Az 1975-ös MotoGP-világbajnokság volt a 27. gyorsaságimotoros-világbajnokság.
Összefoglaló
Az 1975-ös idényt egyfajta őrségváltás jellemezte mind a versenyzők, mind a motorok terén. Ebben az évben szerezte meg a legendás Giacomo Agostini utolsó világbajnoki címét. Agostini győzelme más szempontból viszont egy új korszak első állomása is volt, ugyanis a királykategóriában először sikerült kétütemű motorral az élen végezni.
A legkisebb géposztályban a spanyol Ángel Nieto negyedik elsőségét szerezte meg. A negyedlitereseknél a Morbidelli versenyzői, Paolo Pileri és Pier Paolo Bianchi domináltak, előbbi végzett az élen. A 250-eseknél hiába szerzett több pontot Michael Rougerie, a világbajnok végül mégis csapattársa, Walter Villa lett, miután még élt a „hat legjobb”-szabály, vagyis a végeredménybe csak a hat legjobb eredmény számított be, ebben a tekintetben pedig Villa volt a jobb. Eggyel feljebb a győztes a fiatal venezuelai, Johnny Cecotto lett, alig több, mint tizenkilenc évesen.
A királykategóriában egy végletekig kiegyensúlyozott bajnokságot láthattak az érdeklődők. Hiába szerzett Agostini kettővel több győzelmet, az első helyezett kiléte egészen az utolsó, csehszlovák versenyig nyitott maradt, ám végül az olasz megszerezte tizenötödik, utolsó győzelmét.
Versenyek
# Verseny Helyszín 50 cm³ győztes 125 cm³ győztes 250 cm³ győztes350 cm³ győztes 500 cm³ győztes Összefoglaló1 francia nagydíj Paul Ricard Kent Andersson Johnny Cecotto Johnny Cecotto Giacomo Agostini Összefoglaló2 spanyol nagydíj Jarama Ángel Nieto Paolo Pileri Walter Villa Giacomo Agostini Összefoglaló3 osztrák nagydíj Salzburgring Paolo Pileri Kanaja Hideo Kanaja Hideo Összefoglaló4 német nagydíj Hockenheimring Ángel Nieto Paolo Pileri Walter Villa Johnny Cecotto Giacomo Agostini Összefoglaló5 nemzetek nagydíja Imola Ángel Nieto Paolo Pileri Walter Villa Johnny Cecotto Giacomo Agostini Összefoglaló6 Isle of Man TT Snaefell Mountain Chas Mortimer Charlie Williams Mick Grant Összefoglaló7 holland nagydíj Assen Ángel Nieto Paolo Pileri Walter Villa Dieter Braun Barry Sheene Összefoglaló8 belga nagydíj Spa Julien van Zeebroeck Paolo Pileri Johnny Cecotto Phil Read Összefoglaló9 svéd nagydíj Anderstorp Eugenio Lazzarini Paolo Pileri Walter Villa Barry Sheene Összefoglaló10 finn nagydíj Imatra Ángel Nieto Michel Rougerie Johnny Cecotto Giacomo Agostini Összefoglaló11 csehszlovák nagydíj Brno Leif Gustafsson Michel Rougerie Otello Buscherini Phil Read Összefoglaló12 jugoszláv nagydíj Opatija Ángel Nieto Dieter Braun Dieter Braun Pentti Korhonen Összefoglaló
Végeredmény
500 cm³
# Versenyző Rajtszám Ország Motor Pont Győzelmek1 Giacomo Agostini4 Olaszország Yamaha8442 Phil Read1 Egyesült Királyság MV Agusta7623 Kanaja Hideo Japán Yamaha4514 Teuvo Länsivuori3 Finnország Suzuki4005 John Williams Egyesült Királyság Yamaha3206 Barry Sheene7 Egyesült Királyság Suzuki3027 Alex George Egyesült Királyság Yamaha3008 John Newbold Egyesült Királyság Suzuki2409 Armando Toracca Olaszország MV Agusta24010 Jack Findlay5 Ausztrália Suzuki23011 Chas Mortimer Egyesült Királyság Yamaha 23 0 12 Karl Auer Ausztria Yamaha17 0 13 Dieter Braun NSZK Yamaha16 0 14 Mick Grant Egyesült Királyság Kawasaki15 1 15Gianfranco Bonera 13 16Stan Woods 12 17Horst Lahfeld 11 18Christian Leon 9 19Billie Guthrie 8 20Olivier Chevallier 6 21Patrick Pons 6 22Steve Tonkin 6 23Steve Ellis 6 24Tierry Tchernine 6 25Pentti Korhonen 5 26Pete McKinley 5 27Geoff Barry 5 28Thierry Van Der Veken 4 29Charlie Williams 4 30Michel Rougerie 4 31Gerard Choukroun 4 32Marcel Ankone 4 33Alan North 4 34Edmar Ferreira 3 35Tom Herron 3 36Tony Rutter 3 37Francis Holleberg 3 38Hans Stadelmann 3 39Johnny Bengtsson 3 40Hans Braumandl 3 41Bjorn Hasli 2 42Helmut Kassner 2 43Borge W.Nielsen 2 44Bernard Fau 2 45Adu Celso 2 46Seppo Kangasniemi 1 47Pekka Nurmi 1 48Kjell Solberg 1 49Jean-François Baldé 1 50Anssi Resko 1 51Peter Van Der Wal 1 52Rudolph Keller 1 53Les Kenny 1
350 cm³
