Tóth Gábor (Kalocsa, 1966. október 28. –) rendőr vezérőrnagy, Budapest rendőrfőkapitánya 2007–2010-ig. Főkapitánysága alatt folytatta a BRFK a BKV-ügy, valamint a "Fekete sereg" néven elhíresült bűnszervezet elleni nyomozást. 2026 májusától a Belügyminisztérium rendészeti államtitkára.
Életrajz
Elvégezte a budapesti Bolyai János Katonai Műszaki Főiskolát, a Rendőrtiszti Főiskola bűnügyi szakát és az ELTE Állam- és Jogtudományi Karát, jogi szakvizsgát tett.
Pályáját 1988-ban katonai ügyészségi nyomozóként kezdte, 1990 és 2003 között öt budapesti kerületben töltött be nyomozói, vizsgálati alosztályvezetői, bűnügyi alosztályvezetői, majd kapitányságvezetői posztot. 2003 és 2007 között Budapest rendőrfőkapitánya bűnügyi helyetteseként dolgozott.Gyermeket vár a főkapitányi házaspár – Velvet, 2008.02.02.
2007 júniusában a főváros rendőrfőkapitánya lett.Tóth Gábor lesz az új budapesti főkapitány – Index, 2007.06.06. 2010 júliusában váltották le.Leváltották a budapesti rendőrkapitányt – Origo, 2010.07.01. Ezt követően rendelkezési állományban maradt, de decemberben nyugdíjazását kérte.Nyugdíjazását kérte Budapest volt főkapitánya – HVG.hu, 2010.12.02.
2011–2018 között a Syma Rendezvényközpont ügyvezetője volt. 2012-ben megalapította az Exactline Vezetési és Vezetéselméleti Tanácsadó Kft-t, melynek a mai napig ügyvezetője és 2020-tól az Országos Polgárőr Szövetség jogi, igazgatási és önkormányzati alelnöke.
Politikai közeg
Tóth Gábor 2007 júniusától 2010 júliusáig volt a főváros rendőrfőkapitánya. Gyurcsány Ferenc második kormányzása idején, valamint Bajnai Gordon miniszterelnöksége alatt töltötte be ezt a pozíciót. Megválasztását a fővárosi önkormányzat minden politikai frakciója egyhangúlag támogatta szavazatával. Az általa vezetett rendőrség tevékenységét 2010-ben a parlamenti vizsgálóbizottság többsége Gulyás Gergely vezetésével egyre szakszerűbbnek minősítette.https://hirado.hu/2010/09/28/megszolalt-a-volt-budapesti-rendorfokapitany-nem-k/
Feljelentések Tóth Gábor ellen
Rendőrfőkapitányként 2008-ban Tóth Gábor kijelentette, hogy a rendőrök erkölcsi normája magasabb a civilekénél.Tóth Gábor: a rendőrök erkölcsi normája magasabb a civilekénél – hvg.hu, 2008.07.22. Ennek ellenére 2010. április 2-án hűtlen kezelés miatt feljelentést tettek ellene.Névtelen feljelentést tettek a budapesti rendőrkapitány ellen – Origo, 2010.04.02. A Központi Nyomozó Ügyészség 2010. április 6-án elrendelte a nyomozást a BRFK-s szerződésekkel kapcsolatban, azonban néhány hónappal később bűncselekmény hiányában megszüntette . A Tóth Gábor elleni feljelentés a BRFK és az egyik polgárőri szövetség között létrejött szerződést kifogásolta.Nyomozást rendelt el az ügyészség a BRFK-s szerződések miatt – HVG.hu, 2010.04.06
Tóth Gábor eljárást indít a BKV-ügyben
Tóth Gábor 2009. szeptember 1-jén eljárást indított a BKV ellen a Tarlós István feljelentése alapján .
Tehát, noha 2008 előtt nem volt elmarasztaló belső ellenőrzési vizsgálat, Tóth Gábor 2009. szeptember 1-én – egy nappal az után, hogy Hagyó lemondott a BKV szakmai felügyeletérőlHagyó Miklós lemondott a BKV felügyeletéről – Népszabadság online, 2009.08.31. – büntetőeljárás folytatásáról értesítette a BKV Zrt. vezérigazgatóját, Kocsis Istvánt. Levelében a nyomozás elősegítése érdekében kérte, hogy amennyiben a BKV-nál aggályos tanácsadói szerződések merültek fel, úgy azokról és az abban szereplő tanácsadói cégekről küldjék meg a kimutatást.Tóth Gábor rendőrfőkapitány levele a BKV-nak 2009.09.01. – Hagyó Miklós hivatalos honlapja]
Szeptember 3-án felkapott egy újabb BKV-ügyet a sajtó. Kiderült, hogy a vizsgált időszakban Bajnai tanácsadójának volt cége három évre szóló 315 millió forint értékű megbízást kapott a BKV-tól.Újabb BKV-ügy: 315 milliós megbízás Bajnai tanácsadója volt cégének – hirado.hu, 2009.03.07.
