A 2014-es UEFA-bajnokok ligája-döntő az európai labdarúgó-klubcsapatok legrangosabb tornájának 22., jogelődjeivel együttvéve az 59. döntője volt. A mérkőzést a lisszaboni Estádio da Luz stadionban rendezték 2014. május 24-én. A mérkőzés győztese részt vett a 2014-es UEFA-szuperkupa döntőjében, ahol az ellenfél a 2013–2014-es Európa-liga győztese volt, valamint a 2014-es FIFA-klubvilágbajnokságra is kijutott.

A mérkőzést a Real Madrid nyerte, amely története 10. BEK/BL-győzelmét szerezte.

Helyszín A lisszaboni Estádio da Luz stadiont 2012. március 20-án választották a döntő helyszínéül. Ez a Benfica stadionja 2003 óta, a 2004-es labdarúgó-Európa-bajnokság döntőjét is itt rendezték. Az eredeti stadiont 2003-ban elbontották, amely korábban az 1992-es KEK-döntő és az 1983-as UEFA-kupa-döntő visszavágójának helyszíne volt. Lisszabonban 1967-ben rendeztek utoljára BEK-döntőt, az Estádio Nacional stadionban, európai kupa döntőt pedig 2005-ben, amikor az UEFA-kupa döntő helyszíne az Estádio José Alvalade, a Sporting CP stadionja volt.

Résztvevők A döntő egyik résztvevője a spanyol Real Madrid. A Real korábban 9-szer nyerte meg a BL-t, vagy az elődjének számító BEK-et: az első öt kiírást (1956–1960), majd 1966-ban, 1998-ban, 2000-ben és 2002-ben. A másik résztvevő a szintén spanyol Atlético Madrid. Az Atlético korábban még nem nyert BEK-et illetve BL-t, de az 1973–74-es kiírásban a döntőig jutott. Ez volt az első olyan alkalom, amikor ugyanazon város két csapata játszotta az európai kupadöntőt, és az ötödik olyan, amikor két, azonos országból érkező csapat játszotta a BL-döntőt.

A BEK-ben a Real és az Atlético korábban az 1958–1959-es bajnokcsapatok Európa-kupája elődöntőjében játszott egymással. A két mérkőzés összesítése 2–2-es döntetlen lett, az akkori szabályok szerint egy harmadik mérkőzést kellett játszani. Az újabb mérkőzést a Real nyerte 2–1-re.

Út a döntőig Az eredmények az adott csapat szempontjából szerepelnek. Real Madrid Szakasz Atlético de Madrid2012–2013-as spanyol bajnokság második helyezettjeRészvételi jog2012–2013-as spanyol bajnokság harmadik helyezettjeEllenfélÖssz.1. mérk.2. mérk.SelejtezőkEllenfélÖssz.1. mérk.2. mérk.Nem kellett selejtezőt játszania.RájátszásNem kellett selejtezőt játszania.EllenfélEredményCsoportkörEllenfélEredményB csoportG csoport Galatasaray6–1 (i)1. forduló Zenyit3–1 (o) FC København4–0 (o)2. forduló FC Porto2–1 (i) Juventus2–1 (o)3. forduló Austria Wien3–0 (o) Juventus2–2 (i)4. forduló Austria Wien4–0 (i) Galatasaray4–1 (o)5. forduló Zenyit1–1 (i) FC København2–0 (i)6. forduló FC Porto2–0 (o)B csoport győztese CsapatVégeredményG csoport győztese CsapatEllenfélÖssz.1. mérk.2. mérk.Egyenes kieséses szakaszEllenfélÖssz.1. mérk.2. mérk. Schalke 049–26–1 (i)3–1 (o)Nyolcaddöntő AC Milan5–11–0 (i)4–1 (o) Borussia Dortmund3–23–0 (o)0–2 (i)Negyeddöntő FC Barcelona2–11–1 (i)1–0 (o) Bayern München5–01–0 (o)4–0 (i)Elődöntő Chelsea FC3–10–0 (o)3–1 (i)

