A presbiterianizmus egy ága a református kereszténységnek. Főként református és "presbiteriánus" egyházaknak nevezik azokat a protestáns egyházakat, amelyek a 16. századi Svájcban kibontakozott reformációból származnak.
A presbiteriánus egyházak megnevezése a presbiteriánus egyházkormányzási formából ered, amiket a gyülekezetek képviselői, a presbiterek gyűlései kormányoznak. A református egyházakra általánosan ez a jellemző, de amikor nagy kezdőbetűvel írjuk, a Presbiteriánus azokat az egyházakat jelöli, amelyek az angolszász, illetve skót puritán mozgalomból indult református eszmeiséget a magukénak tekintik.
Korai szakaszában, szűkebb értelemben az angol-skót református egyházakat nevezték így. A Brit-szigeteken helyileg domináns anglikán egyház a római katolikus egyháztól ugyan függetlenedett, és be is vezetett bizonyos helyeselt reformokat, de pl. a püspöki berendezkedést is megtartotta. Az itt alakuló kálvinista egyháznak inkább a szervezeti struktúrája adta a megnevezését, mint csupán a “református” jelző. A presbiteriánusoknak a Westminsteri hitvallása több kérdésre és kifinomultabban kiterjedt, mint az európai kontinentális református egyházak hitvallásai, ezek adják a presbiteriánus specifikumokat, egy szűkebb meghatározást, de teljes összhangban vannak a többi református hitvallással, és tágabb értelemben világszerte elterjedt megnevezése a református kereszténységnek.
Története thumb|200px|Kálvin János thumb|200px|John Knox A puritánok, a 16. századbeli protestáns reformáció hívei sikertelenül próbálták az Anglikán Egyházat belülről a presbiteriánus modellre megreformálni, a próbálkozásaikat felülről elfojtották. John Knox puritán úttörője volt a mozgalomnak. A katolikus I. Mária uralomra kerülése után az üldöztetés miatt Genfbe menekült, ahol megismerkedett Kálvin Jánossal, visszatérve pedig a skót parlament megbízta, hogy lelkésztársaival együtt dolgozza ki a református mintájú egyházi rendtartást, így a Brit-szigeteken először Skóciában alakult presbiteriánus egyház.
Az üldöztetések és a kivándorlás miatt hamar szétterjedt az egész Brit Nemzetközösségben. Presbiteriánusok alkották az Amerikába kivándorló telepesek jelentős részét, így az Amerikai Egyesült Államok történetében meghatározó szerepet töltöttek be, és a missziós munkái folytán szerte a világon elterjedt.
Főbb jellemzők Egyházkormányzás Kimondottan a presbiteriánus egyházkormányzás követői: az úgynevezett vének, azaz presbiterek szolgálatán és kormányzatán alapuló egyházrend és tanítás. Ez az egyházkormányzási forma már Kálvin genfi gyülekezetében megvalósult, és a református tanítások alapján ez az általánosan elfogadott egyházkormányzási forma."Presbyterianism, n." OED Online. Draft revision March 2007. Oxford University Press. Retrieved on February 8, 2008, http://dictionary.oed.com/cgi/entry/50187752. Egy kollegiális (munkatárs) elvű egyházkormányázást jelöl, ahol az elhívott és választott vezetők mind presbiterek, az újszövetségbeli presbyteroi szó után, ami vént, tanácsbeli vezető embert jelent. A lelkipásztorok vagyis tanító presbiterek és a püspökök (episzkoposz) – ami felülvigyázókat jelent, és szinonima a kormányzó presbiterekre – együttesen alkotják a gyülekezet döntéshozó szervét, hierarchia nélkül. Presbiterek kormányozzák az egyházat a helyi gyülekezetben, magasabb szintű döntések esetében küldöttek gyűlése határoz, kezdve a regionális presbitériumoktól át a nemzeti presbitériumokig, ezeket a presbitériumi gyűléseket zsinatoknak is nevezik. Meggyőződésük alapján rendszerük közvetlenül az őskereszténységre vezethető vissza.
Tanítások Teológiája református.
