thumb|Támadás bumeránggal Az ausztrál őslakók megnevezés elsősorban az Ausztrália kontinentális részén élő bennszülött népességre terjed ki, akik a Torres-szoros szigeteki népekkel együtt alkotják Ausztrália bennszülött lakosságát. Ez a mai népesség olyan népcsoportok, tudományos fogalommal hordák utódainak tekinthető, amelyek az ausztrál földrész és a környező szigetek brit gyarmatosítása előtt is a területen éltek. Az első őslakók érkezésének ideje vita tárgyát képezi a kutatók között. Ausztráliában a legkorábbi, megállapíthatóan emberi maradványok a mungo-tavi 3-as (LM3) csontvázleletek, amelyek korukat tekintve 50 ezer évesek lehetnek. A legutóbbi időkben faszénen és feltehetőleg ember által használt szerszámokon végzett elemzések akár 65 ezer évesre is tehető régészeti leletekre utalnak. Lumineszcens kormeghatározás alapján bizonyítható, hogy Arnhem-földet 60 ezer évvel ezelőtt népesítették be. Genetikai kutatásokból 80 ezer évvel ezelőtti letelepedésre is lehet következtetni, illetve más becslések az ausztrál őslakóknak a kontinensen való megjelenését akár évvel és évvel ezelőttre teszik.

Bár számos közös vonás van az ausztrál őslakók különböző csoportjai között, mégis Ausztráliában az őslakó közösségek és társadalmak a sokféleséggel írhatók le, mindegyik népesség saját kultúrával, szokásokkal és nyelvvel rendelkezik. A mai Ausztráliában az egyes nagyobb csoportok kisebb helyi közösségekre oszlanak. Az európaiak megérkezésekor az őslakók által beszélt nyelvek száma meghaladta a 250-et; napjainkban 120–145 nyelvet használnak, de ezek közül is csupán 13 nem számít veszélyeztetettnek. Az őslakók ma elsősorban angolul beszélnek, amihez az adott őslakos nyelv kifejezéseit és szavait keverik: így jött létre az őslakos nyelvekre fonológiailag és nyelvtanilag észlelhetően visszaható őslakos ausztrál angol nyelvváltozat. Az európai betelepülés időpontjában az őslakó népesség lélekszáma vitatott: a vonatkozó becslések és között szóródnak, ugyanakkor a területi megoszlásuk a maihoz hasonló lehetett, azaz az őslakók a legnagyobb számban az ország délkeleti részén, a Murray folyó környékén éltek. A népesség az európai hódítás nyomán jelentkező betegségek következtében – a folyamat a fekete himlő terjedésével kezdődött az európaiak érkezése után három évvel – lényegében összeomlott, illetve a brit telepesek által indított mészárlások és háborúk is hozzájárultak a népességszám gyors csökkenéséhez. Az európaiak erőszakos fellépésének népirtásként való minősítése máig ellentmondásos és vitatott kérdés.

1995-ben az ausztrál őslakók és a Torres-szoros szigeteki népek saját zászlóját Ausztrália hivatalos zászlói között ismerték el.

Őslakók Ausztráliában

Fogalmak 1870-ben, az úgynevezett tudományos rasszizmus képviselője, Thomas Huxley az őslakó ausztrálokat egységesen az ausztralid rasszhoz sorolta be. Mára ez a nézet megdőlt, ugyanis számottevő különbségek figyelhetők meg a társadalmi, kulturális és nyelvi szokások terén a különböző ausztrál őslakó, illetve a Queensland államhoz tartozó Torres-szoros szigetein élő bennszülött csoportok között. Fogalmi szinten is különbség van az elsősorban a kontinentális területen élő őslakók (aborigine(s), aboriginal(s)) és az „ausztráliai bennszülöttek” (indigenous Australians) között, mely utóbbi csoport a Torres-szoros szigeteki népekre is kiterjed, illetve különösen az 1980-as évek óta maga a kifejezés is egyre szélesebb körben elfogadott és használt. Ugyanakkor a Tasmaniában élő őslakókat gyakran tasmánoknak nevezik, viszont ez nem létező népnév, mivel a sziget nem egy népről, hanem Abel Janszoon Tasman felfedezőről kapta a nevét.

