Nagy Ágnes (Kecskemét, 1992. július 27. –) válogatott magyar labdarúgó, csatár, jelenleg az MTK Hungária FC játékosa.

Pályafutása Klubcsapatokban 2003-ban kezdte a labdarúgást a Kecskeméti NLE csapatában.

2008 és 2012 között az MTK játékosa volt. A 2008–09-es idényben bajnoki ezüstérmes, a 2009–10-esben bajnok lett a csapattal. 2010 és 2012 között nem szerepelt tétmérkőzésen a kék-fehéreknél.

2012 nyarán visszaszerződött anyaegyesületéhez a másodosztályú Kecskeméti NLE csapatához. 2013-ban Dorogon folytatta, ahol a 2013-2014-es évadban NB II-es bajnoki címet nyert csapatával, majd a sikeres osztályozó megvívását követően az NB I-be jutottak.

2015-ben visszatért az MTK-hoz, majd egy szezont a Ferencvárosnál töltött, végül 2017-től újra a kék-fehéreknél kötött ki.

Sikeres futsal játékos is, egyben utánpótlás, majd felnőtt futsal válogatott tagja.

A válogatottban 2015 óta 12 alkalommal szerepelt a magyar válogatottban és két gólt szerzett. 2020. márciusában részt vett a Alanyában rendezett Török-kupán.

Sikerei, díjai Klubcsapatokban Magyar bajnok (2): MTK Hungária FC (2): 2009–10, 2017–18 Magyar bajnoki ezüstérmes (3): MTK Hungária FC (2): 2008–09, 2018–19 Ferencváros (1): 2016–17 Magyar bajnoki bronzérmes (1): Dorogi Diófa SE (1): 2014–15 Magyar kupagyőztes (2): MTK Hungária FC (1): 2009–10 Ferencváros (1): 2016–17 Magyar kupadöntős (1): MTK Hungária FC (1): 2010–11 Magyar másodosztályú bajnok (1): Dorogi Diófa SE (1): 2013–14

A válogatottban Török-kupa ezüstérmes: 2020

Statisztika Mérkőzései a válogatottban

Jegyzetek

Források

Kategória:1992-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Magyar női labdarúgók Kategória:Labdarúgócsatárok Kategória:Az MTK női labdarúgói Kategória:A Ferencváros női labdarúgói Kategória:A Dorogi Diófa SE labdarúgói Kategória:Kecskemétiek