Nagy Anikó (Budapest, 1954. február 2. –) magyar Jászai Mari-díjas színésznő, énekesnő.
Életpályája Szülei: Nagy György és Kálmán Anna. Énekével már az óvodában és a zenei általános iskolában kitűnt. Gimnazista korában aktív tagja volt a Balassi Bálint Szavalókörnek és az Erkel Ferenc Kamarakórusnak. Énektanára, a kiváló pedagógus haláláig Sőtér Magdolna volt.
Első próbálkozásra felvették a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, Ádám Ottó növendékeként végzett. 1976–1978 között a Szegedi Nemzeti Színház tagja volt. Itt elkerülték az énekes szerepek, énektudására nem figyeltek fel, annak ellenére sem, hogy a színház korrepetitorával a próbák szüneteiben örömzenéltek; többek között Schubert, Kodály, Gershwin művek szerepeltek a rögtönzött műsorokban.
1978-ban Babarczy László invitálására a kaposvári Csiky Gergely Színházhoz szerződött. A híres társulatban a A Szecsuáni jólélek című Brecht darab kisebb szerepében mutatkozott be. Ezt követően Gazdag Gyula ráosztotta Bernstein Candide című művében, élete első jelentős zenés főszerepét. A koloratúrszoprán szólamot - többek között - Csernák Árpád, Balkay Géza, Olsavszky Éva és Csákányi Eszter játszótársaként énekelhette. Kaposváron bizonyíthatott operettprimadonnaként (Csárdáskirálynő, Marica grófnő), világhírű musical-ek dívájaként (Kabaré, Chicago, de prózai szerepekben is kapott bizonyítási lehetőséget: Babarczy Lászlótól, Ács Jánostól és Ascher Tamástól.
A sikerek, a viszonylag biztos egzisztencia ellenére 1982-ben, a még csak papíron létező Rock Színházhoz szerződött. Az első magyar rockoperában, a Sztárcsinálókban Kárpáti Denise szerepét vette át. A teátrum alig másfél évtizedében számos darab, köztük több ősbemutató szerepét énekelte el. A társulat Budapesti Operettszínházba való integrálása után, 1996-1999 között itt volt látható, bemutató szereposztásában azonban nem találkozhattunk a nevével. 1999 óta a Piccolo Színház tagja.
Családja Férje 1984 óta Miklós Tibor, aki 2013-ban hunyt el. Lányuk Miklós Eponin, aki több alkalommal egy előadásban szerepelhetett édesanyjával.
Színházi szerepei A Színházi Adattárban regisztrált bemutatóinak száma: 104.2013. május 5-i lekérdezés
García Lorca: A csodálatos Vargáné....Fekete szomszédasszony Leigh: La Mancha lovagja....Antónia; Aldonza; Dulcinea Illés Endre: Spanyol Izabella....Belisa; Gerarda Kander-Ebb: Kabaré....Kost kisasszony Csehov: Cseresznyéskert....Varja Szigligeti Ede: Liliomfi....Kamilla Vasziljev: A hajnalok itt csendesek....Liza Bricskina Shaw: Sosem lehet tudni....Dolly Sütő András: Vidám sirató egy bolyongó porszemért....Lenke Feydeau: Zsákbamacska....Julie Brecht: A szecsuáni jólélek....Unokahúg a nyolctagú családban Bernstein: Candide....Kunigunda kisasszony Ránki György: Muzsikus Péter....Muzsikus Péter Bulgakov: Bíbor sziget....Betsy Kálmán Imre: Csárdáskirálynő....Szilvia Arden: Élnek, mint a disznók (Gyöngyélet)....Doreen Middleton-Rowley: Átváltozások....Isabella Kálmán Imre: Marica grófnő....Marica grófnő Kander-Ebb: Chicago....Mary Sunshine; Liz Kastner: Emil és a detektívek....Nagymama Pilinszky János: Gyerekek és katonák.... Bernstein: West Side Story....Anita; Graciella; Doc mama Várkonyi Mátyás: Üvöltés....Mária