A Bourbon-ház () egy francia eredetű uralkodócsalád, ami a Capeting-dinasztiából ered. Franciaországban először a 16. században kerültek hatalomra, a 18. századra pedig elfoglalták Spanyolország, Nápoly, Szicília és Parma trónját is. Az uralkodóház tagjai adják a mai Spanyolország királyait és Luxemburg nagyhercegeit.
A Bourbon-házat 1272-ben alapította IX. Lajos francia király legifjabb fia, Róbert, Clermont grófja, amikor feleségül vette a Bourbon uradalom örökösnőjét. 1527-ben, III. Károly, Bourbon hercegének halálával az uralkodóház főága kihalt, ezzel a Bourbon–Vendôme-i ág vált a család genealógiailag rangidős ágává. 1589-ben, a Valois-házi III. Henrik francia király fiúutód nélküli halálakor III. Henrik navarrai király örökölte a francia trónt, egyesítve Navarrát a Francia Királysággal. A Bourbonok uralkodtak az országban egészen 1792-ig, a francia forradalomig, majd Bonaparte Napóleon 1815-ös végleges bukását követően ismét trónra kerültek 1830-ig, a júliusi forradalomig, amikor is végleg trónfosztották őket.
1700-ban, a Habsburg-házból való II. Károly spanyol király unokaöccsét, Fülöp, Anjou hercegét, XIV. Lajos francia király második unokáját nevezte meg utódjának a spanyol trónra. Bár Bourbon királyok ültek mind Francia, mind pedig Spanyolország trónján, az 1713-as utrechti békeszerződésben kikötötték, hogy a két ország trónja sosem egyesülhet, a két királyság uralkodói pedig nem formálhatnak igényt a másik fél címére. A Spanyol Bourbonok közül kerültek ki később Nápoly és Szicília (majd 1816-tól Két Szicília Királyságának), valamint a Parmai Hercegség (1801 és 1807 között az Etruriai Királyság) uralkodói. A parmai ágból származó Félix, I. Róbert parmai herceg fia 1919-ben vette feleségül Sarolta luxemburgi nagyhercegnőt, ezzel a Bourbon–Parmai-ház a mai luxemburgi nagyhercegek agnációs vonala.
A dinasztia eredete A család neve a 10. században létrejött bourboni uradalomra megy vissza, ami a Közép-Franciaországban, a mai Allier megyében. 1272-ben IX. Lajos legkisebb fia, Robert de Clermont gróf feleségül vette Béatrice de Bourgogne-t, Bourbon örökösét, megalapítva a Bourbon-házat. Gyermekük, Lajos idején, 1327-ben Bourbonból hercegség lett, ettől kezdve használta a Bourbon családnevet.
Sajátos módon nem a Bourboni Hercegség volt a család legtovább megmaradó birtoka, azt ugyanis 1523-ban a királyi birtokok közé olvasztották, miután a felségáruló III. Károly herceget birtok- és rangvesztésre ítélték. (Utódai 1539-ben visszakapták a Montpensier-i Hercegséget.) Így a Bourbon-család Vendôme-ága került előtérbe; ebből a családból származott a házassága révén navarrai királlyá váló Antal herceg és fia, Henrik is, aki 1589-ben megörökölte a francia trónt.
Egy szerteágazó dinasztia megalapítója bélyeg|IV. Henrik, a Bourbon-ház első koronás fője Az első Bourbon, aki trónra léphetett, IV. Henrik volt. 1553. december 13-án látta meg a napvilágot a Navarrai Királyságban. Nem akármilyen családba született, hiszen apja, Antoine de Bourbon IX. (Szent) Lajos francia király leszármazottja volt, így Capeting vér is folyt az ereiben. Anyja, Jeanne d’Albret, III. Johanna néven Navarra királynője volt, és I. Ferenc, francia király unokahúga.
Henrik igen korán megtapasztalhatta az uralkodás minden fortélyát, hiszen 1563-ban apja meghalt, ezért ő örökölte a vendôme-i hercegi címet. Mivel mindössze tízéves volt, mellé régensként kinevezték II. Gaspard de Coligny admirálist. Nem kellett sokáig várnia az újabb magas rangot hozó címre sem, hiszen 1568-ban meghalt nagybátyja, Lajos, Condé hercege, akit nemcsak hercegi címéről ismertek a francia királyi udvarban, hanem úgy is, mint a hugenották vezetőjét. Ez árnyékot vetett rá, és Henrikre is, aki nagybátyja halála után a hugenották élére állt. 1572-ben, anyja halála után III. Henrik néven Navarra uralkodójává vált, és a francia trón környékén is egyre gyakrabban emlegették fel a nevét.
