A startup [angol] (vagy "launch", "incorporation", vagy "existence") kifejezés egy vállalkozás első életszakaszát jelöli, ez után következik a növekedési életszakasz, a bővülés, majd az érettség és a hanyatlás (és esetleg visszafordulás). Több megközelítés létezik az életszakaszok számát nézve, 4-5-6-7 felbontással is lehet találkozni. Egyes modellekben a startup szakasz előtt található a "kigondolás/ötlet", mint külön életszakasz, de jellemzően a startup az első aktív része a vállalkozás életének.
Az alapvető és legtágabb értelemben nézve startup-nak (angol, jelentése: elindulni) tekinthető minden induló vállalkozás, amiben a kezdeti kiadásokat jellemzően a tulajdonos saját befektetett, vagy kapott tőkéből fedezi és az első bevételei előtt van még, bejáratott eljárások, ügyfelek és szállítók nélkül. Ennek megfelelően az angol gyakorlatban az üzleti tervben szerepel a "start-up costs" sor. Itt megjelenhetnek gépek, helyszínnel kapcsolatos-, jogi-, személyi- és egyéb költségek. Ezt másképpen I0 (i-null = "initial investment") rövidítéssel is jelölik. Az életszakasz végét az jelenti, amikor a bevételekből üzemel a cég és nem a befektetett javakból, emiatt egy kutatást végző cég sokkal tovább van startup fázisban, mint egy termelő cég, aminek akár rögtön tudnak bevételei lenni.
A startup időszak magas rizikóval jár piacfajtától függetlenül és a vállalkozások magas százalékú sikertelenségét eredményezi. Ezt a rizikót csökkenti a megfelelő feltőkésítettség (van pénz a bankban, ha kell), alacsonyabb fix költségek, megfelelő szakértelem az alapítók vagy kezdeti munkvállalók oldalán (korábbi munkák) vagy a megvásárolt know-how, mint egy franchise üzleti modell alkalmazása. A vállalkozó elsődleges célja mindig ennek a rizikónak a csökkentése, a vállalkozás életben tartása, és az üzleti célok megvalósítása. Ennek a bizonytalansági helyzetnek a kezelését szolgálja például a Lean startup módszertan, aminek a célja a gyors és kis lépésekben történő termékfejlesztés és piaci validálás a fogyasztók aktív visszajelzése alapján.
Másodlagos értelmében a startup megkülönböztető jelző is lehet, és a vállalkozást az elsődleges, alapításkori célja szerint az alábbi csoportokba osztja:
egyéni vállalkozás - egy embert eltartó cég (pl.: cipész) vállalkozás - néhány alkalmazottat foglalkoztató cég (pl.: pék) startup - induló szervezet, ami növekedési céllal jön létre kisvállalkozás - akár több alkalmazottat foglalkoztat, nem célja rögtön a növekedés, de képes lehet rá (pl.: pék >> franchise)
Ez az értelmezés leginkább egy nyelvtani rövidítés eredménye, a következő ismérvei vannak: a startupban az alapító keres, fejleszt, validál egy terméket vagy szolgáltatást és egy növelhető üzleti modellt a (nemzetközi) piaci terjeszkedés céljával. Ezek a cégek sok esetben innovatív megoldásokat keresnek és tesztelnek a piacon, de rengeteg esetben egy meglévő, más országban működő piaci modellt másolnak és adaptálnak saját környezetükre. Az innováció és a növekedési lehetőség jellemzően kedvező befektetési lehetőséget is jelent (magas kockázat mellett), és keresett célpontja lett a kockázati tőke befektető társaságok számára. A hosszú definíció helyett az üzleti és befektetői zsargonban a 2010-es évek körültől ezt a típusú céget befektetési szövegkörnyezetben röviden startup-nak hívják.
