Sir William Wallace skót lovag, aki az angol elnyomás ellen lázadt I. Eduárd angol király uralma alatt, az első skót függetlenségi háború időszakában. Ő ihlette meg a trubadúr Blind (Vak) Harryt a „Sir William Wallace, Elderslie lovagjának tettei és cselekedetei” megéneklésére, melyből sok népszerű elgondolás született Wallace kinézetéről.
Eredet A néphagyomány Wallace-t gyakran „a köznépből valónak” írja le, szembeállítva Robert de Bruce-szal, aki nemesi származású volt.
Meggyőző bizonyítékok hiányában születése idejéről és helyéről viták folynak. A hagyomány William Wallace születési helyét Elderslie-be, a Renfrewshire megyei Paisley közelében fekvő helységbe teszi; habár valószínűbb, hogy az Ellerslie közelében, pontosan Ayrshire-beli Kilmarnock melletti Riccartonban van. Az elderslie-i eredet alátámasztására néhányan azt vetik fel, hogy William apja, Malcolm Wallace of Elderslie, James the Steward lovagja és vazallusa volt, éppen Riccartonból, az ayrshire-i Loudoun közeléből jött. Szintén erős családi kötelékek fűzték a Kilmarnock délkeleti részén lévő Craigie-kastélyhoz. Wallace korai cselekedetei közül néhány Ayrshire-ben történt, és az angol katonákkal történt halfogó verseny helyi hagyománya is azt mondja, hogy nem Lanarkban, hanem Riccarton nyugati részén, a „Bickeringi bozótos” néven ismert helyen esett meg.
Ezzel ellentétben az elderslie-i eredet mellett szól, hogy Ellerslie egy hajdani bányászfalu, csak a 19. századtól ismert, és korábban Elderslie-nek hívták. Wallace első ismert tette Lanarkban történt, mely sem Elderslie-hez, sem Ellerslie-hez nincs közel, ahonnan ezután Ayrshire-be ment, hogy összegyűjtsön néhány skót nemest, akik az angolok ellen harcoltak Irvine-nél.
William Wallace pecsétjének 1999-es újra-felfedezése tovább bonyolítja Wallace korai életének rejtélyét. Míg a néphagyomány Sir Malcolm Wallace of Elderslie-t három fiú apjának tartja, név szerint Malcolm, John, és William Wallace, a pecsét Williamet Alan Wallace of Ayrshire fiaként azonosítja, aki az 1296-os Ragman Rollnál is megjelent, „Ayrshire koronájának birtokosaként”. Dr. Fiona Watson az "A Report into Sir William Wallace's connections with Ayrshire" (Beszámoló Sir William Wallace kapcsolatairól Ayrshire-rel) című 1999 márciusában publikált cikkében újra áttekinti William Wallace korai életét és megállapítja, hogy „Sir William Wallace kisebbik fia volt Alan Wallace-nak, aki az ayrshire-i korona birtokosa”. Andrew Fisher történész, a William Wallace (2002) mű szerzője írja, „Ha Alan of the Ragman Roll valóban a hazafi apja volt, akkor a jelenlegi érvelés inkább Ayrshire mellett szól, mint a Wallace-hez felállított renfrewshire-i eredet”.
Wallace franciául és latinul is tanult a két nagybátyjától, akik papok voltak. Blind Harry nem említi Wallace eltávozását Skóciából, vagy hogy Wallace harcolni tanult volna 1297 előtt. Egy 1296. augusztusi feljegyzés említi: „egy tolvaj, az egyetlen William le Waleys” Perthben.
Skócia Wallace idejében bélyegkép|I. Eduárd angol király Abban az időben, amikor Wallace megszületett III. Sándor király uralkodott Skócia felett több mint húsz évig. Uralkodását béke és gazdasági stabilitás övezte, és sikeresen hárította el a folyamatosan hűbéri uralmat követelő angolokat. 1286-ban Sándor leesett a lováról, és meghalt, nem volt túlélő gyereke. A skót nemesek Sándor négy éves unokáját, a norvég királyi udvarban élő Margitot tették meg királynőnek. Margit fiatal kora miatt régenseket választottak a főurak, amíg a királynő eléri a megfelelő kort. I. Eduárd angol király kihasználva ezt a pillanatnyi megingást, megkötötte a lordokkal a birghami szerződést, eljegyeztette Margitot fiával II. Eduárddal, annak fejében, hogy megígérte, Skócia különálló nemzetként megőrzi státuszát. Ám Margit nyolc évesen, 1290-ben belehalt egy betegségbe, miközben Norvégiából Skóciába tartott. Számos, a skót trónra igényt tartó nemes jelentkezett azonnal.
