New York City zenéje nemzetközi szinten is fontos és változatos színteret takar. A város évtizedek óta a jazz, a rock és a blues fővárosa, s itt születtek meg olyan stílusok, mint a hiphop, a latin freestyle, a diszkó és a punk rock, illetve a salsa, ami a hatvanas években jött létre a város latin negyedeiben kubai, Puerto Ricó-i és dominikai hatások vegyítéséből. New York mint kulturális olvasztótégely, emellett jelentős világ- és folkzenei színteret is fenntart, így megtalálható itt az ír-amerikai (kelta), és a zsidó (klezmer) zene is. A 20. század elején rohamos fejlődésnek induló kotta- és zeneipar is e városhoz köthető. A Broadway zenés színházai és a Tin Pan Alley komponistanemzedéke (George Gershwin, Jerome Kern, Cole Porter, Irving Berlin) tették New York Cityt az amerikai könnyűzeneipar központjává.Richie Unterberger, The Rough Guide to Music USA, pgs. 1-65
Richie Unterberger író szerint a New York-i zenei élet és maga a város is egy „gigászi, nagyon változatos, rikító, multikulturális és elkötelezett jelenség a művészeti és kozmopolita felsőbbrendűségért folytatott versenyben". A város zenei jelentősége sokak szerint napjainkra megkopottá vált, a cégek által irányított médiának, a gazdasági változásoknak (a 'cost-of-living' diktátum nyomásának) és a kisebb, helyi zenei színterek megjelenésének betudhatóan, amelyek az internet előretörésével olcsóbb és elérhetőbb felületen tudnak kommunikálni.A Gotham Gazette a chicagói Pitchfork Media zenei információval dolgozik. A Pitchfork nem New York-i cég, ebből is kiderülhet, hogy New York ma már kevésbé fontos a zeneipar szempontjából (a Pitchfork jelentőségéről a New York Observer is ír)
Zenei intézmények New York az amerikai zeneipar központja a 20. század eleje óta. Számos cég és zenei egyesület működik a városban a Tin Pan Alley egykori kiadóitól, kottanyomdáitól kezdve a Broadway-színházakon, modern indie rock és hiphop kiadókon keresztül a nonprofit vállalatokig. A Blender Magazine, a Punk Magazine, a Spin és a Rolling Stone főszerkesztősége is New York Cityben található.
A világ egyik legfontosabb (komoly)zenei helyszíne, a Carnegie Hall széles körben ismert kiváló akusztikájáról. Az intézmény névadója Andrew Carnegie skót-amerikai acélmágnás, filantróp. Az épületet 1983 és 1995 között, hosszas halogatás után újították fel. Az art deco stílusban épült Radio City Music Hall szintén nagy nevű koncertterme, 1932-ben nyílt meg. Felújítása az ezredfordulón történt meg.
A Lincoln Center a világ legnagyobb művészeti komplexuma, otthont ad tizenkét különböző intézménynek, köztük a Metropolitan, a New York-i Filharmonikus Zenekar, a New York-i Balett, a Kamarazene-egyesület, a New York-i Opera, a Juilliard zeneiskola, a Lincoln Center Theater és a Jazz at Lincol Center. A New York-i Filharmonikusok (akik az David Geffen Hallban játszanak) az Államok legrégebbi zenekara, 1842-ben alapították. A Filharmonikusok 1917 óta több mint ötszáz felvételt készítettek, s ők voltak az egyik első, élő egyenes adásban közvetített zenekar, 1922-ben. A New York-i Filharmonikusok közül több híres művész került ki, például George Bristow komponista és Theodore Thomas karmester; Bristow heves nacionalista zeneszerző volt, aki azért hagyta ott a Filharmonikusokat, mert szerinte az nem heroizálja eléggé az amerikai zenét. Helyére Thomas került.
További helyi szervezetek és intézmények közé tartozik a Brooklyn Academy of Music és a Jazz Foundation of America. A 20. sz. utolsó harmadában megszűnt az Aeolian Hall (itt mutatták be George Gershwin művét, a Kék Rapszódiát), és az eredeti Metropolitan Opera (ez az épület a Broadway 1411 címen állt, 1967-ben bontották le). Az Apollo Theater az afroamerikai előadók helyszíne volt, ikonikus jelentősége miatt a Kongresszus Nemzeti Történelmi Nevezetességű Helynek (National Historic Landmark) nyilvánította.
