Jean Carmet kétszeres César-díjas francia színész.

Élete és pályafutása Még fiatalon megszakította tanulmányait, és Párizsba ment, ahol a Théâtre du Châtelet-ben, majd az Operában statisztált. Ezt követően gyakornok rendezőként alkalmazták a Théâtre des Mathurins-ben. Több filmben is kapott kisebb szerepeket, többek között a Szerelmek városában (Les enfants du paradis, 1945) és a Les démons de l'aube-ban (1946). A következő időszakban a Branquignols társulathoz csatlakozott, és több filmszerepet kapott.

Az 1950-es években a La Famille Duraton című rádiójáték ismertté tette hangját. Nemzetközi hírnevét a Fekete-fehér színesben (La victoire en chantant) című film alapozta meg 1976-ban.

Karrierje során több mint kétszáz filmben játszott. 1986-ban César-díjra jelölték a Miss Mona című filmben nyújtott alakításáért. 1983-ban és 1992-ben mellékszereplőként kapott César-díjat. 1994-ben a tiszteletbeli Césart vehette át barátja, Gérard Depardieu kezéből.

1994. április 20-án, öt nappal a 74. születésnapja előtt halt meg szívroham következtében. Sírja a párizsi Montparnasse-i temetőben található.

Filmszerepei 1941: Le pavillon brûle – névtelen szereplő 1945: Szerelmek városa (Les enfants du paradis) – néző 1946: Les démons de l’aube – Durandal 1947: Monsieur Vincent – Pontail abbé 1950: Dieu a besoin des hommes – Yvon 1950: Pas de week end pour notre amour – beteg zongorista 1951: Dr. Knock – első fickó 1952: Az öt barát (Ils étaient cinq) – Jean, a postás 1952: Elle et moi – Gaston 1952: Monsieur Taxi 1952: Monsieur Leguignon, lampiste 1956: Bonjour sourire! 1956: Bébés à gogo 1961: A három testőr I. A királyné nyakéke (Les trois mousquetaires: Les ferrets de la reine) ... Planchet 1961: A három testőr II. A Milady bosszúja (Les trois mousquetaires: La vengeance de Milady) ... Planchet 1963: Alvilági melódia (Mélodie en sous-sol) 1965: Ahol az öröm tanyázik (Les bons vivants) 1970: Esténként a kormoránok rikácsolnak a dzsunkák felett (Le cri du cormoran, le soir au-dessus des jonques) 1971: Mielőtt leszáll az éj (Juste avant la nuit) 1972: Magas szőke férfi felemás cipőben (Le grand blond avec une chaussure noire) 1972: A szuperlady (Elle cause plus, elle flingue) 1972: Balszerencsés Alfréd (Les malheurs d’Alfred) ... Paul 1974: A magas szőke férfi visszatér (Le retour du grand blond) 1976: Fekete-fehér színesben (Noirs et blancs en couleur) 1979: Hidegtál (Buffet froid) 1981: A káposztaleves (La soupe aux choux) 1981: A hamisítvány (Die Fälschung) ... Rudnik 1982: A nyomorultak (Les misérables), rend. Robert Hossein, ... Thénardier 1983: Papi, a hős (Papy fait de la résistance) ... André Bourdelle 1986: Négybalkezes (Les fugitifs) ... Martin 1988: Szögevő (Mangeclous) 1990: Anyám kastélya (Le château de ma mère) 1993: Rajta, fiatalok! (Roulez jeunesse) ... Michel 1993: Germinal ... Vincent Maheu, avagy Bonnemort 1994: Reszkessetek, bankrablók! (Cache Cash) ... Durandet 1994: Eugénie Grandet ... Félix Grandet

Díjai César-díj (1983, 1992) Tiszteletbeli César (1994)

Jegyzetek

Fordítás

További információk

Kategória:1920-ban született személyek Kategória:1994-ben elhunyt személyek Kategória:Francia színészek Kategória:César-díjasok Kategória:A montparnasse-i temetőben nyugvó személyek Kategória:A Becsületrend lovagjai