Agárdi Péter (Budapest, 1946. április 15. –) József Attila-díjas magyar irodalomtörténész, kritikus, egyetemi tanár.
Életpályája Szülei: Agárdi László és Wassermann Klára. 1965-1970 között az ELTE BTK magyar szakos középiskolai tanár–könyvtár szakos hallgatója volt.1973-ban doktorrá avatták és megkapta a Sub auspiciis Rei Publicae Popularis doktori címet, mivel középiskolai és egyetemi tanulmányai során végig jeles vizsgaeredményeket ért el és az államvizsgája is kitűnő volt. 1970–1975 között a Magyar Tudományos Akadémia Irodalomtudományi Intézetének tudományos munkatársa, közben 1972–1975 között a Látóhatár című folyóirat szerkesztője is volt. 1975-től 10 éven át a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának tudományos, közoktatási és kulturális osztályának munkatársa volt. 1970–1975 között a Magyar Rádió külső munkatársa, 1985–1990 között elnökhelyettese volt.
1983 óta az irodalomtudományok kandidátusa. 1991–2010 között a Magyar Tudományos Akadémia Lukács György Archívumának tudományos főmunkatársa volt. 1992 óta a Janus Pannonius Tudományegyetem oktatója, 1994–1998 között docens, 1998 óta egyetemi tanár, 2004–2011 között a Könyvtártudományi Tanszékének vezetője volt. 1996-ban habilitált. 1997-2000 között a Magyar Rádió Közalapítvány kuratóriumának elnöke, 2002–2008 között elnökségi tagja, 2002–2004 között elnökhelyettese volt. 2000-től a Lukács György Alapítvány kuratóriumának elnöke.
Főbb kutatási területe a magyar barokk eszmetörténete, az 1930-as évek eszme- és irodalomkritikai irányzatai, az 1970-es évek magyar irodalma, József Attila pályája.
Magánélete 1977-ben házasságot kötött Malek Zsuzsannával. Két lányuk született; Noémi (1978) és Fruzsina (1982).
Művei Rendiség és esztétikum. Gyöngyösi István költői világképe (kismonográfia, 1972) Viták – eredmények – távlatok. A marxista esztétika újabb eredményei és az irodalmi ismeretterjesztés; TIT, Budapest, 1974 A hetvenes évek irodalmáról (szerkesztette, 1979) Értékrend és kritika. Fejtő Ferenc irodalomszemlélete a 30-as években (monográfia, 1982) Korok, arcok, irányok (tanulmányok, 1985) Művészet és közösség.Művelődéspolitikai írások (tanulmányok, 1985) A három részre szakadó ország. Rendszerváltás és kultúra, 1990–1991; Vita, Budapest, 1991 (Kulturális modell kutatások) Kortársunk, Mónus Illés. Metszet az 1930-as évek magyar szellemi életéből (monográfia, 1992) A három részre szakadó ország. Rendszerváltás és kultúra (1992) Torlódó múlt. József Attila és kortársai (tanulmányok, 1995) Szöveggyűjtemény a magyar művelődéstörténet tanulmányozásához (1000–1945) (1995) A kultúra sorsa Magyarországon 1985–1996. Történeti és kronológiai bevezető a "Magyarország kulturális állapota" című komplex szociológiai felméréshez és elemzéshez (tanulmány, 1997) Művelődéstörténeti szöveggyűjtemény II. Válogatás a magyar művelődés 1945 és 1990 közötti történetének dokumentumaiból. I–II. kötet (1997) A kultúra mint esélyteremtés, avagy az esélyteremtés kultúrája. Szakmai ajánlások a baloldal művelődés- és médiapolitikai programjához az új évezred elejére (2000) Kunfi Zsigmond (2001) Kultúra és média a magyar ezredfordulón (tanulmányok, 2002) Magyar kultúra és média a XXI. század elején (tanulmányok, 2005) Bródy Sándor utca 5–7. Rádió és médiapolitika a XXI. század elején (tanulmányok, vitacikkek, 2005) „…a multat be kell vallani”. Nemzeti kultúra − baloldali tradíció (tanulmányok, 2006) Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzatának kulturális stratégiája (2007) Fejtő Ferenc testamentuma (tanulmányok, 2009) József Attila, a közös ihlet. Egy irodalmi centenárium tükre és anatómiája (monográfia, 2010) Kultúravesztés vagy kultúraváltás? Nemzeti értékek – kultúraközvetítés – művelődéspolitikák (2012) "Irodalomról, vagy más ily fontos emberi lomról". József Attila és a magyar nemzeti hagyománytudat; Balassi, Bp., 2013 "Komp-ország megindult dühösen Kelet felé újra". Ady magyarsága és modernsége. Cikkek, versek, esszék, tanulmányok; szerk. Agárdi Péter; Napvilág, Bp., 2014 Nemzeti értékviták és kultúrafelfogások, 1847–2014; Napvilág, Bp., 2015 Nemzeti irodalom – történelmi emlékezet. Tanulmányok, cikkek, interjúk; Kronosz, Pécs, 2024
Díjai, kitüntetései Demény Pál-emlékérem (2002) Szalai Pál Emlékdíj Gábor Andor írói jutalomdíj József Attila-díj (1987)
Jegyzetek
Források
Ki kicsoda a magyar irodalomban? Könyvkuckó Kiadó, Budapest, 1999 Ki kicsoda a magyar oktatásban. (szerkesztette Radosiczky Imre) Közreadta: FISZ-Felvételi Információs Szolgálat. Kiadó: DFT-Hungária. 2005. 10. Professzori arcképcsarnok. [közreadta a] Pécsi Tudományegyetem. [ötlet és fotó Mánfai György fotóművész] Felelős kiadó Tóth József rektor [szerkesztette a PTE Marketing osztály. Dezső Krisztina, Glass Beáta]. 2003. 202.
További információk Kortárs magyar írók Petőfi Irodalmi Múzeum Adatlapja a PTE honlapján A kultúra anatómiája, a kultúra anatómusa. Tanulmánykötet a 65 éves Agárdi Péter tiszteletére; szerk. Sipos Anna Magdolna, Zalay Szabolcs, Mészárosné Szentirányi Zita; PTE Felnőttképzési és Emberi Erőforrás Fejlesztési Kar, Pécs, 2011
Kategória:Magyar irodalomtörténészek Kategória:Magyar kritikusok Kategória:József Attila-díjasok Kategória:1946-ban született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Pécsi egyetemi, főiskolai oktatók Kategória:Magyar könyvtárosok