Ráczkevi Eötvös Károly (Mezőszentgyörgy, 1842. március 11. – Budapest, 1916. április 13.)Halálesete bejegyezve a Bp. II. ker. állami halotti akv. 948/1916. folyószáma alatt. politikus, ügyvéd, író, publicista, országgyűlési képviselő, „a Vajda”. Korának egyik legnevesebb ügyvédje és legismertebb közéleti személyisége,Szentes László: A Vajda, Hetek, 2012.03.14 az 1883-as tiszaeszlári vérvád perében a vádlottak védője, majd a per történetéről szóló könyv szerzője. A vérvád-pert követően a nemzetközileg legismertebb magyar személy.Hegedüs Géza: A magyar irodalom arcképcsarnoka; A pesti társasági-szellemi életben „a Vajda”-ként emlegették, aki évtizedeken át az Abbázia kávéházban tartott fenn nagy tekintélyű törzsasztalt. Ügyvédi és politikai karrierje után fontos könyvek szerzője.

„A kávéházi örök csevegő a nyolcvanas évektől az első világháború kitöréséig, tehát vagy harminc éven át országos intézmény, egymagában politikai tényező, az országnak alighanem legtekintélyesebb és legkeresettebb ügyvédje volt, egy időben minden magyarok legvilághíresebbike, akiről az volt a nemzetközi közvélemény, hogy az emberiség egyik legbecsületesebb és legbátrabb férfia.”Hegedüs Géza: A magyar irodalom arcképcsarnoka (portrék, 1976)

Családja és tanulmányai

Eötvös Károly 1842. március 11-én született Mezőszentgyörgyön ősi magyar nemesi család gyermekeként. Édesapja ráczkevi Eötvös Lajos, édesanyja bocsári Újhelyi Lídia (1814–1886). (Az Eötvös bárók családjával, Eötvös Józseffel és Loránddal nem állt rokonságban.) Az anyai nagyszülei bocsári Újhelyi Sámuel, balatonfüredi földbirtokos és Vig Julianna voltak.

Családjának politikai nézeteit a reformkor és a nemzeti függetlenség eszméi határozták meg. Középiskoláit a Pápai Református Kollégiumban végezte. Saját akaratából választotta a jogi pályát. „Én jogász leszek – mondám, – független akarok lenni, s egyéb pályán ma nincs függetlenség. S ha majd egykor szabad lesz a nemzet: e pályán lehet legjobban szolgálni őt.” Jogi tanulmányait két évig a pápai jogakadémián végezte. 1863-ban (a Bach-korszakban) joghallgatóként részt vett a Habsburg-ellenes Almásy-féle összeesküvésben. Plakátot ragasztott Veszprémben, és részt akart venni egy pesti gyűlésen, de ezt, mielőtt odaért, a rendőrség felszámolta. Valaki besúgta részvételi szándékát, Komáromban vizsgálati fogságba került. Apja jóbarátja, egy, a vizsgálatot vezető ügyész viselt dolgairól sokat tudó komáromi ügyvéd hallgatása fejében elérte Eötvös szabadon bocsátását. 1864-ben a kecskeméti jogakadémián áprilistól július végéig hat félévi vizsgát tett le. 1865 májusában Pesten államvizsgázott. Házassága és leszármazottjai

1867. november 30-án Veszprémben kötött házasságot Fromm EtelkávalVeszprémi evangélikus egyházközség házassági anyakönyve 1/1867. (Veszprém, 1847. – Budapest, 1905. december 25.), akinek az apja, Fromm János ügyvéd (1795–1887) hites ügyvéd volt. Eötvös Károly és Fromm Etelka frigyéből született: dr. Eötvös Bálint (Veszprém, 1869. április 13.), ügyvéd. Felesége: varannói és káli Hegedüs Mária.

Politikai pályája

1872-ben a veszprémi kerület képviselőjévé választották. Csatlakozott a Deák-párthoz, 1875-ben azonban ennek Tisza Kálmánékkal, a „Balközéppel” végrehajtott fúziója miatt nem vállalt képviselői megbízást. 1876-ban négy hónap után lemondott pénzügyminisztériumi állásáról, amikor tudomására jutott a kormánynak az Ausztriával kötött közgazdasági, vám- és kereskedelmi szerződése.