Kemény-Kocsák: A krónikás....Lilith Lloyd Webber: Evita....Lány; Egy 'úrhölgy' Várkonyi Mátyás: A bábjátékos....Trilla Miklós Tibor: Cafe Rock....Minni MacDermot: Hair....Sheila Lloyd Webber: Jézus Krisztus szupersztár....Mária Magdolna Miklós Tibor: Csillag Nápoly egén....Mari Schönberg: A nyomorultak....Eponine Szakcsi Lakatos Béla: A bestia....Báthory Erzsébet; Zsorka Miklós Tibor: Amerika ígéret volt....Barbra Streisand Miklós Tibor: Hölgy rózsaszínben....Hortensia Palermo Várkonyi Mátyás: Dorian Gray....Maria; Sibil édesanyja Kocsák Tibor: Légy jó mindhalálig....Viola kisasszony Offenbach: Orfeusz az alvilágban.... Várkonyi Mátyás: Sztárcsinálók....Agrippina Sondheim: Orgyilkosok....Sara Jane Moore Kocsák Tibor: Anna Karenina....Anna Karenina Andersson-Ulvaeus: Chess....Florence
Kocsák Tibor: Utazás....Lady Ashton Margoshes: Hírnév/Fame....Miss Sherman Miklós Tibor: Állj a szerelem nevében.... O'Brien: Rocky Horror Show....Magenta Singer: Yentl....Jentl Larson: Rent....Joanne Jefferson; II. drogos Kocsák Tibor: Nana....Ticottné; Hugonné; Antoinette Victor Hugo: Királyasszony lovagja....Albuquerque hercegnő; Duenna Grimm: Hófehérke.... Bíró Lajos: Sárga liliom.... Miklós Tibor: Ilyenek voltunk....Mama; Wittek Mária Miller: Boszorkányhajsza....Margaret Weöres Sándor: Bababolt.... Andersen: A kis hableány....Lányok Presser Gábor: Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról....Fiatalok a koncerten Kemény-Kocsák: Kiálts a szeretetért!....Teréz nővér; Teréz anya Giovannini Kornél: Árgyélus királyfi és Tündérszép Ilona....Suta Sára; Csuklik; Széllányka Darvas Ferenc: A peleskei nótárius....Néző; peleskei nő; boszorkány; vasas német, haramják szeretője; kávéházi vendég Szemenyei János: Vuk....Íny Rideg-Tímár: Indul a bakterház....2. bábszínész Másik Lehel: Az aranyember....Teréza Szabó Magda: Az ajtó.... Grimm: Rigócsőr király....Dajka Kocsák Tibor: Abigél....Hajdú tanárnő Mercury: Egy bohém rapszódiája.... Benedek Elek: Az égig érő fa.... Grimm: Holle anyó....Kemence; Telihold Szilágyi Andor: Leánder és Lenszirom.... Kocsák Tibor: Szegény gazdagok....Magyariné; Ügyelőnő Dés-Geszti: A dzsungel könyve....Farkas; Majom; Asszony; Ember Nemes Nagy Ágnes: Bors néni....Tengelice Szilágyi Regina: Kővé vált királyfi.... Darvasi László: Trapiti....Kelemen Aranka Mark Twain: Tom Sawyer és Huckleberry Finn kalandjai....Polly néni William Shakespeare: Szentivánéji álom....Babvirág
Filmjei Petőfi '73 (1973) János vitéz (1973) Fényérzékeny történet (1993) Bábemlék (1999) Páternoszter (2004) Fordulópont (2004) Amikor sötétedni kezd… (2011)
Lemezei Sztárcsinálók (PEPITA SLPX 17702) A krónikás (BRAVO SLPM 17904-17905) Jézus Krisztus szupersztár (PEPITA SLPM 37045 Evita (FAVORIT SLPM 17903) A nyomorultak (Radioton SLPX 14111) Szerelmes versek Amerika ígéret volt Légy jó mindhalálig Fame Rent A magyar rockszínpad csillagai 1973-1990 (Szabad Tér Színház - Hungaroton)
Díjai, elismerései Jászai Mari-díj (1989) Artisjus-díj (1994)
Jegyzetek
Források
További információk
Kategória:Magyar színésznők Kategória:Musicalszínészek Kategória:Jászai Mari-díjasok Kategória:1954-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Budapesten született személyek