Deák-Sárosi László (dr. Deák László) (Székelyudvarhely, 1969. október 18. –) Herczeg Ferenc-díjas magyar költő, filmesztéta, klasszikus gitáros.

Élete Az elemi iskolát Parajdon, a szakközépiskolát Székelyudvarhelyen, a 2-es számú Ipari Líceumban végezte. Ezzel párhuzamosan elvégezte a Művészeti Népiskola hároméves klasszikus gitár tanfolyamát. Érettségi (1988) után egy évig matematikát hallgatott a Temesvári Tudományegyetemen, majd a budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola klasszikus gitár szakán folytatott tanulmányokat. 1995-ben Luxemburgban szerzett klasszikusgitár-oktatói "Premier Prix"-t. Ezután visszatért Budapestre, ahol 2007-ben az Eötvös Loránd Tudományegyetemen magyar és filmelmélet bölcsész, illetve tanári szakon diplomázott. Végzett webfejlesztői és forgatókönyvírói tanfolyamokat is.

2016-ban Az ELTE BTK Nyelvtudományi Doktori Iskolájában szerzett PhD-fokozatot. Doktori disszertációjának címe: A kép-szöveg jelentés változásai – Képi retorika, tárgya: a modernizmusok a magyarországi játékfilmekben, ami a Magyar Napló Kiadónál () jelent meg 2016-ban, A szimbolikus-retorikus film címmel..

Munkássága Költői pályafutását szürrealista versekkel kezdte, később a klasszikus versformák felé fordult. Műveit több magyarországi és erdélyi antológiában, folyóiratban olvashatjuk. 1999-től a sóvidéki Hazanéző című irodalmi-kulturális lap szerkesztőbizottságának tagja. Élete egy szakaszában előadóművészként is tevékenykedett, gitáron klasszikus szerzők mellett saját műveit is előadta. A magyar és az egyetemes filmtörténet számos alkotásáról írt elemzéseket, kritikákat. 1997-től (megszűnéséig) a József Attila Kör , 1998-tól a Magyar Írószövetség, 2006-tól pedig a Magyar Szemiotikai Társaság tagja. 2010-től hét évig dolgozott a Magyar Nemzeti Filmarchívumban, más nevén Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézetben, jelenleg az Országos Széchényi Könyvtár és a Magyarságkutató Intézet tudományos munkatársa.

Művei Teremtés (versek), Mafilm-Profilm Reklám Kft., Budapest, 1992, A zene – Nyílt titok – Új módszer a komolyzene művelésére (tanulmány magyar, francia és német és angol nyelven), magánkiadás, Budapest, 1995, , , , A kőgyerek játékszere (versek), Orpheusz Kiadó, Budapest, 1996, Könyv a zenéről – Új módszer a komolyzene elvi és gyakorlati kérdéseinek megoldására (tanulmány), Edition Simonffy, Budapest, 1997, Az igazság szája (versek), Littera Nova Kiadó, Budapest, 1998, Újlatin gitártanulmányok''' CD, magánkiadás, Budapest, 2000, DSLDC1 Álomjáró – A Hazanéző dalos könyve, megzenésített versek a Nojatával (társszerkesztő, társszerző), Hazanéző Könyvek, Korond, 2009. Üzenet, másképp – Hazanézős költők versei Németh Viktor megzenésítésében és előadásában,- CD, (társszerkesztő, társszerző), Firtos Művelődési Egylet, Korond, 2012 Libás Matyi (elbeszélő költemény), Üveghegy Kiadó, Százhalombatta, 2013, Keresztút (szonettkoszorú, B. Tóth Klára grafikáival), Üveghegy Kiadó, Százhalombatta, 2013, Álomjáró – Hazanézős költők versei a Nojata és barátai megzenésítésében és előadásában – CD, (társszerkesztő, társszerző), Üveghegy Kiadó, Százhalombatta, 2014 Keresztút (szonettkoszorú Kasó Tibor megzenésítésében és előadásban, B. Tóth Klára grafikáival) – CD, Üveghegy Kiadó, Százhalombatta, 2015, A szimbolikus-retorikus film – Szőts, Jancsó, Huszárik, Mundruczó, Tarr és a modernizmusok (doktori disszertáció), – Magyar Napló – FOKUSZ Egyesület,, Budapest, 2016, Irodalmi karácsony. Adamik Tamás, Baka Györgyi, B. Tóth Klára, Deák-Sárosi László és Kasó Tibor szakrális és karácsonyi versei; könyv és CD (társszerkesztő, társszerző), Üveghegy Kiadó, Százhalombatta, 2016, Ének a Küküllőhöz, Kasó Tibor és Tóth Sándor Péter megzenésítésében' – CD (társszerkesztő, társszerző), Üveghegy Kiadó, Százhalombatta, 2017, Libás Matyi, elbeszélő költemény Farkas Mihály Ambrus és Tóth István "Sztív" megzenésítésében (egy óra zene, az interneten: Első levonás), CD, Százhalombatta, 2019, Nyolcágú csillag – Székely Mózes és a brassói csata, Dóczy Péter, Fábri Géza és barátaik előadásában (76 perc, az interneten: Első Ének:), CD, Budapest, kiadók: SZÍN-DO Art Kft és Deák-Sárosi László, 2019, A jel újbóli helyreállítása – Film, hagyomány és innováció, Deák-Sárosi László, PhD filmes elméleti, kritikai és elemző írásai, Magyar Napló – FOKUSZ Egyesület, Budapest, 2020, 250 javaslat magyar történelmi filmre, szerk, és társszerző, Gáspár Ferenccel, Jenei Miklóssal és Szabó Győzővel együtt, Üveghegy Kiadó, Százhalombatta, 2022, A háromszólamú vers – Új magyar verstan: példatárral és hangzó példatárral''; Üveghegy Kiadó, Százhalombatta, 2023, ISBN 978-615-6438-18-8 A pozsonyi csata, 907. Eposz. Fábri Géza megzenésítésében, hét óra zene, MP3 CD-vel!; Üveghegy Kiadó, Százhalombatta, 2023, I SBN: 978-615-6438-25-6 Három sing a jutalom... Székely kiseposz Fábri Géza megzenésítésében, MP3 CD-ve (másfél óra zene, az interneten az Első Ének), Üveghegy Kiadó, Százhalombatta – Mester Tanoda Alapítvány, Szeged, 2025, ISBN: 97861-5643-839-3 Népi gyerekmondókák dallamhangsúllyal, CD-melléklettel! és hangzó példatárral, Üveghegy Kiadó, Százhalombatta, 2025, ISBN: 978-615-6438-48-5

Jegyzetek

Források Deák-Sárosi László (Dr. Deák László) publikációs listája a Magyar Tudományos Művek Tárában Deák-Sárosi László válogatott versei a Magyar Elektronikus Könyvtárban Deák-Sárosi László interjúi, egyes művei a Youtube-on Deák-Sárosi László (Dr. Deák László) doktori védéséről az Országos Doktori Tanács honlapján A háromszólamú vers – Új magyar verstan versvideói az Országos Széchényi Könyvtár lejátszási listáján, a végén interjúkkal, riportokkal Deák-Sárosi László honalpja

Kategória:Magyar költők Kategória:Magyar írók Kategória:Magyar filmesztéták Kategória:Magyar gitárosok Kategória:1969-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Romániából Magyarországra áttelepült magyarok Kategória:Herczeg Ferenc-díjasok Kategória:Székelyudvarhelyiek