Klubélet A New York-i könnyűzenei élet katalizátora a pezsgő városi klubvilág, ahol megannyi stílus (a diszkótól a punkig) született. Bárok, diszkók, rockkocsmák, mint a Studio 54, a Max's Kansas City, a Mercer Arts Center, az ABC No Rio és a CBGB zarándokhelyekké váltak mind az Egyesült Államokban, mind az egész világon. New Yorkban a múlt század közepe óta erős a jazzklubélet is olyan helyszíneken, mint a Birdland, a Sweet Rhythm (az egykori Sweet Basil), a Village Vanguard és a Blue Note. Ez utóbbi napjainkban is a jazzrajongók egyik legkedveltebb New York-i helye. Egykoron Manhattan 52. utcája megannyi pompás jazzklubjával a jazz epicentrumának számított. Későbbi évtizedek zenés helyei folytatták a nagy hagyományokat. Miután a deep house-t a nyolcvanas évek végén felváltotta az új tánczenei stílus, az acid jazz, a helyi Giant Step kiadónak köszönhetően olyan előadók jelentek meg, mint a Groove Collective és a Nuyorican Soul.
A Greenwich Village-i népzenei színtéren számos klub közül kiemelkedik a Bottom Line. A New York-i rockélet központja az Irving Plaza és a Maxwell's (ez utóbbi valójában a New Jersey-i Hobokenben található), míg a „belvárosi” avant-garde közösség a The Kitchenben, a Roulette-ben és a Knitting Factoryban találhat magának társaságot és szórakozási lehetőségeket. A latin- és világzenei színtér központja az S.O.B.'s és a 2001-ben megszűnt Wetlands Preserve volt.
Fesztiválok és utcabálok New Yorkban nagy hagyománya van az utcai zenés rendezvényeknek, habár a pezsgő zenei élet miatt az időszakos fesztiválok kevésbé jelentősek mint más városokban, hiszen a lakosság voltaképp bármikor hallhat zenét. A változatos etnikumú new-yorkiak magukkal hozták saját kultúrájukat, saját tradícióikat, így a városban megünneplik mind a kínai újévet, mind a Pulaski-napi felvonulást (ez lengyel hagyomány). Szent Patrik napját az ír-katolikus Ancient Order of Hibernians szervezi. New Yorkban évről évre a világ legnagyobb Szent Patrik napi fesztiválját szervezik 1762 óta. Szintén az ír kisebbséghez köthető a Guinness Fleadh is, ahol leginkább ír folkzenét és folkrockot hallhatunk. A College Music Journal Network által szervezett éves Music Marathonon 1980 óta a (későbbi) legnagyobb nevek lépnek fel. Nyaranta a Central Parkban kerül megrendezésre a Summerstage színpadon a City Parks Foundation által szervezett koncertsorozat. Ezen fesztiválok közül is kiemelkedik a júliusi Intel New York Music Festival. Számos jazzfesztivált is tartanak, többek közt a Texaco New York Jazz Festivalt, a Panasonic Village Jazz Festivalt, a JVC Jazz Festivalt és az ingyenes Charlie Parker Jazz Festivalt. A City Parks Foundation továbbá CityParks koncertsorozatokat szervez minden nyáron, ami magába foglal harminc ingyenes előadást tíz parkban, a város öt kerületében.
New Yorkban kerül megrendezésre az egyik (a Miami-i Winter Music Conference utáni második) legnagyobb elektronikus zenei fesztivál, az ElectricZoo, továbbá a Fifth Avenue-n évről évre megszervezik a táncparádét, ahol különböző kultúrák (mind tradicionális, mind kortárs) tánczenéi hallhatóak.
Történet A mai New York City területén először a térségben élő bennszülöttek zenéje szólt. Sajnos erről keveset tudunk. A legősibb, dokumentált zenei leletet a város (akkori nevén New Amsterdam) megalapítása után holland felfedezők találták. A térség 1664-ben az angolok kezébe került. Ettől kezdve a New York-i zene elsősorban brites hangzású volt, egészen az első függetlenségi törekvésekig. Az afroamerikai zene fontos építőköve New York zenei világának, mivel ugrásszerűen megnőtt a városba érkező feketék száma a 18-19. században.
Az 1830-as évekre New York City vált az Egyesült Államok kulturális központjává, otthont adva a komoly-, könnyű- és népzenének egyaránt. A század végén alapultak a nagynevű konzervatóriumok és rendezvényhelyszínek, mint a világhírű Metropolitan és a Carnegie Hall. New York kulturális jelentősége a 20. században is megmaradt, ekkor alapították az amerikai zeneipar alapjait jelentő vállalkozásokat a Tin Pan Alley-nél, amiből később a lemezipar is kifejlődött. Ekkor nyíltak meg a Broadway színházai, az innen származó dalok pedig azóta is az amerikai kultúra részét képezik.
