thumb|right|Az NBA-döntő logója Az NBA-döntő az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság döntőjének mérkőzéssorozata.

A döntőt a Keleti főcsoport és a Nyugati főcsoport győztese játssza. Az egyik félnek négy mérkőzést kell megnyernie, azaz a döntő legalább négy, de legfeljebb hét mérkőzésből állhat. Pályaelőnnyel rendelkezik az a csapat, amelynek az alapszakaszbeli teljesítménye (győzelem–vereség mutatója) jobb volt. A hét lehetséges mérkőzésből 1985 és 2013 között az első két mérkőzést a pályaelőnnyel rendelkező csapat hazai pályáján, a következő hármat a másik csapat hazai pályáján, a legutolsó kettőt ismét a pályaelőnnyel rendelkező csapat hazai pályáján játszották. 2014-től visszaállt a 2–2–1–1–1 rendszer, az első két mérkőzést a pályaelőnnyel rendelkező csapat hazai pályáján, a következő kettőt a másik csapat hazai pályáján, az utolsó hármat (amennyiben szükséges) meccsenként pályát váltva játsszák a csapatok.

A győztes elnyeri a Larry O’Brien-trófeát. A győztes csapat tagjai bajnoki gyűrűt kapnak. A döntőben legjobb teljesítményt nyújtó játékos "a döntő legértékesebb játékosának" járó díjat kapja (MVP – Most Valuable Player).

Döntősök

Játszott döntők A táblázat az 1947 és 2026 közötti döntősöket tartalmazza. ÖsszesenCsapat32Minneapolis/Los Angeles Lakers171523Boston Celtics18512Philadelphia/San Francisco/Golden State Warriors759New York Knicks369Syracuse Nationals/Philadelphia 76ers367San Antonio Spurs527Fort Wayne/Detroit Pistons347Miami Heat346Chicago Bulls605Seattle SuperSonics/Oklahoma City Thunder235Cleveland Cavaliers144Houston Rockets224Baltimore/Washington Bullets (jelenleg Washington Wizards)134St. Louis/Atlanta Hawks133Milwaukee Bucks213Portland Trail Blazers123Phoenix Suns033Dallas Mavericks122New Jersey Nets (jelenleg Brooklyn Nets)022Orlando Magic022Utah Jazz (korábban New Orleans Jazz)022Indiana Pacers021Denver Nuggets101Toronto Raptors101Rochester Royals (jelenleg Sacramento Kings)101Baltimore Bullets (eredeti) (1954-ben megszűnt)101Chicago Stags (1950-ben megszűnt)011Washington Capitols (1951-ben megszűnt)01

Jelenleg az alábbi csapatok nem vettek még részt NBA-döntőben: Charlotte Bobcats Los Angeles Clippers (korábban Buffalo Braves, San Diego Clippers) Memphis Grizzlies (korábban Vancouver Grizzlies) Minnesota Timberwolves New Orleans Pelicans (korábban New Orleans Hornets, NO/OKC Hornets, Charlotte Hornets)

Játszott mérkőzések A táblázat az 1947 és 2021 közötti döntők adatait tartalmazza. CsapatJegyzet35Chicago Bulls241168,6%34San Antonio Spurs231167,6% 6Baltimore Bullets4266,7%Megszűnt csapat6Toronto Raptors4266,7%17Milwaukee Bucks11664,7%135Boston Celtics795658,5%65Golden State Warriors382758,5%A Philadelphia Warriors 10–6-os és San Francisco Warriors 3–8-as mutatójával együtt.7Sacramento Kings4357,1%Valamennyi Rochester Royals néven. Cincinnati Royals, Kansas City Kings néven nem játszott döntőt.40Detroit Pistons221855,0%A Fort Wayne 4–8-as mutatójával együtt.23Houston Rockets121152,2%185Los Angeles Lakers939250,3%A Minneapolis Lakers 20–15-ös mutatójával együtt.12Dallas Mavericks6650,0%35Miami Heat171848,6%53Philadelphia 76ers242945,3%A Syracuse Nationals 9–11-es mutatójával együtt.25Atlanta Hawks111444,0%Valamennyi St. Louis Hawks néven23Oklahoma City Thunder101343,5%A Seattle SuperSonics 9–9-es mutatójával együtt.48New York Knicks202841,7%17Portland Trail Blazers71041,2%18Phoenix Suns61233,3%12Utah Jazz4833,3%6Indiana Pacers2433,3%6Washington Capitols2433,3%Megszűnt csapat20Washington Wizards51525,0%Baltimore Bullets néven 0–4-es, Washington Bullets néven 5–11-es mutató.10Brooklyn Nets2820,0%Valamennyi New Jersey Nets néven.5Chicago Stags1420,0%Megszűnt csapat26Cleveland Cavaliers71915,4%9Orlando Magic1811,1%

