Jacques Rivette (Rouen, 1928. március 1. – Párizs, 2016. január 29.) francia filmrendező, az új hullám egyik legjelentősebb képviselője. Pályatársai: Éric Rohmer, Jean-Luc Godard, François Truffaut, Agnès Varda, Jacques Demy, Claude Chabrol, Louis Malle, Alain Resnais és Roger Vadim. Hatással volt rá: Marc-Gilbert Guillaumin.

Élete A Cahiers du Cinema szaklap vezető filmkritikusaként szerezte meg hírnevét. Jacques Becker és Jean Renoir asszisztenseként kezdett el tevékenykedni, majd önálló rendezéseivel a francia új hullám egyik vezető személyiségévé vált. Az 1960-as Párizs a miénk című filmjében az élet és a színház közti kapcsolatot boncolgatta, ami életművének fontos tárgyköre maradt. 1966-os Az apáca című filmje a cenzorok asztalán végezte, aminek köszönhetően nagy sikert váltott ki a film. Legutóbbi filmje a 2007-es Langeais hercegnő című filmje visszatérés a kosztümös filmek világához, egy kicsit Az apáca párdarabjának is tekinthető. Érdekes adalék, hogy eredetileg modern környezetben akarta a rendező vászonra vinni a történetet, de ehhez a producerek nem adtak volna támogatást, így került elő újra a Balzac novella. A Langeais hercegnő Balzac ugyanannak A tizenhármak története című regényének egy fejezete, ami a legendás tizenhárom órás Rivette-film, az Out 1 : Noli me tangere kiindulópontjául szolgált 1971-ben. Rivette nemcsak a világ filmművészetének egyik kiemelkedő figurája, de egyben a nouvelle vague egyik utolsó élő alakja.

Éric Rohmer így ír róla: „Ha valaki teljes tisztaságában fenntartotta a francia film hagyományát, az ő.”

A francia új hullám induló rendezői közül Éric Rohmer és Jacques Rivette jártak azonos utat, a pályájuk elején készítették el az összetettebb, nehezebben befogadható darabokat és életművük második fele bizonyult a közönség szemében népszerűbbnek. Ez Rivette esetében az 1980-as évek közepétől számítható, ekkor kezdik el felfedezni korábbi filmjeit is. Az igazi áttörést talán A négyek bandájától számíthatjuk, ekkor kezdik igazán megismerni szélesebb körben is a rendezőlegenda nevét. Magyarországon mind a mai napig az ismeretlen rendezők között kell számon tartanunk. A másik utat Jean-Luc Godard és Agnès Varda járják, akiknek életművében a késői darabok a nehezebben befogadható alkotások.

Filmjei A (*)-gal jelölt filmeket vetítették eddig Magyarországon! Aux Quatre Coins (A négy sarokból, néma rövid, 1949) – elveszett Le Quadrille (Kockások, néma rövid, 1950) – elveszett Le Divertissement (A szórakozás, néma rövid, 1952) Coup du berger* (A pásztor ütése / Susztermatt, rövid, 1956) Paris nous appartient* (Párizs a miénk, 1960) La Religieuse* (Az apáca, 1966) Jean Renoir, a vendéglátó* (dokumentum-portréfilm, 1967) L’Amour fou (Őrült szerelem, 1969) Out 1 : Noli me tangere (1971, bemutató: 1990) Out 1 : Spectre (rövidített verzió, 1972) Naissance et mont de Prométée (Prométeusz hegye és származása, rövid, 1974) Essai sur L’Agression (Tanulmány az agresszióról, rövid, 1974) Céline et Julie vont en bateau* (Céline és Julie csónakázik: fantom hölgyek Párizs felett, 1974) Noroît* (Noroit – Északi szél, A párhuzamos élet színpadai vagy A tűz leányai-tetralógia 3. rész: Egy bosszú története., 1975-1977) Duelle (une quarantaine)* (Párbaj (nőnemben), A párhuzamos élet színpadai vagy A tűz leányai-tetralógia 2. rész: A karantén., 1976, bemutató: 1985) A párhuzamos élet színpadai vagy A tűz leányai című tetralógiájának az elkészítésére Jacques Rivette hitelt vett fel, azonban a várt siker elmaradt, s csupán két rész készülhetett el belőle. Az 1. részének forgatása elkezdődött ugyan , de abbamaradt. A 4. rész, ami egy musical lett volna Anna Karina és Jean Marais főszereplésével csak terv maradt... Merry-Go-Round* (Körhinta / Körbe-körbe, 1977-78, bemutató: 1983), Paris s’en va (Párizs, ahogyan él, rövid, 1981) Le Pont du Nord* (Északi híd, 1982) L’Amour par terre* (Földi szerelem, 1984) Hurlevent* ((dramatizált) Üvöltő szelek, 1985) La Bande des quatre* (A négyek bandája, 1988-89) La Belle Noiseuse* (A szép bajkeverő, 1991) Le Belle Noiseuse – La Divertimento (A szép bajkeverő – rövidített verzió, 1991) Jeanne la Pucelle* (Az orléans-i szűz, 1994) – két részes: A csaták. / A börtönök. Haut bas fragile (Vigyázat, törékeny!, 1995) Secret défense* (Titkos védelem, 1997-98) Va savoir* (Ki tudja?, 2001) Va savoir+ (Ki tudja? (rendezői változat), 2001) Histoire de Marie et Julien* (Marie és Julien története, A párhuzamos élet színpadai vagy A tűz leányai-tetralógia 1. el nem készült részének története alapján, 2003) Ne touchez pas la hache* (Langeais hercegnő / Ne nyúlj a fejszéhez! / Ne nyúlj a baltához!, 2007) L’Amour par terre+* (Földi szerelem (rendezői), 2008) 36 vues du Pic Saint-Loup* (Örököltem egy cirkuszt / 36 pillanatkép a Pic Saint-Loup Társulat életéből, 2009)

Jelentősebb díjai Berlini Nemzetközi Filmfesztivál, FIPRESCI-díj és Életmű díj, La Bande des quatre, 1989 Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál, Zsűri nagydíja és az Őkumenikus zsűri díja, La Belle noiseuse, 1991

Irodalom Mary M. Wiles: Jacques Rivette (Contemporary Film Directors) (University of Illinois Press, 2012) Douglas Morrey – Alison Smith: Jacques Rivette (French Film Directors) (Manchester University Press, Manchester – New York, 2010) Hélène Frappat: Jacques Rivette, secret compris. (Paris, Éd. Cahiers du Cinéma, 2001) Bikácsy Gergely: Bolond Pierrot moziba megy – a francia film ötven éve (Héttorony – Budapest Film, Bp., 1992) Bikácsy Gergely: A mozi színpadán: Jacques Rivette. (in: Filmrendezőportrék, Osiris Kiadó, Bp., 2003. ) Pentelényi László (szerk.): Bolond Pierrot különös kalandja I. kötet: Töredékek Bikácsy Gergely (szubjektív) filmtörténetéből Robert Bressontól Jean-Luc Godard-ig (Szerzőifilmes Könyvtár 4. kötet, Francia Új Hullám Filmművészeti Szakkönyvtár és Könyvkiadó, Bp., 2017)

Jegyzetek

Források

Kategória:1928-ban született személyek Kategória:2016-ban elhunyt személyek Kategória:Francia filmrendezők Kategória:Rouen Kategória:A montmartre-i temetőben nyugvó személyek