A BKV válaszát meg sem várva, azonban a BRFK 16-án újabb levelet küldött a BKV Jogi Igazgatóságának, amelyben egy konkrét listát állítottak össze azokról a gazdasági társaságokról és magánszemélyekről, amelyek információik szerint, érintettek lehetnek a hűtlen kezelés gyanújában.BRFK adatkérő levele a BKV-nak – Hagyó Miklós hivatalos honlapja E felsorolásában azonban nem szerepelt a Bajnaihoz köthető cég, ami megkérdőjelezi Bajnaiék cége és a megvádolt cégek egyenlőségét.Bajnaiék egyenlőbbek, mint akiket megvádoltak? - Üzenőfüzet blog, 2013.07.12.
Gyanúsítások és letartóztatások a kampányidőszakban
A 168 Óra már 2009. szeptember végén megjósolta a BKV-ügy forgatókönyvét. Előre leírták, hogy a BKV-szerződések vizsgálata szolgál majd „szaftos részletekkel” a kampány során. Sőt Balogh Zsoltot, a BKV megbízott vezérigazgatóját már akkor a „nokiás” jelzővel illették.Egy politikus kanyartechnikája - 168 Óra online, 2009.09.28.
90 nappal a választások előtt 2010 januárjában el is indult a kampány. A Tóth Gábor által vezetett Budapesti Rendőr Főkapitányság január 7-én kezdeményezte Szalainé Szilágyi Eleonóra, a BKV-s humánpolitikai igazgató előzetes letartóztatását. A rendőrség honlapján megjelent tájékoztatás pedig közölte, hogy az ügyben több személy kihallgatása várható.Előzetesben a BKV volt humánpolitikai igazgatója – Népszabadság online, 2010.01.07.
9-én a rendőrség előállította Horváth Évát, Hagyó korábbi szóvivőjét. Reggel otthonából vitték el a nyomozók, és délelőtt 11 óra körül, kihallgatása után engedték el.Hűtlen kezeléssel gyanúsítják Hagyó Miklós korábbi szóvivőjét – Origo, 2010.01.08. 12-én Zelenák Tibor volt kommunikációs főosztályvezetőt is meggyanúsították.Újabb volt BKV-vezetőt gyanúsítottak meg – hvg.hu, 2010.01.12.Újabb volt BKV-vezetőt gyanúsítottak meg hűtlen kezeléssel – hvg.hu, 2010.01.12. 22-én pedig Regőczi Miklós korábbi és Bolla Tibor akkori vezérigazgató-helyettest hallgatták ki gyanúsítottként. Ekkor már sejteni lehetett, hogy Balogh Zsolt, egykori megbízott vezérigazgató lesz a következő gyanúsított.Két újabb BKV-vezető lett gyanúsított – Magyar Nemzet online, 2010.01.22.
26-án reggel a rendőrök ismét megszállták a BKV VII. kerületi székházát. A BRFK sajtóügyelete csak annyit közölt, hogy egy nyomozati cselekménnyel kapcsolatban mentek ki az Akácfa utcába.Megszállta a rendőrség a BKV székházát – Origo, 2010.01.26. A házkutatás során a nyomozók begyűjtötték az összes Antal és Balogh által aláírt tanácsadói szerződést. A rendőrség még aznap őrizetbe vette Antal Attilát, a 2006-ban kinevezett BKV vezérigazgatót hűtlen kezelés gyanújával.Őrizetbe vették Antal Attilát – Index, 2010.01.26. 2010. Január 30-án az ATV rendőrséghez közeli forrásra hivatkozva hozta le először, hogy Antal és Balogh is terhelő vallomást tett Hagyóra.Terhelő vallomást tettek Hagyó Miklósra – atv.hu, 2010.01.30.
Február 3-án három újabb gyanúsítottja lett a BKV-botránynak. A BRFK nyomozói kihallgatták Tóthfalusi Györgyöt, a BKV igazgatóságának SZDSZ-es elnökét, Mesterházy Ernőt, Demszky Gábor főtanácsadóját, és M. Lászlót, egy kommunikációs cég vezetőjét. Továbbá a rendőrség ismét kihallgatta a már korábban meggyanúsított Regőczi Miklóst, Zelenák Tibort és Horváth Évát is.
Mesterházyt, Zelenákot, és Regőczit még aznap őrizetbe vették.BKV: Mesterházy, Zelenák és Regőczi őrizetben – Index, 2010.02.03. Hagyót pedig mentelmi jogának megszűnésekor, 2010. május 14-én vette őrizetbe a rendőrség, sajtósával, Lelovics Ottóval, és Horváth Évával együtt.Őrizetbe vették Hagyó Miklóst és két társát – hvg.hu, 2010.05.14.
17-én Hagyót szökés veszélyének fennállására hivatkozva előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság https://index.hu/bulvar/2010/12/03/jogerosen_elozetesben_marad_hagyo_miklos_februarig/, annak ellenére, hogy Hagyó nem adott okot erre a feltételezésre, ahogy ezt a Strasbourgi döntés is alátámasztotta. Az Emberi Jogok Európai Bíróságának ítélet szerint a hatóságok megsértették a szabadsághoz és biztonsághoz való jog biztosítását, az embertelen bánásmód tilalmát, a családi élethez való jogot és a jogorvoslathoz való jogot.Dr. Kádár András Kristóf ügyvéd jogi összefoglalója a Hagyó kontra Magyarország ügyben (52624/10 sz. ügy)(pdf) – Hagyó Miklós hivatalos honlapja, 2013.04.23.
