A Walsall Football Club egy angol labdarúgócsapat, mely 1888-ban alakult meg, Walsall Town Swifts néven, a Walsall Town FC és a Walsall Swifts összevonásával. Székhelye Walsall városában található. A csapat jelenleg a League One-ban, az angol labdarúgás harmadik legmagasabb osztályában szerepel. 1892-ben alapító tagja lett a The Football League másodosztályának, de az első osztályba mindmáig egyszer sem sikerült feljutnia. Legjobb helyezése egy hatodik hely volt, a Division Two 1898/99-es szezonjában.
Hazai mérkőzéseit 1990 óta a Bescot Stadionban játssza, korábban a közeli Fellows Park volt a csapat otthona. Az új stadion avatómérkőzésén a közeli rivális Aston Villával játszott a Walsall. A találkozót a Villa nyerte 4-0-ra. Egy szponzori szerződés értelmében a pályát ideiglenesen Banks's Stadionnak hívják. A csapat piros-fehér mezben játszik, címerében pedig egy fecske sziluettje látható, ezzel utalva, hogy a klub nevében korábban szerepelt a "Swifts" szó, mely magyarul "fecskéket" jelent. A csapat beceneve "The Saddlers", azaz "nyergesek", ami arra utal, hogy Walsall városa korábban a nyereggyártás egyik központja volt Angliában.
Klubtörténet
Alapítás és az első évtizedek bélyegkép|right|A Walsall csapata 1893-ban A Walsallt 1888-ban alapították, az 1877 óta működő Walsall Town és az 1879-ben alapított Walsall Swifts összevonásával. Az így létrejött csapat neve Walsall Town Swifts lett. Első meccsét az Aston Villa ellen játszotta, mely döntetlennel végződött. Albert Aldridge-et 1889-ben a Walsall játékosaként behívták az angol válogatottba. Máig ő az egyetlen, akiről ez elmondható. Ami az elődcsapatok játékosait illeti, szintén egyetlen futballista volt, aki behívót kapott a nemzeti csapatba: Alf Jones 1882-ben hívták be, a Walsall Swiftsből. A Walsall Town Swifts 1892-ben meghívót kapott a The Football League-be és alapító tagja lett a Division Two-nak. Az 1894/96-os szezonban a csapat a 14. helyen végzett a 16-ból és mivel nem szavazták vissza, kikerült a The Football League-ből. 1896-ban változott meg a neve a máig használt Walsall FC-re. Ugyanebben az évben csatlakozott a Midland League-hez. Egy évvel később visszatérhetett a The Football League másodosztályába. Az 1898/99-es idényben hatodik lett a csapat, ami máig a legjobb bajnoki helyezése. Két évvel később azonban ismét kiesést érő helyet végzett és ezúttal sem szavazták vissza, így visszakerült a Midland League-be. 1903-tól a Birmingham League-ben folytatta szereplését, majd 1910-ben szavazás útján felvételt nyet a Southern League-be. Az első világháború után, 1921-ben újabb osztállyal, az északi és déli csoportra osztott Division Three-vel bővült a The Football League. A Walsall alapító tagja lett az északi csoportnak.
A csapat 1930-ban az Aston Villával csapott össze az FA Kupa negyedik fordulójában. A Villa Parkban rendezett találkozóra 74 600 szurkoló látogatott ki. Azóta egyszer sem fordult elő, hogy ennél többen látogattak volna ki a Walsall valamelyik meccsére. 1933-ban a klub hatalmas meglepetésre 2-0-ra legyőzte az abban az évben bajnokságot nyerő Arsenalt az FA Kupában. A mérkőzés eredményét mindmáig az FA Kupa egyik legnagyobb meglepetéseként tartják számon.
A második világháború után
1958-ban a The Football League újabb osztállyal, a negyedosztállyal bővült, melynek a Walsall szintén alapító tagja lett. Ekkoriban Bill Moore volt a menedzser, aki az 1959/60-as szezonban bajnok lett a csapattal a Division Fourban, 102 gólt szerezve. Egy évvel később a harmadosztály második helyére vezette a klubot, mely így két év alatt már a második feljutását ünnepelhette és az 1900-as évek eleje óta először újra másodosztálybeli szereplésre készülhetett. A sikerben nagy szerepe volt az olyan játékosoknak, mint Bill "Chopper" Guttridge, Tony Richards és Colin Taylor. Mindössze két szezon után, az 1962/63-as idényben a Walsall kiesett a Division Two-ból. Egészen az 1978/79-es szezonig maradt a harmadosztályban, amikor onnan is kiesett, a negyedosztályba.