John Balliol volt a trón jogos örököse. Azonban a skótok úgy vélték, hogy független választóbírónak kell meghoznia a döntést. A skótok meghívták I. Eduárdot, Anglia királyát, hogy döntsön a király kilétéről. Ahelyett, hogy független választóbíróként járt volna el, hatalmas haddal érkezett az angol-skót határra és kijelentette, hogy hűbérúrként jött eldönteni a vitát a vazallus államban, ráerőltetve minden királyjelöltre, hogy tegyenek neki hűbéresküt. Miután minden követelést meghallgatott, Eduárd 1292-ben Balliolt emelte uralomra afölött a föld fölött, amelyet ő „Skócia vazallus államának” nevezett. 1296 márciusában, Balliol megtette hűbéresküjét Eduárdnak és a hónap végén Eduárd megrohamozta Berwick-upon-Tweedet, kifosztva a skót határvárost. Áprilisban legyőzte a skótokat a dunbari csatában. Júliusra rábírta Balliolt, hogy mondjon le a Kincardine kastélyról. Eduárd augusztusban Berwickbe ment, hogy hivatalosan fogadja kétezer skót nemes hűbéresküjét, előtte elhurcolta a Végzet Kövét a scone-i palotából.
A lanarki rajtaütés Az ayrshire-i legenda szerint két angol katona megmérkőzött Wallace-szal a lanarki piacon, bizonyítva halfogó tudományát. A fogadás verekedésbe torkollott, amelyben a két katonát megölték. Röviddel ezután a törvényhozók kiadták a parancsot elfogására.
Wallace meggyilkolta Sir William Heselriget, a lanarki angol főispánt, 1297 májusában és feldarabolta holttestét. Hamarosan győzelmet aratott a Loudoun Hill-i csatában és Ayrnél. Scone-ban harcolt Sir William Douglas oldalán, megfutamítva a legmagasabb rangú angol törvényhozó személyt, William Ormesbyt. A növekvő ellenállás támogatóit főként az tüzelte fel, hogy a skót nemesek egyezményt kötöttek az angolokkal Irvine-nél. Augusztusban Wallace elhagyta a Selkirk-i erdő birtokot, hogy egyesítse Andrew Moray seregét Stirlingnél. Moray egy másik felkelés élén állt, az egyesített erők Stirlingnél gyűltek össze, hogy csatát vívjanak az angolokkal.
A stirlingi hídi csata bélyegkép|jobbra|A William Wallace-emlékmű (1869) a stirlingi vár mellett. Itt volt a stirlingi hídi csata: Wallace csak az angol előőrsöt kötötte le, ám önfeláldozásával fős haderőt futamítottak meg
1297. szeptember 11-én Wallace győzelmet aratott a stirlingi hídi csatában. Habár jelentős túlerőben voltak, a skót hadak Andrew Moray és Wallace vezetésével megfutamították az angol sereget. John de Warenne, Surrey 6. grófjaA hivatkozás helyes. A Wikidata hatodik grófnak tartja, a The Peerage hetediknek: háromszáz lovasból és gyalogosból álló kipróbált serege katasztrofális vereséget szenvedett, amikor megpróbált átkelni a folyó északi partjára. A híd íjászai megakadályozták, hogy sok katona együtt keljen át a hídon. Így, amíg az angol katonák átkeltek, a skótok visszavonultak addig, amíg a sereg fele átkelt, majd ahogy átértek, lemészárolták őket, amilyen gyorsan csak lehetett.
A döntő csapást Hamish Cambell, Wallace egyik kapitánya vezette. Az angol katonák elkezdtek visszavonulni, ám a többiek előre tolták őket, a hatalmas súly alatt a híd összeomlott és sokan vízbe fulladtak. Nem tudván az angol seregben keletkezett zűrzavarról, a skót hadsereg egy része átkelt a folyó felső szakaszán. Az angolok a folyó két ellentétes partján oszlottak el és a két skót sereg az angol had mindkét felét a folyó felé szorította. A skótok fölényes győzelmet arattak és mérhetetlenül nagy önbizalom támadt bennük. Hugh Cressingham, Eduárd skóciai kincstárnoka a harcban elesett. Moray három hónappal a stirlingi hídi csatát követően belehalt az ott szerzett sebesülésébe.
Miután visszatért a stirlingi hídi csatából, Robert the Bruce lovaggá ütötte és kinevezte Wallace-t a „Skót királyság védelmezőjévé és hadseregének vezetőjévé”, innentől fogva Sir William Wallace-nak hívták. Címének jogossága vitatott, mivel Robert the Bruce nem volt hivatalosan Skócia királya.