1878-ban 48-as ellenzéki programmal újra képviselővé választották Veszprémben. Ettől kezdve 1899-ig, rövidebb kihagyásokkal a Függetlenségi Párt vagy az abból kivált párt soraiban politizált. 1881-ben, népszerűsége csúcspontján egyszerre húsz kerület jelölte képviselőnek, Nagykőrösön és Dunavecsén választották meg; Eötvös a nagykőrösi mandátumot fogadta el. Jelentősebb parlamenti felszólalásait az önálló magyar hadsereg mellett (Tisza Kálmán kormányát támadva) és Kossuth Lajos állampolgársága ügyében mondta el. left|thumb|A Borsszem Jankó karikatúrája (1903) Az 1884-es választásokon, egy évvel a tiszaeszlári per után is több kerületben jelölték, de a perben vállalt szerepéhez kapcsolt zsidóellenes hecckampány miatt nem választották meg. 1892-ben, Irányi Dániel halála után átvette az – addig is jelentős mértékben általa irányított – 48-as Függetlenségi Párt elnökségét. 1893-ban, amikor pártja nem volt hajlandó a kormány egyházpolitikai törvényének támogatására – noha ez többek között a felekezeti egyenjogúságot és a polgári házasság bevezetését irányozta elő – Eötvös lemondott az elnökségről, és huszonnégy társával kilépve megalapította a Függetlenségi Néppártot vagy, ahogy emlegették, „Eötvös-pártot”. 1895-ben ismét tényleges vezetőként tért vissza az akkor már Kossuth Ferenc elnökölte Függetlenségi Pártba.

1899-ben végleg kilépett, független liberális képviselőként maradt tagja az országgyűlésnek. Utolsó néhány aktív képviselői évében először a Bánffy Dezső-féle ellenzéki Új Pártba lépett be 1904-ben, „a nemzeti küzdelem egységes folytatásáért”, majd ismét függetlenként többek között a házszabályról mondott nagyobb beszédet. Végül 1910-ben csatlakozott Tisza István új pártjához, a Nemzeti Munkapárthoz, mert ebben látta a deáki politika megújításának lehetőségét, mandátumhoz azonban 1905 után már nem jutott.

Publicisztikai és ügyvédi pályája

1865-ben indította meg a Veszprém című politikai hetilapot, amely szerkesztésében két éven át jelent meg. Képviselői pályájának elején a Deák-párt lapja, a Pesti Napló vezércikkírója volt, majd 1878-tól a Függetlenségi Párt lapjának, az Egyetértésnek lett vezető publicistája, 1902-től szerkesztője. E lapok megjelentették számos irodalmi művét is. Munkatársa volt emellett hosszabb-rövidebb ideig több újságnak, köztük a Pesti Hírlapnak is.

1877-ben költözött Pestre, ahol 1878-ban nyitotta meg ügyvédi irodáját, amely hamarosan a legrangosabb lett országszerte. A Tiszaeszlári perben elért sikere után ügyvédi irodájának népszerűsége és forgalma még magasabbra emelkedett, munkájával komoly vagyont szerzett.

A Tiszaeszlári per

Eötvös Károly legjelentősebb közéleti tette a védelem elvállalása és véghezvitele, a megvádolt zsidók felmentésének kiharcolása volt az 1883-ban lezajlott tiszaeszlári perben. Az Európa-szerte figyelmet keltett per alapjául a Solymosi Eszter tiszaeszlári cselédlány eltűnése (1882. április 1.) után elterjedt, egy középkori babonát felelevenítő szóbeszéd szolgált, ami szerint a lányt a zsidók ölték meg, a nyakát elvágták, hogy vérét a húsvéti pászkába keverjék.

Eötvöst az Izraeliták Országos Irodája kérte föl a védelem képviseletére. A parlamentben Istóczy Győző és Ónody Géza képviselők által hangoztatott vádak, a zsidókkal való teljes leszámolás követelése, a dunántúli és északi megyékben kitört antiszemita zavargások légkörében a Függetlenségi Párt vissza akarta tartani Eötvöst attól, hogy vállalja a megvádolt zsidók védelmét, ő azonban eleget tett a felkérésnek. Védőtársa Funták Sándor, Friedmann Bernát és Székely Miksa volt.

A „tiszaeszlári” per Nyíregyházán lefolytatott végtárgyalása 1883. június 20-ától augusztus 3-áig tartott, ezalatt Eötvös személyi biztonságát titkos testőrök óvták. Híres, hétórás védőbeszéde – melyben Eötvös jogtudása, megfigyelőképessége, lélektani éleslátása, alapos természettudományos konzultációi összegződtek – július 30-án reggel háromnegyed 9-től délután 4 óráig tartott. Az augusztus 3-án kihirdetett ítélet kimondta a megvádolt zsidók felmentését.