A csapat mindig is híres volt arról, hogy ifiakadémiájáról tehetséges játékosok kerülnek ki. Allan Clarke például bajnoki címet nyert a Don Revie irányítása alatt aranykorát élő Leeds Uniteddel. Bert Williams és Phil Parkes is a Walsallnál kezdték pályafutásukat és a későbbiekben mindketten angol válogatott kapusok lettek. David Kelly is hosszú éveket töltött az élvonalban, miután 1988-ban elhagyta a csapatot, csakúgy, mint Michael Ricketts, aki 2000-ben a Bolton Wanderers kedvéért elhagyta a Walsallt, majd 2002-ben behívót kapott az angol válogatottba.
Az 1980-as évek bélyegkép|left|A Walsall játszik 1982-ben Az 1980-as évek egy emlékezetes és sikeres időszak volt a klub számára. Az 1983/83-es szezonban a csapat a Highburyben megverte az Arsenalt a Ligakupában, ezzel bejutva a sorozat elődöntőjébe, ahol a Liverpool volt az ellenfél. Az Anfielden 2-2-es döntetlenre végzett a két csapat, de az újrajátszott meccsen már érvényesült a 'Pool erőfölénye és 2-0-ra győzött. Ha a Walsall bejutott volna a döntőbe, a következő szezonban elindulhatott volna az UEFA Kupában. Ugyanebben a szezonban kis híján sikerült kiharcolnia a feljutást a másodosztályba.
1986-ban az anyagi problémák miatt szóba került, hogy a csapat esetleg Birminghambe költözik, ahol a Birmingham Cityvel fog osztozni annak stadionján. A szurkolók és a Walsall lakói, Barrie Blower vezetésével azonban mindent elkövettek, hogy erre ne kerüljön sor. Ezután a klubot felvásárolta a milliomos vállalkozó és versenyló-tulajdonos Terry Ramsden, aki sok pénzt áldozott neves játékosok leigazolására. A Walsall ekkor átigazolásai miatt komoly figyelmet kapott az egész angol médiában. Az 1986/87-es idényben, Tommy Coakley menedzser irányítása alatt a csapat lemaradt ugyan a rájátszást érő helyekről, de az FA Kupában az ötödik körig jutott. Kiejtette többek között az élvonalbeli Charlton Athleticet és a Birmingham Cityt is, mielőtt két alkalommal is újrajátszást kiharcolva kiesett volna a Watford ellen.
1988-ban sikerült kiharcolnia a másodosztályba való feljutást, miután a rájátszásban, megismételt döntőn legyőzte a Bristol Cityt. A Fellows Parkban rendezett meccsre 13 007 néző látogatott ki. A csapat mindössze egy szezont töltött a Division Two-ban, mielőtt visszaesett volna a harmadosztályba. Ugyanekkor a tulajdonos, Terry Ramsden Tokiói Értéktőzsdén jegyzett üzleti birodalma bedőlt. A Walsall csak percek választották el attól, hogy japán felszámolóbiztosok vegyék át fölötte a hatalmas és csődöt jelentsen, de Barrie Blowernek és néhány helyi üzletembernek ismét sikerült megmentenie. Az 1989/90-es szezonban újabb kiesés következett, így a csapat a Division Fourban találta magát.
1990–2000 A Walsall 1990-ben beköltözött a Bescot Stadionba. Ez akkoriban világszínvonalú stadionnak számított és mindössze a második, újonnan épített sportlétesítmény volt a The Football League-ben, az 1950-es évek óta. A Fellows Parkot elbontották és a helyére egy Morrisons szupermarket épült. Az új stadion birtokba vételével egyúttal a csapat játéka is stabilabb lett, a két egymást követő, kiesést hozó évhez képest. A vezetőség a Wolverhampton Wanderers egykori sztárját, Kenny Hibbittet ültette a kispadra, aki négyéves munkájával megalapozta klub aranykorát, mely nem sokkal az 1994 szeptemberében bekövetkezett menesztése után köszöntött be.