A mérkőzés A 36. percben a 16-osra beemelt labdára Iker Casillas kiindult a kapuból, azonban Diego Godín a megtorpanó kapust megelőzte, a labdát Casillas már csak a gólvonalon túlról tudta visszaütni. A második félidőben a Realnak sok lövése volt, azonban ezekből kevés találta el a kaput. Az utolsó 10 percre a Real beszorította az elfáradó ellenfelét, a nyomást a 93. percig bírta az Atlético, amikor Luka Modrić szögletéből Sergio Ramos fejelt a hálóba. A rendes játékidő 1–1-gyel zárult. A 110. percben Ángel Di María indult el a bal oldalon, a kapura tartó lövését Thibaut Courtois lábbal védeni tudta, de a felperdülő labdára Gareth Bale érkezett, aki befejelte azt a hálóba. A 118. percben Marcelo indult meg középen, az elfáradt Atléticó játékosok nem indultak rá, a brazil játékos pedig 16 méterről lőtt a kapuba, Courtois csak beleérni tudott. A 120. percben Godín szabálytalankodott Cristiano Ronaldóval szemben a 16-oson belül, a megítélt büntetőt Ronaldo berúgta. A végeredmény 4–1 lett, a Real Madrid története 10. BEK/BL-sikerét szerezte.

Részletek

GK 1 Iker Casillas (csk)RB 15 Daniel CarvajalCB 4 Sergio RamosCB 2 Raphaël VaraneLB 5 Fábio Coentrão RM 19 Luka ModrićCM 6 Sami KhediraLM 22 Ángel Di MaríaRF 11 Gareth BaleCF 9 Karim Benzema LF 7 Cristiano RonaldoCserék:GK 25 Diego LópezDF 3 PepeDF 12 Marcelo DF 17 Álvaro ArbeloaMF 23 Isco MF 24 Asier IllarramendiFW 21 Álvaro Morata Vezetőedző: Carlo Ancelotti300px GK 13 Thibaut CourtoisRB 20 JuanfranCB 23 MirandaCB 2 Diego GodínLB 3 Filipe Luís RM 8 Raúl GarcíaCM 5 TiagoCM 14 Gabi (csk)LM 6 KokeCF 19 Diego Costa CF 9 David VillaCserék:GK 1 Daniel AranzubiaDF 12 Toby Alderweireld MF 4 Mario SuárezMF 11 Cristian RodríguezMF 24 José Ernesto Sosa MF 26 DiegoFW 7 Adrián López Vezetőedző: Diego Simeone UEFA – mérkőzés játékosa: Ángel Di María (Real Madrid) Szurkolók – mérkőzés játékosa: Sergio Ramos (Real Madrid)

Asszisztensek: Sander van Roekel (holland) Erwin Zeinstra (holland) Pol van Boekel (holland) Richard Liesveld (holland) Negyedik játékvezető: Cüneyt Çakır (török)Szabályok 90 perc játékidő. 30 perc hosszabbítás, ha szükséges. Büntetőpárbaj, ha szükséges. Hét megnevezett cserejátékos. Maximum három cserejátékos.

Statisztika

+Első félidő Real Madrid Atlético MadridGól01Összes lövés34Kapura tartó lövés22Védés02Labdabirtkolás57%43%Szöglet23Szabálytalanság810Les02Sárga lap21Piros lap00

+Második félidő Real Madrid Atlético MadridGól10Összes lövés103Kapura tartó lövés32Védés11Labdabirtkolás61%39%Szöglet55Szabálytalanság611Les02Sárga lap04Piros lap00

+Hosszabbítás Real Madrid Atlético MadridGól30Összes lövés83Kapura tartó lövés72Védés23Labdabirtkolás65%35%Szöglet21Szabálytalanság56Les00Sárga lap32Piros lap00

+Összesen Real Madrid Atlético MadridGól41Összes lövés2110Kapura tartó lövés126Védés36Labdabirtkolás60%40%Szöglet99Szabálytalanság1927Les04Sárga lap57Piros lap00 </div>

Jegyzetek

Források

Kapcsolódó szócikkek

2014-es Európa-liga-döntő 2014-es UEFA-szuperkupa El Derbi madrileño

döntő Kategória:A Real Madrid CF mérkőzései