Tóth Gábor nyilatkozata Hagyó Miklós szökési szándékáról
Főkapitányként Tóth Gábor a BKV-ügy azon szakaszában, mikor a nyomozás már politikusokat is érintett, névvel vállalta annak a szökés szándékára utaló adatnak a létezését, amire hivatkozva előzetes letartóztatásba helyezték Hagyót: „Volt olyan titkos információ, hogy Hagyó úr esetleg külföldre távozna, még mielőtt kihallgatnák.”A főkapitány BKV-ügyekről: még bármi megtörténhet – Népszabadság online, 2010.05.26.
Ezzel szemben Hagyó védője már a letartóztatás előtt jelezte a BRFK-nak, hogy védence bármikor és bárhol a hatóságok rendelkezésére áll.Bezsenyi Mihály ezredes úrnak címzett, 2010. május 11. napján kelt, és személyesen érkeztetett levél (pdf) – Hagyó Miklós hivatalos honlapja
Azonban a BKV nyomozás következtében Hagyó Miklóst 2010. május 17-én előzetes letartóztatásba helyezte a Pesti Központi Kerületi Bíróság. A legszigorúbb kényszerintézkedés ellen a politikus védője fellebbezést nyújtott be. A kérelmet azonban az ügyészség erre a bizonyos adatra hivatkozva visszautasította.Egy (alkotmányos alapjogok hatálya alól) kiemelt ügy? - Kádár Éva (pdf) - jogifórum.hu Szívós Mária pedig háromszor is automatikusan jóváhagyta Hagyó előzetesben tartását. Ő is arra a bizonyos rendőrségi jelentésre hivatkozott, melyben a szökésre utaló adat szerepel.A BKV-ügy nyertesei: Szívós Mária alkotmánybíró - Hagyó Dosszié, 2012.08.27.
2011. február 23-án, mikor elrendelték Hagyó házi őrizetbe helyezését, a végzés is kimondta, hogy nem találtak szökésre utaló adatot.A Fővárosi Bíróság, mint másodfok bíróság 21.Bnf.470/2011/2. számú végzése Hagyó Miklós házi őrizetének elrendeléséről (pdf) – Hagyó Miklós hivatalos honlapja, 2011.02.23. A másodfokú bíróság 2011. június 10-i szabadlábra helyező végzésében szintén kimondta, hogy nincs ilyen adat a nyomozás dokumentációjában.A Fővárosi Bíróság, mint másodfokú bíróság 31.Bnf.1448/2011/2. számú végzése (pdf) – Hagyó Miklós hivatalos honlapja Továbbá az előzetes letartóztatás elfogadhatatlan körülményeiről szóló 2013. április 23-i strasbourgi döntés is hiányolta ezt a bizonyos adatot.Igazat adott Hagyónak a strasbourgi bíróság – Index, 2013.04.23.
Központi Nyomozó Főügyészség átveszi a BKV-ügyet
Atv.hu a Hagyó elleni terhelő vallomások mellett azt is hírül adta, hogy a Központi Nyomozó Főügyészség fogja folytatni a BKV-ügy felgöngyölítését, azzal az indokkal, hogy az ügynek komoly politikai szála van. A BRFK szóvivője azonban közölte „a nyomozást mi folytatjuk, és mi is fogjuk”.ATV: Hagyó ellen vallottak a volt BKV-vezetők – Index, 2010.01.30.
2010. május 21-én lépett végül magasabb súlycsoportba a BKV-botrány. A Központi Nyomozó Főügyészség átvette az ügyet, de ők is hangsúlyozták, hogy a további nyomozást a BRFK-val együttműködve folytatják.Magasabb súlycsoportba lépett a BKV-botrány – 168 Óra online, 2010.05.21.
Kényszervallatással kapcsolatos vádak a BKV ügyben
Tóth Gábor a BKV-ügy nyomozása során végig magabiztosan nyilatkozott az eljárással kapcsolatban. Névvel vállalta, hogy a kezükben van a nyomozás, és újabb előkerülő bizonyítékokról, nyomozati vallomásokból levont következtetésekről beszélt.
Ezzel szemben a per kecskeméti tárgyalásán elhangzó vádlott- és tanúvallomások élesen szembekerültek az érintettek nyomozati szakaszban tett vallomásaival. A fővádlottak és tanúk közül a legtöbben visszavonták nyomozati vallomásukat, és a bíróságon új vallomást tettek. Korábbi, másokra nézve terhelő vallomásaikról elmondták, azokat rendőri fenyegetés hatására, szabadon engedésükért cserébe, megalázó körülmények között, irányítottan, kényszervallatás során tették.Véget ért a Hagyó-per: idén már nem hasad tovább a vád – Népszava online, 2012.12.13.