Harmadlagos értelmében, a cégek innovatív képességét és rugalmasságát is jelezheti a startup kifejezés. A nagyvállalatok rájöttek a 2000-es évek elejére, hogy az új termékek innovációját a szervezeti kultúra gátolhatja. Ezért elterjedt a spin-off módszertana, amiben egy nagy cég a megfelelő tőke- és szakmai hátteret biztosítja egy új ötletnek, azt kiszervezi egy irányított, de önálló költségvetéssel és döntési jogkörrel rendelkező cégbe ("spin-off" = kiszervezett). Egy induló cég az életbenmaradásért küzd (innen a startup életszakasz egyik elnevezése: "existence" = létezés), ezért rendkívül rugalmas szerkezete és döntési mechanizmusai vannak. Ez a standardizált tevékenységek helyett innovatív megoldásokhoz vezet. Az innováció értéket teremt, ami egy KKV-ben, ahol az üzleti folyamatok tökéletesítése a jellemző (t.i. már ki van találva, hogy mi a tevékenység), teljesen le tud lassulni és a kutatás-fejlesztés módszertana és szükséges költségvetése is változik. A változásokra legjobban reagálni tudó cég lesz a leginkább sikeres, és ennek szükséges feltétele az innovációs képesség. Mivel ez a képesség a startup életszakaszra jellemző, sikeres vállalatok ezt a mentalitást, módszertant és vállalati kultúrát próbálják meg későbbi életszakaszaikban is alkalmazni és életben tartani. Ezekre a vállalatokra szokták - nem tudományos környezetben, hanem médiában és PR-ban - használni a startup jelzőt. Ettől még maga a vállalat lehet akár egy nemzetközi piacokkal bíró KKV, vagy egy kutatás-fejlesztési szakaszban lévő több éves vállalat. Ez nem jelenti azt, hogy a vállalat egy startup, csak azt, hogy működésében startup szerű igyekszik lenni.
A startup-ok mérete Egy vállalkozás méretét az induláskori tőke, a később bevont vagy tulajdonosok által betett tőke, a munkavállalók száma, illetve az üzemi tevékenység után befolyt bevételből keletkező nyereség határozza meg. Ez a csoportosítás országonként lehet nagyon eltérő és meghatároz adózási, támogatási és pályázati részvételi lehetőségeket.
Magyarországon a 2004. évi XXXIV. törvény szabályozza a cégek létszáma és forgalma vagy mérlegfőösszege által a cégek besorolását. A jogszabályból készített táblázatból jól látszik, hogy a KKV (= Kis és Közép Vállalkozás) méretei már komoly vállalkozásokat feltételeznek. Egy kisvállalkozás létszáma 10-50 fő között van ÉS a nettó árbevétele 2M-10M EUR között, VAGY a mérlegfőösszege 2-10M EUR közötti. A törvény a KKV alsó kategóriáján belül megkülönbözteti a mikrovállalkozásokat is, a kisvállalkozás határértékei alatti méretben, a felső határérték felett pedig nagyvállalatnak hívjuk a vállalkozást.
Lehet-e egy startup KKV?
Igen, lehet. Például, egy olyan cég, ami kutatás-fejlesztéssel foglalkozik, tehát még a kezdeti fázisban van, a piaca feltételezett, nem teljesen ismert, ahogy az üzemelési folyamatok sem, ott elképzelhető, hogy a befektetések eredménye egy olyan magas mérlegfőösszeg (gépek, eszközök, know-how, bankszámla stb.), ami a fenti értékhatárba esik. A másik oldalon is elképzelhető, hogy a két feltétel egyszerre teljesül, tehát létszám és nettó árbevétel. Olyan cég sok van, ami a kezdeti tőkéből alkalmaz 10-100-500 alkalmazottat (például fejlesztőt), de olyan cég jellemzően kevesebb (becslés), aminek van már 2M-10M EUR nettó árbevétele (feltételezi a lezárt évet is, tehát legalább második évében jár, vagy az értékeket a jogszabály szerint a teljes évre vetítve nézi), és még mindig startup életszakaszban lenne.
Jellemző a befektetői és média zsargonra, hogy kezdeti startup cégeket "startup"-nak hívnak teljes életük alatt, mert a kezdeti befektetéskor még startup-ok voltak, és a nemzetközi növekedés után olyan értéket értek el, amitől az jól kommunikálható. Ezek a vállalkozások már évek óta stabil nyereséget termelnek, magas személyi- és eszköz-állományuk van, tehát cégüzemtani szempontból nem tekinthetőek startup cégnek.
