Magyarkuti Béla (egyes forrásokban tévesen Magyarkúti Béla; fiatalkori művészneve Magyarkúthy Béla) (Nógrádverőce, 1915. július 27. – Verőce, 1996. október 22.) magyar grafikusművész, meseillusztrátor. Sokoldalú művész volt, készített könyvillusztrációkat, akvarelleket, olajfestményeket. Sok képén megelevenednek annak a Verőcének a régmúlt hangulatai, ahol élt és amelynek később díszpolgára lett.
Életpályája Magyarkuti Béla, Magulya Bélaként 1915-ben született Nógrádverőcén. A Bencúrfalva környéki palóc Magulya nevet később megváltoztatta, mert a lakóhelyéhez közeli Magyarkút nagyon közel állt a szívéhez. Tanulmányait az Újpesti Szakiskolában kezdte, itt sajátította el az asztalos mesterséget és a fafaragást, majd az Iparművészeti Szakiskolába került, ahol kerámiával foglalkozott. Közben jelentkezett az Országos Magyar Királyi Művészeti Iskolába, ahol 800 jelentkező közül bekerült a felvehető húsz közé. Tanulmányainak csúcspontját azonban a Képzőművészeti Akadémia jelentette, ahol Bernáth Aurél tanítványa lett.
Művészeti pályáját grafikus illusztrátorként kezdte. 1952-től a Híradó és Dokumentum Filmgyár, a Hunnia Filmstúdió, később pedig a Pannónia Filmstúdió munkatársa lett, ahol a kor legnagyobb művészeivel dolgozott.
Már a magyar rajzfilmkészítés születésénél jelen volt. Eleinte bábfilmekhez készített hátteret, majd a rajzfilmek, mesefilmek makettjeit tervezte és kivitelezte. Mint az egyik legjelentősebb hazai háttérfestő, elsősorban Nepp Józseffel dolgozott együtt. A Pannónia Filmstúdió alkotójaként részt vett – többek között – a Lúdas Matyi, a Szaffi (egy év alatt készült el vele), a Hófehér (díszletét 500 háttérrel készítette), a Hugó, a víziló, a Dr. Bubó, és a Vuk című rajzfilmek elkészítésében.
A János vitéz és a Nagyidai cigányok illusztrálásáért komoly elismerésben részesült. Híresek La Fontaine meséi is.
Legkedvesebb volt számára Tompa Mihály: Virágének című alkotásának elkészítése. Sokoldalú munkásságát bizonyítják többek között a szokolyai, verőcei templomok festése, kerámiái, fafaragásai, reklámfilmjei is.
1952-től tagja volt a Művészeti Alapnak is. Három kiállítása közül az egyik 2013-ban Verőcén volt.
Emlékezete Sírja Verőcén található. Emlékkiállítását 2013-ban a verőcei Művelődési Házban rendezték meg.
A legfontosabb könyvillusztrációi Petőfi Sándor: János vitéz (Atheneum) Tompa Mihály: Virágregék (Atheneum)
Közreműködései rajzfilmekhez Mese a mihaszna köcsögről (1956) [díszlettervezőként] A didergő király (1957) [díszlettervezőként] Vetélytársak (1958) [díszlettervezőként] Szentgalleni kaland (1961) [díszlettervezőként] Sosemvolt király bánata (1962) [díszlettervezőként] Dióbél királyfi (1963) Bohóciskola (1965) [díszlettervezőként] (mint Magyarkuti Béla) La Fontaine-mesék II-III. (1970-1971) A gém (mint Magyarkuti Béla) A róka és a gólya A városi és a mezei egér A farkas és a ló A farkas és a kisgidák (mint Magyarkuti Béla) A molnár, a fia meg a szamár (mint Magyarkuti Béla) A kertészkedő meg a várúr Mézga Aladár különös kalandjai (1972) Második dimenzió Mesebolygó Dilibolygó Masinia Krimibolygó Varia Rapidia Superbellum Őskorban Luxuria Syrének bolygója Kérem a következőt! I-II. (1973–1974) Egy király ne ugráljon! (1973) Krokodilkönnyek (1973) Minden jó, ha rossz a vége (1973) Bajok a tele vízilóval (1973) Nem minden szarka (1973) Teve-nyavalya (1974) Orrszarvú-ügy (1974) Téli-álom (1974) Liba-hiba (1974) Jaguár-kár (1974) Szamár-kór (1974) Kenguru-bú (1974) Vakáción a Mézga család (1978) Az üvegszemű kapitány Púpos Bill hálójában A fekete arany Magyar népmesék II. (1979) A csillagszemű juhász (mint Magyarkúthy Béla) Hugó, a víziló (1975) [production staff] Lúdas Matyi (1976) Vuk (1981) Hófehér (1983) Szaffi (1984)
Jegyzetek
Források 100 éve született Magyarkuti Béla (kisfilm a YouTube-on)
Kategória:1915-ben született személyek Kategória:1996-ban elhunyt személyek Kategória:Verőceiek Kategória:Magyar grafikusok Kategória:Magyar festők