A falkirki csata
1298. április 1-jén az angolok megszállták Skóciát Roxburgh-nál. Kifosztották Lothiant és visszaszereztek néhány kastélyt. A skótok a felperzselt föld taktikáját alkalmazták, az angolok harci kedve megbomlott és az élelemből is kifogyóban voltak. Wallace lándzsásait négy „schiltron”-ra osztotta – ez egy sündisznó formáció, melyet facölöpökből készült védőfal vett körbe. Az angolok túlerőben voltak, először a lovassággal támadtak a skót íjászokra. A skót lovagok menekültek és Eduárd emberei elkezdték támadni a schiltronokat. Ekképpen a schiltronokon hamarosan rés keletkezett és az angolok ezeket használták, hogy letörjék a maradék ellenállást. A skótok sok embert veszítettek, de Wallace megmenekült. A vereség következményeképp Wallace politikai és katonai tekintélye megrendült,
1298 szeptemberében Wallace lemondott a Skócia Őrzője címről Robert Bruce, Carrick grófjának és badenochi John Comyn, az exkirály, John Balliol sógorának javára.
Wallace elfogása és kivégzése Wallace-t 1305. augusztus 5-én Sir John de Menteith, egy Eduárd-párti skót lovag angol katonák kezére juttatta, Robroystounnál, Glasgow közelében. Wallace-t Londonba vitték és felségárulás vádjával bíróság elé állították. Wallace-t bűnösnek nyilvánították. 1305. augusztus 23-án meztelenre vetkőztették és egy ló farkához kötözve a smithfieldi piactéren vonszolva addig fojtogatták, amíg már majdnem meghalt, ezután megcsonkították, megnyúzták és felnégyelték, majd lefejezték. Fejét a London Bridge-re tűzték fel, ahová később testvére, John és Sir Simon Fraser feje is került. Végtagjait különböző helyeken függesztették ki: az egyiket Newcastle-ben, a másikat Berwickben, a harmadikat Stirlingben és a negyediket a skóciai Perthben.
Az utódok emléktáblát szegeztek Smithfieldben, Wallace kivégzési helyének közelében a St. Bartholomew's Hospital falára.
A kardot, amely feltehetően Wallace-é volt, sok éven át a Dumbarton kastélyban állították ki, most a Stirling közelében álló Wallace National Monumentben őrzik. Azonban a kardon szakértők által végzett vizsgálatok kimutatták, hogy stílusjegyei egy Wallace koránál több száz évvel későbbi periódusra jellemzőek.
Wallace az irodalom és film világában bélyegkép|jobbra|William Wallace monumentális ólomüveg ablakon Skóciában Wallace-ról igen kevés átfogó és történelmileg pontos adatot írtak le. Sok történetet a 15. századi vándorénekes, Blind Harry epikájából, a The Acts and Deeds of Sir William Wallace, Knight of Elderslie (Sir William Wallace, Elderslie lovagjának tettei és cselekedetei) című művéből ismerünk, 1470 tájáról.
A történészek vitatják Blind Harry történetének egyes részleteit, vagy elvetik az egész alkotást. Blind Harry Barns of Ayr (Ayr pajtái) című verse például leírja azt az incidenst, amikor háromszázhatvan skót nemest, Wallace nagybátyja, Sir Ranald Crawford vezetésével, találkozóra hívtak az angolok. Amikor átmentek a szűk bejáraton, kötelet akasztottak a nyakukba és fellógatták őket. Tény, hogy ez az eset nem történt meg. Blind Harry hibásan olvasott egy sort egy korábbi, Robert the Bruce-ról szóló versben, mely úgy szól, hogy bizonyos skót nemeseket fellógattak „in ar” (helyesen: „egy vidéki bíróság által”). Az eset azonban megjelenik A rettenthetetlen című filmben.
A 19. század elején Sir Walter Scott írt Wallace-ról a William Wallace, „Skócia hősének” hőstettei és halála című művében, és Jane Porter írásba foglalta a Wallace-legenda egy romantikus változatát a The Scottish Chiefs (A skót vezérek) című műben 1810-ben.
A híres történész, G. A. Henty In Freedom's Cause (A szabadság ügye) című regénye 1885-ben jelent meg. Henty úgy írta meg William Wallace, Robert the Bruce, The Black Douglas és mások életrajzát, hogy összehozta azt a történettudománnyal.
Nigel Tranter, a The Wallace című, 1975-ben kiadott mű írója ezt, az akadémikusok szerint még pontosabban írja le, mint irodalmi elődjei.
William Wallace életét bemutató művek közül az 1995-ös, Mel Gibson rendezésében és főszereplésével készült A rettenthetetlen a legismertebb. A filmet számottevő történelmi pontatlanságai miatt kifogásolták, de a üzletileg sikeres volt, öt Oscar-díjat nyert.
Wallace kivégzésének 700. évfordulója