Réti Attila (Mosonmagyaróvár, 1963. május 31. −) magyar író, agrármérnök, címzetes egyetemi docens, thumb|200px|Bagolyvár című könyvének borítója

Élete Szülei Dr. Réti József, címzetes egyetemi docens, a Lajta-Hansági Állami Tangazdaság nyugalmazott főállattenyésztője, későbbi kerületi igazgatója, és Antal Zsuzsanna, magyar-történelem szakos általános iskolai tanárnő.

Hegyeshalomban nevelkedett, majd Mosonmagyaróvárra költözött családjával. A Kossuth Lajos Gimnázium és Szakközépiskolában érettségizett 1981-ben. 1982 és 1987 között a Magyaróvári Akadémián (jelenleg: Széchenyi István Egyetem Mezőgazdaság- és Élelmiszertudományi Kar) tanult. A diploma megszerzése után magánösztöndíjasként Ausztriába, az Alsó-Ausztriai Mezőgazdasági Kamarához került. 1989-ben az Alexander Landesmann und Söhne cégnél állt alkalmazásban. 1990-ben hazatért, és osztrák társával, Dr. Peter Meckovskyval megalapították a Kaiser Food Élelmiszeripari Kft.-t, melyet 21 éven át, annak eladásáig vezetett. A háromszáz fős társaság évi hatezer tonna márkásított húskészítményt gyártott és értékesített a hazai és nemzetközi piacokon (Németország, Szlovákia, Szerbia, Románia, Csehország).

Réti Attila 2010 óta a Tarandus Befektetési és Szolgáltató Kft. tulajdonosa, és a Tarandus Kiadó alapítója és vezetője. A kiadót 2020-ban eladta, és ebben az évben feleségével megalapították a Bagolyvár Szellemi és Művészeti Műhelyt.

Irodalmi lapokban és antológiákban jelennek meg írásai.

Hellinger Családállító terapeuta.

Harmadik házasságában él, felesége Réti-Fedor Mónika festőművész és gyöngyékszer-készítő.

Kitüntetések, díjak Országos Tudományos Diákköri Konferencia Nívódíj (1984) MÉTE Nívódíj (1985) Országos Tudományos Diákköri Konferencia Nívódíj (1986) Népköztársasági Ösztöndíj (1986) Világhy Károly alapítványi díj (1987) Kisalföld Presztízs Díj (2003) Címzetes egyetemi docensi kinevezés (2007) Aposztróf – Corvin országos novellapályázat: Fődíj (A Pontoise-kert, 2012) Aposztróf - Corvin országos novellapályázat 3 dj A A szarvassá vált fiú, 2020) Tisztségek Kari Tanács tagja (1985−1987) Egyetemi Tanács tagja (1985−1987) Magyarországi Húsiparosok Szövetsége Felügyelő Bizottság elnöke (1997−2005) Magyarországi Húsiparosok Szövetsége Elnökségi Elnökhelyettes (2005−2008) UECBV − Európai Állatkereskedők és Húsiparosok Elnöksége, elnökségi tag (2002−2009)

Publikációk

Az avatás. Szél-járás, 2011. A Mutter. Műhely, 2011. Gizi, a tehenészlány. Szél-járás, 3/2011. Blaník. Szél-járás, 2011. Az avatás. Hitel, 2011. Aiszóposz Delphoiban. Hitel, 2011. Az Avatás. Hungarovox Antológia, 2011. Aiszoposz Delphoiban. Hungarovox Antológia, 2011. A végzet. Hungarovox Antológia, 2011. Egy közgazdász meséi. Hungarovox Antológia, 2011. Gizi, a tehenészlány. Új dimenziók. Aposztróf, 2011. Bagolyvár. Műhely, 2012. Blaník. Kalligram, 2012. Törökfürdő. Hitel, 2012. A Pontoise-kert. Dimenziók 3. Aposztróf, 2012. Egy asszony Lódzból. Dimenziók 3, Aposztróf, 2012. A Pontoise-kert. Szél-járás, 2012. Bankárerdő. Hitel, 2013. Svédkati. Műhely, 2013. Egy asszony Lódzban. Szél-járás, 2013. A Pontoise-kert. Hitel, 2013. A Szarvassá vált fiú, 2020. Dimenziók 11., Aposztróf Kiadó Papagájkór, 2021. Szó-Kincs 2021., Aposztróf Kiadó Tücsök a tűzben, 2021. Felhő Café Vízkereszt 2021., 2021. Felhő Café A horoszkóp nyolcadik háza 2021. Felhő Café Postagalamb-nász, 2022, Felhő Café Apám megbocsát, 2022, Felhő Café Szomszédok, 2022, Felhő Café Hollywoodi történet 1., 2022, Felhő Café Hollywoodi történet 2., 2022, Felhő Café

Könyv

Bagolyvár. Győr, 2013, Tarandus Kiadó.

Sport

1975–1987: igazolt ugrólovas, többszörös területi bajnok díjlovaglásban és díjugratásban A-kategóriás siklóernyő-pilóta (2005) Rendszeresen sportol (aerobik, futás, crossfit, boksz)

További információk Tarandus kiadó/szerzőink

Kategória:Magyar írók Kategória:Magyar üzletemberek Kategória:1963-ban született személyek Kategória:Mosonmagyaróváriak Kategória:Magyar könyvkiadók Kategória:Magyar agrármérnökök Kategória:Élő személyek