Medici Katalin anyakirályné, IX. Károly befolyásos anyja 1572-ben Párizsba hívta Henriket, hogy feleségül adja hozzá Margit nevű leányát. Ezzel a gesztussal végre véget akartak vetni a hugenották és a katolikus udvar ellenségeskedésének. De Katalinnak esze ágában sem volt kibékülni a hugenottákkal, és az augusztus 24-ei fényes esküvő helyett a Szent Bertalan-éjszakai mészárlás tette emlékezetessé a napot. A királyi katonák nem kíméltek egyetlen hugenottát sem, és idővel Párizson kívül is kardélre hányták őket.
Henrik megmenekült, mivel élt a felkínált lehetőséggel, és átkeresztelkedett. Miután visszatért dél-franciaországi birtokaira, megtagadta katolikus keresztségét, és folytatta a hugenották szervezését. A véres események után a nyugalmat 1584-ben rázta meg az úgynevezett Három Henrik csatája, amelyben a hugenották utolsó erejüket latba vetve próbáltak visszavágni az udvarnak. A csatában meggyilkolták III. Henrik francia királyt. Mivel a Valois-ház Henrik után nem rendelkezett egyenesági férfi leszármazottal, Henrik foglalhatta el a francia trónt.
Azonban Franciaországban erős ellentábor alakult ki Henrik uralma ellen, hiszen protestánsként akarta elfoglalni a trónt. A bíboros megtagadta a koronázást, és egész Párizsban forrt a levegő Henrik ellen. Kitört a polgárháború, amelyet ugyan Henrik megnyert, de az egész ország nyomására végül 1594-ben visszavette a katolikus vallást. Ekkor hangzott el az azóta szállóigévé vált mondata, miszerint: Párizs megér egy misét.
A Bourbon Franciaország Richelieu színre lép 1598. április 13-án Henrik kiadta a nantes-i ediktumot, amely Franciaország egyetlen hivatalos vallásának a katolicizmust ismerte el. De az ediktum egyúttal azt is írásba foglalta, hogy a hugenottáknak ugyanolyan jogok járnak, mint a katolikusoknak. Ezzel véget ért az országot már több évtizede nyugtalanságban tartó vallás- és polgárháborúk kora. IV. Henriknek sok dolga akadt a háborúk tépázta országban. Trónra lépése után megkötötte Spanyolországgal a vervins-i békét, amely rögzítette a határokat, és a spanyol fél elismerte Henrik jogát a francia trónra.
A béke megteremtése után nekilátott országa fejlesztésének. Ebben nagy segítségére volt képzett államminisztere, Maximilien de Béthune. Békés uralkodása során Henrik lecsökkentette a taille névre keresztelt birtokadót, támogatta a mezőgazdaságot, és a középítkezések fellendítésével több embernek is munkát és fizetést biztosított. Országutakat fektetett le, és megépíttett az első francia csatornát is. Több ipart is meghonosított az országban (ilyen volt a később világhírre szert tett gobelin is), és igyekezett birodalma minden szegletében védelmezni a protestánsokat.
Henrik első véres emlékekhez kötődő házassága Margittal, örökös nélkül maradt, így a francia uralkodó hamarosan elvált tőle, és 1599-ben feleségül vette Medici Máriát, akitől két évvel később megszületett Lajos nevű gyermeke. Lajos még csak kilencéves volt, amikor 1610. május 14-én meggyilkolták apját Párizsban, éppen a protestánsok védelmére esküdött politikája miatt.
A gyermek XIII. Lajos helyett először anyja kormányozta az országot, aki fia teljes mellőzésével vágott bele az uralkodásba. 1615-ben Lajost III. Fülöp spanyol király leányával, Ausztriai Anna infánsnővel (1601–1666) házasította össze. Lajos egyre nehezebben viselte el anyja uralkodását, aki az udvar anyagi gondjain próbált enyhíteni. Ezért aztán szövetségeseivel megölette anyja kegyelt államminiszterét, Concino Concinit, és ezzel véget vetett a női uralomnak.
Lajos igen gyenge kezűnek bizonyult, hiszen helyette hamar felesége ragadta magához a kormányrudat. De Anna sem bizonyult sikeres kormányzónak, így pár év baljós uralkodás után Lajos király Armand Jean du Plessis de Richelieu herceget, ismertebb nevén Richelieu bíborost nevezte ki államminiszterévé.