Regionális csoportok Az ausztrál őslakók kifejezés számos regionális csoportra kiterjedő gyűjtőfogalom; e csoportokat gyakran az általuk beszélt, helyi nyelvek azonosítják. Ilyenek:

muruwari – 2013-ban az Új-Dél-Wales és Queensland határán lévő törzsi területükön kikiáltották a Murawarri Köztársaságot, de függetlenségüket az ausztrál kormány nem ismeri el; koori (vagy koorie) Új-Dél-Wales és Victoria államban; ngunnawal az Ausztrál Fővárosi Területen, valamint Új-Dél-Wales környező részein; goorie Queensland délkeleti részén és Új-Dél-Wales északi területének egyes részein; murrdi Queensland délnyugati és középső részén; murri Queensland államban és Új-Dél-Wales északi részén; a murrdi vagy gorrie helyi változata; noongar Nyugat-Ausztrália déli részén; yamatji Nyugat-Ausztrália középső részén; wangai a nyugat-ausztráliai aranybányák környékén; nunga Dél-Ausztrália déli részén; anangu Dél-Ausztrália északi részén, valamint Nyugat-Ausztrália és az Északi Terület szomszédos területein; yapa az Északi Terület nyugati és középső vidékén; arrernte Közép-Ausztráliában; yolngu Arnhem-föld (Északi Terület) középső részén; bininj Arnhem-föld (Északi Terület) nyugati részén; tiwi a Tiwi-szigeteken, Arnhem-föld partjainál. eindhilyagwa Groote Eylandt szigetén Arnhem-föld partjainál; palawah Tasmaniában.

Ezek a nagyobb népcsoportok további alcsoportokra oszthatók: például az anangu népcsoporthoz (vagyis az Ausztrália középső, sivatagi területein élő néphez) olyan kisebb népességek tartoznak, mint a pitjantjatjara, yankunytjatjara, ngaanyatjarra, luritja és antikirinya. Különböző becslések szerint a brit telepesek érkezése előtt az ausztrál őslakók lélekszáma a teljes földrészen 318 ezer és 750 ezer között lehetett.

Torres-szoros szigeteki népek

A Torres-szoros szigeteki népek öröksége és kultúrtörténete jól megkülönböztethető az ausztrál őslakó-hagyományoktól. Elsősorban a szoros keleti részén lévő szigetek népessége az Új-Guineán élő pápua népekkel mutat rokonságot, és pápua nyelvet beszélnek. Ennek megfelelően őket általában nem sorolják az „ausztrál őslakók” csoportjához. Ez a tény nagyban hozzájárult a szélesebb körben értelmezhető „ausztráliai bennszülöttek” (indigenous Australians) kifejezés elterjedéséhez. Az ausztráliai bennszülöttek 6%-a vallja magáról, hogy a Torres-szoros szigeteki népek valamelyikéhez tartozik. További 4% állítja, hogy Torres-szoros szigeteki és őslakó-örökséggel egyaránt rendelkezik.

A Torres-szorosban több mint 100 sziget található, ezeket Queensland állam 1879-ben annektálta.

Történelem

Vándorlás Ausztráliába

Ausztráliában több emberi települést találtak, melyeknek korát mintegy 50 ezer évre becsülik. Az Északi területen lévő Arnhem-föld Madjedbebe sziklákkal védett térségében a kezdetleges kőeszközöket körülvevő üledék lumineszcens kormeghatározása alapján már 65 ezer évvel ezelőtt is feltételezhető emberi tevékenység jelenléte. A genetikai vizsgálatok a kontinensre való érkezés időpontját 50–70 ezer évvel ezelőttre teszik.

Ausztráliában (és Afrikán kívül) az anatómiailag modern ember legkorábbi maradványai az új-dél-walesi Mungo-tónál az 1960-as évek végén talált mungói emberhez tartoznak. A maradványok korát 42 ezer évben állapították meg. A mungo-tavi 3-as (LM3) maradvány csontvázából vett mitokondriális DNS-t az ősi és modern őslakók DNS-ével összevetve megállapítható, hogy a mungói ember nem hozható rokonságba az ausztrál őslakókkal. Ezeket a megállapításokat azonban tudományos körökben általánosságban elutasítják. A vizsgált DNS-szekvencia azért képezi kritika tárgyát, mert azon nem végeztek független vizsgálatot, és felmerült, hogy az eredmények a DNS halál utáni, esetlegesen hő hatására történő módosulására vezethetők vissza."The spread of people to Australia – Australian Museum" . australianmuseum.net.au. Habár a vitatott eredmények azt jelzik, hogy a mungói ember egy, a mai ember legutóbbi közös ősének a törzsfejlődési elágazása előtt kihalt alfaj lehetett, a Mungo Nemzeti Park igazgatóságának meggyőződése, hogy a mai helyi őslakók a Mungó-tó környéki maradványokkal közvetlen leszármazási kapcsolatba hozhatók. Ugyanakkor a további független DNS-vizsgálat elvégzése kevéssé valószínű, mert az őslakó hagyományőrzők várhatóan nem járulnak hozzá az invazív vizsgálatok folytatásához.