Legtöbbször előfordult párosítások Az alábbiak az 1947 és 2020 közötti döntők adatait tartalmazza. Zárójelben szerepel, hogy az adott csapat hányszor nyert. 12 alkalommal: Boston Celtics (9) – Minneapolis/Los Angeles Lakers (3) 6 alkalommal: Minneapolis/Los Angeles Lakers (5) – Syracuse Nationals/Philadelphia 76ers (1) 5 alkalommal: Minneapolis/Los Angeles Lakers (3) – New York Knicks (2) 4 alkalommal: Boston Celtics (3) – St. Louis/Atlanta Hawks (1) 4 alkalommal: Golden State Warriors (3) – Cleveland Cavaliers (1) 3 alkalommal: Detroit Pistons (2) – Los Angeles Lakers (1) 2 alkalommal: Seattle SuperSonics (1) – Washington Bullets/Wizards (1) 2 alkalommal: Boston Celtics (2) – Houston Rockets (0) 2 alkalommal: Chicago Bulls (2) – Utah Jazz (0) 2 alkalommal: Miami Heat (1) – Dallas Mavericks (1) 2 alkalommal: Miami Heat (1) – San Antonio Spurs (1)

Legtöbb, egymás után következő NBA-döntő részvételek 10 alkalommal: Boston Celtics (1957–1966) 5 alkalommal: Golden State Warriors (2015–2019) 4 alkalommal: Los Angeles Lakers (1982–1985) 4 alkalommal: Boston Celtics (1984–1987) 4 alkalommal: Miami Heat (2011–2014) 4 alkalommal: Cleveland Cavaliers (2015–2018) 3 alkalommal: New York Knicks (1951–1953) 3 alkalommal: Minneapolis Lakers (1952–1954) 3 alkalommal: Los Angeles Lakers (1968–1970) 3 alkalommal: Los Angeles Lakers (1987–1989) 3 alkalommal: Detroit Pistons (1988–1990) 3 alkalommal: Chicago Bulls (1991–1993) 3 alkalommal: Chicago Bulls (1996–1998) 3 alkalommal: Los Angeles Lakers (2000–2002) 3 alkalommal: Los Angeles Lakers (2008–2010)

Mérkőzések száma a döntőben AlkalomÉvek4 91959, 1971, 1975, 1983, 1989, 1995, 2002, 2007, 20185201947, 1953, 1956, 1961, 1964, 1965, 1972, 1973, 1979, 1990, 1991, 1999, 2001, 2004, 2009, 2012, 2014, 2017, 2023, 2024, 20266301948, 1949, 1950, 1958, 1963, 1967, 1968, 1976, 1977, 1980, 1981, 1982, 1985, 1986, 1987, 1992, 1993, 1996, 1997, 1998, 2000, 2003, 2006, 2008, 2011, 2015, 2019, 2020, 2021, 20227201951, 1952, 1954, 1955, 1957, 1960, 1962, 1966, 1969, 1970, 1974, 1978, 1984, 1988, 1994, 2005, 2010, 2013, 2016, 2025

Jegyzetek

Források