Kezdetek A várost kezdetben hollandok népesítették be, azonban ők néhány dalon kívül (Dutch Prayer of Thanksgivin, Rosa és The Little Dustman) nem hagytak ránk zenei örökséget. Az angolok idején jelentek meg az első tengerész dalok, a szabad ég alatti énekversenyek (néha tűzijátékkal megtámogatva), és a balladák, amik mind az angol-ír hagyományokon alapulnak. Az ősi New York-i balladák általában aktuális eseményekről szólnak. 1732-től ezek a balladák már a történetmesélésre apelláltak, ez által alakult ki a balladisztikus opera műfaja, melynek egyik első darabja az 1752-es The Beggar's Opera. Ekkoriban, azaz a XVIII. század közepén indult fejlődésnek a helyi koncertkultúra, és (William Tuckley által) a New York-i templomi zene.Burk, Cassie, Virginia Meierhoffer és Claude Anderson Phillips, America's Musical Heritage
New York 1830 körül kezdett az Egyesült Államok értelmiségi és művészeti központjává válni. Ezekben az években fellendült az amerikai nacionalizmus, elsősorban a kórusművek elterjedésének köszönhetően. Az első kórusok is ekkor alapultak, és a kóruszene a XIX. században is nagy jelentőséggel bírt. A katonazenekarok is népszerűvé váltak a század folyamán úgy, mint az énekes családok, például a Hutchinson család. Később megjelentek az első vándormuzsikusok a minstrel show-ikkal. Ezeket a zenés-komikus műsorokat feketére festett arcú fehérek adták elő. A XIX. században jelentős volt az olasz opera jelenléte is a városban.
A század végén nyitották meg kapuikat az első modern zeneiskolák, illetve a Metropolitan Opera 1882-ben és a Carnegie Hall 1892-ben. Ez utóbbi megnyitó ceremóniáján maga a híres orosz komponista, Pjotr Iljics Csajkovszkij lépett fel. 1892-ben Antonín Dvořák lett a Nemzeti Konzervatórium igazgatója. Dvořákot, a cseh komponistát lenyűgözte a bennszülöttek és az afroamerikaiak népzenéje, s eltökélte, hogy megismerteti ezt a kultúrát az alapvetően nacionalista amerikai zenei élettel. Dvořák mindössze három évet töltött a városban, mielőtt visszatért hazájába, mégis számos amerikai zeneszerzőre volt hatással, mint az afroamerikai származású Harry Thacker Burleigh-re.
George Bristow a XIX. század második felének fontos zeneszerzője volt. A New York-i Filharmonikusok hegedűseként kezdte, majd később a Harmonic Society elnevezésű nagyzenekart vezette. Kísérletet tett arra, hogy a bennszülött amerikaiak zenéjét népszerűsítse oly módon, hogy nacionalista elemeket komponált műveibe. Ezen törekvését jól példázza Bristow negyedik szimfóniája. Theodore Thomas szintén a Filharmonikusokkal dolgozott, mielőtt megalapította a New York Symphony Orchestrát. A korszak legtehetségesebb előadóművészeit vette fel, és valamelyest befogadhatóbb atmoszférát teremtett, hogy nagy számú nézőközönségre tehessen szert.Struble, The History of American Classical Music
Komolyzene New York, mint az európai komolyzene Amerikán belüli központja a XIX. század végén szerezte meg ezen pozícióját. A New York-i Filharmonikusok 1842-ben alakultak, ezzel segítve a város hírnevének építését. Ez idő tájt megjelent a Filharmonikusok egy rövid életű, de fontos riválisa, az 1836-ban, Burlingtonban, Vermontban született Charles Jerome Hopkins, William Henry Fry, George Frederick Bristow és Charles Steele által 1856-ban alapított American Academy of Music. Az alapítók 1854-ben a Filharmonikusok repertoárját vitatták, kritizálták. A nagyívű vita nyomait egy sor levélben találhatjuk meg, ami Musical World and Times címmel lett később kiadva. Miután Fry Télapó Szimfóniáját negatív kritikák érték, a komponista válaszként rámutatott, hogy a Filharmonikusok sosem játszanak amerikai műveket. Bristow – csatlakozván – kijelentette, hogy a Filharmonikusok csak egyetlen overture-t játszottak tőle. Henry Christian Timm, a Filharmonikusok egyik alapítója válaszában leírt egy sor vadonatúj műcímet.