Az általános vélekedés szerint az ausztrál őslakók egyetlen migrációs hullámban vándoroltak a kontinensre, miután mintegy 65–75 ezer évvel ezelőtt leváltak az Afrikában élő első modern embernek tekinthető népességről,Aboriginal culture one of world's oldest , Australian Geographic, 23 September 2011 bár a kisebbségi vélemény szerint az őslakók megjelenése ennél korábbi időpontra tehető, illetve három migrációs hullámra is sor kerülhetett úgy, hogy az őslakók feltehetőleg csónakokkal – alacsonyabb tengerszinttel jellemezhető időszakokban – szigetről-szigetre vándorolva érkeztek Ausztráliába. A legutóbbi mitokondriális genetikai vizsgálatok rámutattak, hogy lehetett egy 1000–3000 nőt számláló alapító populáció, amely aztán létrehozta a megfigyelhető genetikai változatosságot, így a kontinens kezdeti benépesedéséhez több száz ember tudatos és szervezett tengeri utazásra lehetett szükség.William, Alan (2013), "A new population curve for prehistoric Australia" (Proceedings of the Royal Society, 24 April 2013) Úgy tűnik, hogy az őslakók hosszú időn osztoztak környezetükön a mára kihalt ausztrál megafaunával.

Miközben genetikailag az ausztrál őslakókhoz a legközelebbi rokonságban a melanézek és a pápuák állnak, eurázsiai elem is felfedezhető, ami a dél-ázsiai népességgel való keveredésre vagy utóbb európai hatásra utalhat.Sequencing Uncovers a 9,000 Mile Walkabout . ICommunity Newsletter. April 2012"Some individuals are close to the Oceanic cluster, composed of MEL and PAP individuals but most occupy a wide range on PC2 between Europeans and East Asians, generally falling in an area occupied by Central and South Asian populations." A kutatások egyetlen, az ausztrál kontinentális selfről Szahul-csoportnak nevezett alapító csoportot feltételeznek, amely később elszigetelődött a térség más népességeitől, és arra így viszonylag kevéssé hatottak az Ázsia szárazföldi részéről érkező, további bevándorlók, akik például 4–5000 évvel ezelőtt a dingót is magukkal hozhatták. A vizsgálatok arra is rámutattak, hogy az ausztrál őslakó népesség mintegy 32 ezer évvel ezelőtt ágazhatott el Új-Guinea pápua népességétől és a fülöp-szigeteki lumad néptől, amit körülbelül 5000 éve a népesség gyors növekedése követett. Egy 2011-es genetikai vizsgálatnak sikerült bizonyítania, hogy az ausztrál őslakó, pápua és lumad népek egyes génjei összefüggésbe hozhatók az ázsiai gyenyiszovai emberrel (ez ugyanakkor a szárazföldi Ázsia népeinél nem található meg), ami arra utal, hogy a modern és archaikus ember mintegy 44 ezer évvel ezelőtt – Pápua Új-Guinea Ausztráliáról való leválását és az Ausztráliába való vándorlást megelőzően – egymással keveredhetett. Egy másik, 2012-es tanulmány számottevő indiai genetikai hatásról számol be Észak-Ausztráliában, amelynek becsült időpontja bő 4000 évvel ezelőttre tehető, ami időben egybeesik – és ezért összefüggésben lehet – az ausztrál régészeti kutatások által a szerszámhasználatban és élelmiszer-feldolgozásban bekövetkezett változásokkal.

Az európaiak megjelenése előtt Az őslakók többségében vadászó-gyűjtögető életmódot folytattak, hordákban éltek. Habár az őslakó társadalom általánosságban véve vándorló vagy félnomád életet élt, vagyis az évszakok változásával a különböző területeken fellelhető élelemnek megfelelően vándorolt, az életmód és az anyagi kultúra régióról-régióra nagy változatosságot mutatott, és egyes térségekben állandó települések is voltak, sőt mezőgazdasági tevékenységet folytattak.Flood, Josephine (1984), "Archaeology of the Dreamtime" (Uni of Hawaii Press) A legnagyobb népsűrűség a kontinens déli és keleti térségében, és különösen a mai Új-Dél-Wales és Victoria állam közötti határfolyó, a több mint 2500 km hosszú Murray folyó völgyében alakult ki.

Egyes, Ausztrália északi részén élő őslakó csoportok bizonyíthatóan már az európaiak érkezése előtt rendszeresen kereskedtek Indonéziából érkező makassari halászokkal.Pasco: Bruce (2015) "Dark Emu; Black Seeds: Agriculture or Accident" (Magaballa Books)