A presbiterianizmus történelmileg hitvalló jellegű, tehát a hitüket megfogalmazzák "hitvallásban", aminek a Szentírás után van bizonyos fokú tekintélye. A hitvalló egyházaknál a teológia nem csak az egyén ügye. Miközben mindenki bátorítva van a Biblia megértésére, és a jelenlegi tanításokat kihívhatja helytállóbb értelmezést mutatva, de a teológiájukat közösségileg tartják fent és élik meg. A teológia közösségi értése az, amit a hitvallások kifejeznek.D. G. Hart, "The Lost Soul of American Protestantism." Rowman and Littlefield, 2004
A Westminsteri Standard (Hitvallás és káté) írja le hitelveinek rendszerét, amely a más szélesebb körben elterjedt kálvinista hitvallások (pl. Helvét hitvallás, Heidelbergi káté) ismeretében megírt kiterjedtebb, korszakában utolsó történelmi református hitvallás.
Régiók Brit-szigetek Skócia A skót John Knox (1505–1572) öt évet töltött Európában Kálvin János mellett tanulva, visszatérve pedig bátorította honfitársait az Egyház megreformálására. 1559-ben – I. Erzsébet uralomra jutását követően – John Knox visszatért Skóciába, ahol nekilátott a kálvini mintájú egyház szervezésének. Nagy hatású tanításai nem kímélték a katolikus egyházat, a nép sok helyütt összetörte és kidobálta a templomokból a bálványozott képeket és szobrokat. A reformáció mozgalma egyre inkább terjedt.
1560-ban a skót parlament elfogadta a Confessio Scotica szövegét, amely a református tanításokat tartalmazta a skótok számára. Lelkésztársaival Andrew Melville szervezte át az egyházat a presbiteriánus modell szerint. Később a skót parlament 1567-ben a presbiterianizmust nyilvánította igaz vallásnak, így a már létező Skócia Egyházában végig vitték a reformációt.
Később Canterbury érseke megpróbálta rájuk erőszakolni az Anglikán Közös Imádságok könyvének a használatát, de ez fegyveres lázadáshoz vezetett, így a presbiteriánus szövetségesek közel egy évtizedig kormányozták Skóciát, és katonailag is támogatták az angliai civil háborúban a parlamentáriusokat. A szövetségesek kezdeti támogatását élvező II. Károly a monarchia visszaállásával, 1660-ban visszaállította a püspöki rendszert. Az 1688-as Skót forradalom kivívta a presbiteriánus egyházkormányzás monarchia általi elismerését.
thumb|Presbiteriánus Church of Scotland egy temploma (Egyesült Királyság, Skócia, Aberdeenshire, Newburgh)
Anglia Az angliai presbiteriánus gyülekezetek már 1592-től engedély nélkül léteztek. Thomas Cartwright volt az első, akinek meghurcolásával nagyobb angliai nyilvánosság elé került a presbiterianizmus ügye. A Cambridge-i Egyetem teológia professzoraként tanított. Puritán módra a liturgia reformjáról átvitte a hangsúlyt a gyakorlatibb teológiai és egyházkormányzási reform fontosságára.http://egyhaztori.blog.hu/2008/04/23/a_puritanok John Whitgift érsek ezért eltávolította hivatalából, és kivándorlásra is kényszerült.
Az angliai presbiterianizmus fénypontja a Westmisteri hitvallás megalkotása volt, amelyet nem csak a nevükben presbiteriánus egyházak használnak világszerte alap dokumentumként. Az angol parlament 1643-ban hívta össze a “tanult, kegyes és Istenben értelmeseket”, hogy tanácskozzanak a Westminsteri apátságban az Anglia Egyháza istentisztelete, doktrínái, kormányzása és az egyházfegyelme ügyében. Ezeken a gyűléseken 5 év alatt született meg a Westminsteri hitvallás, a nagy káté és kis káté. Később sokféle református és evangéliumi egyházak fogadták magukénak, a kálvinista baptisták nagy része ezt a dokumentumot adaptálja (szövetséges keresztségről szóló rész módosításával). 1645 és 1648 között a parlament egy sor rendelettel a református irányelvek szerint megreformálta Anglia Egyházát, így az presbiteriánus lett, viszont ez idő alatt nem lett kiterjesztve a teljes Angliára, a monarchia 1660-as visszaállásával pedig a püspöki egyházkormányzást is visszaállították, a presbiteriánusok pedig törvényen kívül kerültek.