A francia abszolutizmus fénykora bélyeg|250px|Richelieu bíboros La Rochelle ostrománál XIII. Lajos nem is képzelte, mennyire meghatározó embert választott országa irányítására. Richelieu mindenekelőtt ambiciózus volt. Emellett nagyra becsülte a francia udvar hatalmát. Valójában a gyenge kezű Lajost idővel teljesen kirekesztette az uralomból, és már külföldön is elsőként a bíboros neve hangzott el, ha Franciaország vezetője került szóba.
Richelieu bíboros Habsburg-ellenes politikát képviselt Európában. Legfőbb célja az volt, hogy Lajos uralma alá kerüljön az egész kontinens. Ebben saját hatalmának növekedését is látta, ezért nem válogatott azokban az eszközökben, amelyek céljához vezették. 1625-ben Lajos húgát, Henrietta Mária királyi hercegnőt I. Károly angol királyhoz adta feleségül. (Később I. Károlyt egyebek mellett a mélyen katolikus Henrietta Mária miatt űzték el trónjáról.)
Ebben az időben alakult ki az abszolút monarchia, amely egészen a forradalomig meghatározta az ország politikai berendezkedését. Mindez Richelieu két legfontosabb törekvésének eredménye volt. A bíboros egyrészt francia hegemóniára törekedett, másrészt arra, hogy az egész országot az uralkodó központi hatalma alatt egyesítse. Ez utóbbit úgy próbálta elérni, hogy létrehozta az intendánsok, a nem nemesi származású hivatalnokok széles rétegét. Az intendánsok az udvartól olyan jogokat és kiváltságokat nyerhettek el, amelyek korábban csak nemeseknek jártak, ezért erősen kötődtek az őket kinevező udvarhoz, feltétlen engedelmességet fogadtak a királynak, kiváltságos helyzetüket kiváló munkával szolgálták meg. A Lajos koronája alatt egyesített ország hatalma nemcsak a hűséges hivatalnokok és besúgók hálózatán, hanem a haderő belföldi akcióin is nyugodott. Idő múltával a bíboros végleg megszüntette a déli hercegségek függetlenségét.
A királyi hadsereg nem pihenhetett sokat, ugyanis a törekvő államminiszter a harmincéves háborúba is bevonta országát. A Habsburgok elleni francia törekvések eredményét Richelieu már nem láthatta meg, mert 1642-ben meghalt. Utódjául Jules Mazarin bíborost jelölte. Közben Lajost 23 évnyi házasság után 1638-ban végre fiú gyermekkel ajándékozta meg Anna királyné. A gyermek apja után szintén a Lajos nevet kapta. 1643-ban XIII. Lajos is elhunyt, trónját kiskorú fia örökölte, helyette anyja, Anna anyakirályné kormányzott, régensként.
bélyeg|XIV. Lajos, a Napkirály
A Napkirály országa Anna szívesen látta a Richelieu által kinevezett Mazarin bíborost államminisztereként, aki elődjének politikáját kiválóan ismerte. Mint később bebizonyosodott, alkalmazni is tudta azt. Franciaország fényes diadalt aratott a harmincéves háborúban, és 1648-ban a vesztfáliai békében olyan feltételeket diktálhatott, amelyek mellett a királyság Európa egyik vezető hatalmává vált. A békeszerződésben a francia politikának sikerült elérnie, hogy a nagy keleti ellenfél, a Német-római Birodalom végleg darabjaira hulljon. A külpolitikai sikerek után Mazarin és az ötévesen trónra került Napkirály, XIV. Lajos abszolutisztikus rendszere ellen polgárháború robbant ki, amelyet a francia nemesség kezdeményezett. A Fronde néven ismert harcokban végül a királyi csapatok kerekedtek felül.
A belső gondok megoldása után Mazarin figyelme újra az európai hegemóniára irányult. Már csak egyetlen hatalom maradt, amely veszélyeztette Franciaország hatalmát, a Habsburgok által uralt Spanyol Királyság. A két királyság között háború robbant ki, amely egészen 1659-ig elhúzódott, és amelynek végén ismét Mazarin diadalmaskodott. A pireneusi szerződés garantálta Franciaország elsőségét a kontinensen, és azt is előírta, hogy Lajos feleségül veszi IV. Fülöp spanyol király leányát, Mária Terézia infánsnőt. 1660-ban meg is tartották az esküvőt, és alig egy évvel később megszületett XIV. Lajos első fia, aki szintén a Lajos nevet kapta. Mazarin azonban 1661. március 9-én elhunyt.