Eötvöst a perben vállalt szerepével, mint „fősahter” és „sahtervédő”, zsidóellenes támadások céltáblájává vált. A perben elért nemzetközi hírű sikere és sajtóismertsége ellenére politikai pályafutása átmenetileg megingott. Az 1884-es választásokon hecckampányokat folytattak ellene, így nem jutott mandátumhoz.

Eötvös mindazonátal nem volt tudatos filoszemita, inkább a 48-as jogegyenlőség haladó elve vezette a per felvállalásában. László Ferenc fogalmazása szerint „Eötvös haladó kiállásában akadt némi abból az úri liberalizmusból, amely a jogegyenlőség magasztos képviseletét jól össze tudta egyeztetni a nem hivatalos megnyilatkozások kedélyesen zsidózó fordulataival.”

„A Vajda”

thumb|200px|Eötvös Károly 1905-ben

Eötvös Károly korának egyik legismertebb társasági személyisége volt. Ismertségét képviselőként, ügyvédként, publicistaként, majd íróként szerezte. Az 1880-as évektől az első világháború kitöréséig híres törzsasztalt tartott a budapesti Oktogonon akkor működött Abbázia kávéház egyik sarokasztalánál, ahol szinte minden estéjét töltötte. „A soktükrös Abbázia kávéház márvány sarokasztalának a fejénél évtizedeken keresztül délutánról délutánra széles karosszékben trónolt egy kövér, ősz, borostás, kopasz fején fekete selyemsapkát viselő férfi, körülötte jogászok, újságírók, államférfiak, öreg tisztviselők és ifjú rajongók mindig népes gyűrűje.” Rajongói és ellenfelei is „a Vajdaként” emlegették. Ismert volt jogi tudásáról, anekdotáiról, politikai elemzéseiről, és hogy asztalánál szívesen ad a jog és az élet dolgaiban tanácsot a hozzá fordulóknak.

1892-ben Kossuth Lajosnál járt Torinóban, s részletes beszámolóban írta le Kossuth helyzetét az emigrációban. A Kossuth Bizottság megbízásából 1894-ben, Kossuth halálának évében ő vásárolta meg Kossuth könyvtárát, amit a bizottság a Nemzeti Múzeumnak adományozott.

Irodalmi pályája

Ügyvédi és képviselői munkája miatt írói tevékenysége élete utolsó 15 évére összpontosult, bár több újság (Pesti Napló, az Egyetértés és a Vasárnapi Ujság) korábban is folyamatosan közölte elemzéseit, folytatásokban elbeszéléseit, publicisztikáit, sőt versét is. 1899-től, miután végleg kilépett a Függetlenségi Pártból, írásai egyre gyakrabban jelentek meg a lapokban. Szándékában állt egészen felhagyni a politikával és csak az irodalommal foglalkozni, de ezt nem tudta megvalósítani. Korabeli megfogalmazás szerint „közel hatvanéves korában jutott az eszébe, hogy író, és néhány év alatt megírta "összes művei"-t”. 1900-ban a Révai kiadó úgy döntött, Eötvös műveit a jövőben önálló kötetekben adják ki, és bejelentette összes műveinek 27 kötetesre tervezett kiadását: ebből 24 kötet tíz év alatt el is készült. Első nagy sikere a jelentős kortörténeti értékű Utazás a Balaton körül (Ehhez később kapcsolódott A Balatoni utazás vége című kötet), melyben a Balaton népszerűsítésére írt le a Balaton-vidékhez kapcsolódó anekdotákat, érdekes történeteket „az ő sajátos, mesélős, hosszú körmondatos, mégis nagyon élvezetes stílusában.” Legfontosabb műve A nagy per, mely ezer éve folyik s még sincs vége című az 1904-ben megjelent könyve, mely a tiszaeszlári vérvádpert dolgozza fel félig regényes, félig dokumentarista stílusban. Fontos még Nazarénusok című írása, mely a nazarénus gyülekezetek magyarországi létrejöttének történetét meséli el a pártatlan, külső megfigyelő szemszögéből. Novellasorozatai (Utazás a Balaton körül és A balatoni utazás vége), anekdotafüzérei (Gróf Károlyi Gábor feljegyzései), életrajzai (Deák Ferenc és családja), közéleti arcképei (Magyar alakok) megjelenése mellett 1915-ben bemutatták Böthök uram szerencséje című darabját is.

Első nagy könyvsikere: Utazás a Balaton körül – 1900