Chris Nicholl lett az új menedzser, aki első szezonjában feljuttatta a klubot a harmadosztályba. Tovább folytatta elődje, Hibbitt munkáját és egy erős, de mindig is alulértékelt csapatot épített. A következő két szezonban a Walsall stabilan megőrizte harmadosztálybeli tagságát, majd Nicholl 1997-ben lemondott. Helyét a korábban az Ajaxban és a dán válogatottban játszó Jan Sørensen vette át. A bajnokságban csak a 19. helyet szerezte meg a csapattal az 1997/98-as idényben. A Ligakupában a negyedik körig menetelt a gárda, a Nottingham Forestet és a Sheffield Unitedet is legyőzve. Az FA Kupa korai fordulóiban szintén jól szerepelt, az első körben kiejtette a Lincoln Cityt, majd a második fordulóban 7-0-lal ütötte ki a Macclesfield Townt. A kupában hagyományosan jól szereplő Peterborough Unitedet is legyőzte, majd a Manchester Uniteddel került össze. Az Old Traffordon rendezett mérkőzésen 5-1-es vereséget szenvedett a Walsall. Sørensen akkor hozta meg két legjobb döntését, amikor leigazolta az elefántcsontparti születésű francia Roger Bolit és a szintén francia Jean-François "Jeff" Péront, akik sokak szerint a klub valaha volt legjobb játékosai közé tartoznak. Boli remek formában kezdte a szezont, aminek az lett az eredménye, hogy az ellenfelek rá hegyezték ki védelmüket, ami alaposan megnehezítette a dolgát. Péron ezzel szemben végig nagyszerű formában volt és annak ellenére, hogy 32 éves korában érkezett a csapathoz, rendszeresen látogattak ki miatta első- és másodosztályú klubok játékosmegfigyelői a Bescot Stadionba. Legemlékezetesebb meccse a Macclesfield Town elleni kiütéses győzelem volt, ahol remek technikai tudásával rengetegszer az őrületbe kergette az ellenfél védelmét.
Az 1998/99-es évadban a korábbi Aston Villa-játékos, Ray Graydon vette át a Walsall irányítását és rögtön ezüstéremig vezette a klubot, mely így feljutott az akkor épp Division One-nak nevezett másodosztályba. A következő szezon utolsó napján a csapat kiesett, de az idény során a Wolverhampton Wandererst, a Birmingham Cityt és a West Bromwich Albiont is legyőzte riválisai közül.
2000–2010
A csapat ismét a harmadosztályba került, de remekül kezdte a 2000/01-es szezont. A téli időszakban visszaesett a teljesítmény, de Fitzroy Simpson és Don Goodman leigazolása új lendületet hozott. Végül sikerült kiharcolni a rájátszásban való részvételt, melynek döntőjében, a Millennium Stadionban a Walsall 3-2-re legyőzte a Readinget, így visszajutott a Division One-ba. Sikerei ellenére Graydont menesztette a klub tulajdonosa, Jeff Bonser a következő szezonban, a West Bromwich Albion elleni rangadón mutatott gyenge teljesítmény miatt. A döntés a szurkolók közt és a médiában is felháborodást váltott ki. A drukkerek eleinte azt is nehezen tudták megemészteni, hogy az a Colin Lee ült le a kispadra, aki korábban a rivális Wolverhamptonnál is edzősködött. Kinevezése azonban jó döntésnek bizonyult, igazolásai beváltak és a csapat végül elkerülte a kiesést, többek között a Nottingham Forestet és a Sheffield Unitedet is megverve.
A 2002/03-as szezonban néhány látványos meccs mellett gyakran mutatott unalmas játékot a csapat, de ismét sikerült elkerülnie a kiesést. Ebben nagy szerepe volt az olyan, frissen igazolt játékosoknak, mint például a korábban a Tottenham Hotspurben futballozó Vinny Samways, aki hatévnyi spanyolországi légióskodás után tért vissza Angliába a Walsall kedvéért. Az idény második felére egy olyan erős csapat állt össze, melynél sok szurkoló szerint csak az 1950-es évek végi és 1960-as évek eleji, Bill Moore vezette Walsall volt erősebb.
A következő, 2003/04-es idény a klub egyik legemlékezetesebb szezonja volt. Az évad első felében a Walsall valósággal szárnyalt, 4-1-es kiütést mért a Nottingham Forestre és riválisára, a West Bromra is. A sikerekben meghatározó szerepe volt a korábbi angol válogatott Arsenal-legendának, Paul Mersonnak, aki egy szezonnal korábban sokat segített a Portsmouth-nak a Premier League-be való feljutásban. A karácsonyi időszakban, egy Cardiff City elleni sikerrel négy pontra megközelítette a rájátszást érő helyeket a csapat, de a jó teljesítmény nem volt tartós.