# Versenyző Rajtszám Ország Motor Pont Győzelmek1 Johnny Cecotto20 Venezuela Yamaha7842 Giacomo Agostini1 Olaszország Yamaha5913 Pentti Korhonen7 Finnország Yamaha4814 Dieter Braun NSZK Yamaha4715 Patrick Pons Franciaország Yamaha3206 Chas Mortimer5 Egyesült Királyság Yamaha3107 Gerard Choukroun Franciaország Yamaha2808 Otello Buscherini Olaszország Yamaha2719 Tom Herron Egyesült Királyság Yamaha26010 Kanaja Hideo Japán Yamaha251 11Víctor Palomo 22 12Alex George 20 13Philippe Coulon 16 14Charlie Williams 15 15Hans Stadelmann 14 16Jon Ekerold 13 17Olivier Chevallier 12 18Adu Celso 12 19Karl Auer 12 20Jean-Louis Guignabodet 8 21Bruno Kneubühler 8 22Steve Tonkin 8 23 Christian Huguet 6 24Rudolf Kunz 6 25Derek Chatterton 6 26Billie Guthrie 5 27Anton Mang 5 28Jean-François Baldé 5 29Wil Hartog 5 30Bill Henderson 5 31Giovanni Proni 5 32Marco Lucchinelli 4 33Mario Lega 4 34Gerry Mateer 4 35Max Wiener 4 36Tony Rutter 3 37Walter Villa 3 38Boet van Dulmen 3 39Tapio Virtanen 3 40Geoff Barry 3 41Pete McKinley 3 42Les Kenny 2 43Noel Clegg 2 44Guido Mandracci 2 45Reisz János 2 46Titer Balaz 1 47John Dodds 1 48Martin Sharpe 1 49John Williams 1 50Kjell Solberg 1
250 cm³
# Versenyző Rajtszám Ország Motor Pont Győzelmek1 Walter Villa1 Olaszország Aermacchi Harley-Davidson8552 Michel Rougerie9 Franciaország Harley-Davidson7623 Dieter Braun2 NSZK Yamaha5614 Johnny Cecotto19 Venezuela Yamaha5425 Patrick Pons3 Franciaország Yamaha4806 Chas Mortimer Egyesült Királyság Yamaha4607 Otello Buscherini Olaszország Yamaha4008 Leif Gustafsson Svédország Yamaha3309 Bruno Kneubühler5 Svájc Yamaha22010 Tapio Virtanen Finnország Yamaha20011 Víctor Palomo 1812 Harald Bartol 1813 Tom Herron 1614 John Williams 1515 Derek Chatterton 1216 Takai Ikudzsiro 1217 Benjamin Grau 1018 Alex George 919 John Dodds 920 Pentti Korhonen 921 Tony Rutter 822 Rolf Minhoff 823 Edmar Ferreira 824 Paolo Pileri 625 Miguel Duhamel 626 Mario Lega 527 Gerard Choukroun 528 Bill Henderson 529 Neil Tuxworth 430 Olivier Chevallier 331 Duilio Agostini 332 Helmut Kassner 333 Nico Van Der Zanden 334 Pete McKinley 335 Jean Louis Guignabodet 236 Eddie Roberts 237 Horst Lahfeld 238 Vincenzo Cascino 139 Philippe Bouzanne 140 Clive Horton 141 Jean-François Baldé 1
125 cm³
# Versenyző Rajtszám Ország Motor Pont Győzelmek1 Paolo Pileri Olaszország Morbidelli9072 Pier Paolo Bianchi Olaszország Morbidelli7203 Kent Andersson1 Svédország Yamaha6714 Leif Gustafsson8 Svédország Yamaha5715 Eugenio Lazzarini Olaszország Piovaticci4706 Bruno Kneubühler2 Svájc Yamaha4307 Henk van Kessel Hollandia Condor3808 Harald Bartol7 Ausztria Suzuki2109 Johan Zemzauer Ausztria Rotax21010 Pierluigi Conforti Olaszország Morbidelli18011 Dieter Braun 1512 Hans Müller 1413 Cees van Dongen 914 Peter Frohnmeyer 815 Jos Schurgers 616 Horst Seel 617 Maurice Maingret 518 Otello Buscherini 519 Matti Kinnunen 520 Oriol Fernandez 421 Gert Bender 422 Hans Hallberg 423 Matti Salonen 424 V.Novella 225 R.Cornelis 226 Alberto Ieva 227 J.Lazo 228 J.Svensson 229 Tierry Tchernine 230 R.Thiele 231 Xaver Tschannen 132 P.Van Niel 133 Ulrich Graf 134 Ivan Carlsson 135 Zbynek Havrda 136 Hans Hummel 137 M.Arias 1
50 cm³
# Versenyző Rajtszám Ország Motor Pont Győzelmek1 Ángel Nieto Spanyolország Kreidler7562 Eugenio Lazzarini Olaszország Piovaticci6113 Julien van Zeebroeck Belgium Kreidler4314 Rudolf Kunz5 NSZK Kreidler3705 Herbert Rittberger2 NSZK Kreidler3106 Stefan Dörflinger9 Svájc Kreidler3107 Nico Polane Hollandia Kreidler2808 Gerhard Thurow4 NSZK Kreidler2109 Hans Hummel Ausztria Kreidler20010 Claudio Lusuardi Olaszország Derbi160 11Theo Timmer 13 12Henk Van Kessel 12 13Aldo Pero 10 14Ulrich Graf 10 15Gerrit Strikker 8 16Cees Van Dongen 8 17Jan Huberts 5 18Rolf Blatter 4 19Ramon Gali 4 20W.Werner 4 21J.Alguersari 4 22Theo Van Geffen 3 23K.Gotesson 3 24Jan Bruins 3 25Robert Laver 3 26C.Guerrini 2 27Ingo Emmerich 2 28Joaquim Gali 1 29Pierre Audry 1 30Germano Zanetti 1 31Günter Schirnhofer 1
Jegyzetek
Kategória:MotoGP-szezonok