Jelentős részük választotta az emigrációt, főként Amerikába, amire Angliában elfogadást nyertek, már elvékonyodott az angliai jelentőségük. Egy részük egyház szakadás során nyíltan elhagyta a református vonalat a belülről elterjedt unitárius tanítók hatására. Később 1972-ben az Egyházak Világtanácsa által képviselt ökumenikus mozgalom egy csúcspontjaként, az angol presbiteriánus egyházak egyesültek a kongregacionalista és egyéb kisebb protestáns gyülekezetekkel, sőt az Anglikán Egyházzal való szövetséget is felkínálták azzal az ajánlattal, hogy a püspökeiket zsinati moderátoraikként elfogadják, de ajánlatukat visszautasították. Az így született Egyesült Református Egyház (URC) után nem maradt Angliában név szerint presbiteriánus egyház.
Mára az angliai presbiteriánus megnevezésű egyházakat csak kisebb, nem rég alakult felekezetek alkotják, így pl. az 1970-es években Francis A. Schaeffer által plántált Nemzetközi Presbiteriánus Egyház, vagy az 1980-ban alakult Angliai és Walesi Evangéliumi Presbiteriánus Egyház.
Észak-Írország Írországba főként a Skótok által jutott el a presbiterianizmus. A skót presbiteriánusok IV. Jakab skót király parancsára emigráltak, kb. 100 000-en kerültek így Észak-Írországba 1607 és az 1690-es boyne-i csata között. Ulsterben, 1642-ben a presbiteriánusok, a római katolikusokkal együtt a büntető törvény diszkriminációja alatt voltak egészen a 19. századig. Észak-Írországban máig a legnagyobb protestáns közösség, egész Írországban pedig a második az Anglikán Egyház után.
Wales Wales-ben a presbiterianizmust a Wales-i Presbiteriánus Egyház képviseli, amely eredetileg nagyjából kálvinista metodistákból állt, akik végül csak a református teológiát tartották fenn, a metodista Wesley-féle arminianizmus helyett. 1811-ben váltak ki az Anglikán Egyházból.
Észak-Amerika Amerikai Egyesült Államok A presbiterianizmus angliai elnyomásától a modern korig az Egyesült Államok az egyike azoknak az országoknak, ahol legjelentősebb a jelenléte. Az Amerikai kolóniába hivatalosan először 1644-ben érkezett meg a presbiterianizmus, New York-ban, a Krisztus Első Hempstead-i Presbiteriánus gyülekezet megalakulásával, az újonnan alakuló gyülekezetek presbitériumokat alakítva létrehozták az Egyesült Államok Presbiteriánus Egyházát, amellyel több addig különálló presbiteriánus egyház csatlakozott 1789-ben. Az ország legnagyobb presbiteriánus felekezete a Presbyterian Church (U.S.A.) – PC (USA) – vissza tudja vezetni az eredetét az eredeti PCUSA-ra, úgy szintén a konzervatív nagyobb felekezetek, mint pl. a Presbyterian Church in America (PCA), az Orthodox Presbyterian Church (OPC), és a Bible Presbyterian Church (BPC).
A PC (USA) tagsága hasonlóan más fővonalbeli (népegyházi) protestáns felekezetekhez, jelentősen megcsappant, némely becslések szerint közel felére csökkent az elmúlt 40 évben..
A modern evangelikalizmus presbiteriánus befolyásra vezethető vissza, különösen a Princeton-i presbiteriánus teológiára, Balmer szerint: “Az evangelikalizmus maga, úgy hiszem egy Észak-Amerikai jelenség, ami a pietista kegyesség és a presbiterianizmus, puritanizmus különböző ágazatainak az összefolyása. Felvette ezeknek a különleges jellemzőit: úgy a melegszívű pietizmusnak, mint a tanításbeli precizitását a presbiteriánusoknak és a puritánok individualista önvizsgáló szemléletét. Észak-amerikai kontextusban nagyban befolyással bírt az evangelikalizmus különböző megnyilvánulási formái között, mint például a pünkösdi mozgalomban, a szentség mozgalmakban, és az afroamerikai, illetve hispán evangelikalizmusban.” Ugyancsak a Princeton-i teológiához köthető a konzervatív és liberális törés vonal keletkezése, válaszul az egyre nagyobb eltérésére a történelmi református hitvallásoktól. Ide vezethető vissza a liberális vonalat követő PC (USA) mellett felsorolt kisebb, de növekvő tagságú PCA és az OPC létrejötte, amelyek a hitvalló (konzervatív) fővonalat képviselik.