Unikornis, Dekakornis, Szuper-unikornis / Hektokornis (Unicorn, Dekacorn, Super-Unicorn / Hectocorn)
Egy másik vállalkozás méret megközelítés a cég piaci értéke alapján történik. Ha egy magán kézben lévő vállalkozás (tehát nincs fent a tőzsdén részvényekkel) értéke eléri az 1 Mrd USD-t, akkor Unikornisnak nevezik, ha 10 Mrd+ USD-t, akkor Dekakornisnak, és 100 Mrd USD felett Szuper-unikornisnak vagy Hektokornisnak (a FaceBook volt az első). Az elnevezés a Cowboy Ventures egyik partnerétől Aileen Lee-től származik. Egy startup akkor lesz Unikornis, ha egy jelentős befektetést kap alacsony tulajdonrészért cserében. Például: 100M USD kockázati tőke befektetés 10% vagy az alatti tulajdonrészért cserében a cég értékét 100/0,1 = 1.000 M USD-re emeli. Ez az értékelési mód kétélű fegyver, jelentősen tartalmazza a cégbe vetett hit értékét. Jó negatív példa a 9Mrd USD-ra értékelt Theranos. Ezt egy 400M USD értékű K+F kockázati tőkebefektetés eredményezte, aztán a cég csalás miatt csődbe ment, mivel nem volt sem terméke, sem forgalma. A médiában szokták csoportosítani a korábbi startup cégeket is ezzel a logikával, noha egy ekkora befektetést vonzó cég jellemzően már akár több ezer alkalmazottal és akár több milliós stabil fogyasztóval rendelkezik, tehát nem hívható startup cégnek. Ez alól is vannak jelentős kivételek, például a Grab, ami 14 Mrd USD értékelést kapott a legutolsó, 2 Mrd USD befektetése után 2017-ben (majd még 856M USD-t 2019-ben), és 2019-ben is még azt nyilatkozták, hogy "majd ha a cég nyereséges lesz, akkor tőzsdére is vezethetjük majd". Ilyen értelemben a Grab egy startup cég, mivel keresi a külső forrás nélküli működéshez vezető utat, bár méretben semmiképpen sem az.
A szócikkely további része jellemzően a befektetési szempontból nagyon leszűkített másodlagos startup értelmezésre vonatkozik csak, és a nemzeti jogszabály még ezt is jelentősen leszűkíti például regisztrált tevékenységi kör alapján, tehát nem a közgazdasági értelmezést jellemzi:
A startup fogalmi meghatározásának szempontjai (tőkebefektetési célú) A startup kifejezés a nemzetközi gazdaságpolitikában "innovatív induló/mikrovállalkozásként" szerepel.
Magyar jogi környezet A startup egyik értelmezése a magyar jogszabályok szóhasználatában: korai fázisú vállalkozás. Ez egy adózási támogatási és befektetést segítő szűkítése a startup fogalmának, ami a kutatás-fejlesztési állami és európai uniós források elosztásánál egy kizáró feltétel rendszer. Kizárólag újonnan alapított (3 év alatti), nagy növekedési potenciállal rendelkező induló vállalkozásokat jelenti, amelyek többsége termék- vagy üzleti modell innovációjával foglalkozik, és amibe tőkealap még nem fektetett be. Ezek a cégek a nemzetközi piacokon való jelenlétet tűzték ki célul, tehát nem kizárólag a helyi piacra koncentrálnak. A magas növekedési potenciál alapvetően a nemzetközi piacokon értendő a startup vállalkozások esetén, így a nemzetközi skálázhatóság különösen fontos eleme a meghatározásnak. Ez meghatározza a magyarországon működő kockázati tőkealapok és más forráskezelők mozgásterét is a vonatkozó források tekintetében.
A startup fogalmi meghatározásának alapja − a nemzetközi gyakorlata szerint − 6 alapvető, módszertani paradigmára épül:
1. módszertani paradigma: innovatív képesség Ez alapján a sarki fűszeres vagy kereskedelmi cég nem minősíthető startupnak. Amennyiben azonban a sarki fűszeres elkezd online platformot létrehozni a zöldségek értékesítésére, vagy a kereskedő cég egyedi bónuszrendszert alakít ki, amely lehetővé teszi online aukciók lefolytatását, akkor már startupnak minősülnek, mert innoválnak.
2. módszertani paradigma: naggyá válási képesség Lényege, hogy az induló mikrovállalkozás akár 3-5 év alatt komoly piaci sikereket érjen el. Ez Paul Graham, Szilícium völgyi startup guru legendás mondása.
3. módszertani paradigma: nemzetközi piacképesség Egy startup már az alapításkor arra törekszik, hogy nemzetközileg értékesítse termékét és szolgáltatását.
4. módszertani paradigma: Olyan egyedi cégépítési módszerek használata, amelyek révén a gyors növekedés megvalósítható Ezek közé tartozik például az ún. Blue Ocean Strategy és a Lean módszertan. Előbbi lényege, hogy a startup termékével olyan egyedi piacot választ, ahol azonnal piacvezetővé tud válni, mert technológiája vagy üzleti modelljehttps://thepitch.hu/2014/03/21/uzleti-modell-gyorstalpalo/ különleges. Utóbbi lényege a rövid üzleti iterációkban (fokozatos közelítés, egy adott eljárásnak egyre pontosabb értéket adó többszöri megismétlése) történő fejlődés, amely feltételezi, hogy az egyes fejlődési iterációk azonnali piaci visszacsatolást kapnak és a lépésekben történő fejlődés eleve ezen felhasználói, vagy vásárlói visszacsatolások mentén történik.
5. paradigma: közösségi jelleg