A Sólyom Hungarian Airways egy magyar légitársaság terve volt, mely 2013-ban jelent meg. Az azt üzemeltetni kívánó Sólyom Hungarian Airways Kft. tisztázatlan eredetű, illetve hiányos pénzügyi háttere miatt viszont sosem kapott hatósági működési engedélyt, ezért a cég sohasem működött légitársaságként és nem rendelkezett légijármű üzemeltetésére szóló engedéllyel sem. Az egyetlen, Budapestet is megjárt működőképes repülőgépük is szétbontásra került 2018-ban.
Az üzemeltető Sólyom Hungarian Airways Kft. bejegyzése 2013. június 13-án történt meg, sajtónyilvánosságot elsőként 2013. július 6-án egy Magyar Nemzetben megjelenő tudósításban kapott.Sólyom lesz a Malév új neve mno.hu, 2013. július 6. A társaság működését hat darab Boeing 737–500-as típusú keskenytörzsű repülőgéppel kívánta megkezdeni, melyek a teljes szervizelés után érkeztek volna Magyarországra. Az első, Álmos vezér névre keresztelt bérelt gépük 2013. augusztus 18-án szállt le a Liszt Ferenc Nemzetközi repülőtéren.
Tizenhat, a Sólyom Hungarian Airways-hez köthető leányvállalatot alapítottak meg, melyek többek között a légitársaság különböző munkafolyamatainak kiszolgálására, élelmiszer-kereskedelemre, magasépítési munkákra, valamint utazásszervezésre lettek volna hivatottak.Sólyom, a cégbirodalom iho.hu, 2013. augusztus 26. 2013. október 10-én a cég közölte dolgozóival, hogy a befektetővel folytatott tárgyalások megakadása miatt fizetésképtelenné vált, és a szeptemberi fizetéseket sem képes folyósítani.Fizetésképtelenné vált a Sólyom ATV.hu, 2013. október 10. Egyes vélemények szerint a felvázolt terveknek nem volt realitásuk,Minden, amit a Sólyomról tudni lehet Index, 2013. augusztus 23. más vélemények szerint pedig valójában nem is légitársaság alapítása, hanem egy céges adatbázis kiépítése volt a valódi cél.A Sólyom ezen kaszált nagyot Index, 2013. november 20.
2014. március elejére a Nemzeti Közlekedési Hatóságnál folyó engedélyeztetési eljárás utolsó fázisba került a légitársaság. A társaság már a Boeing repülőgépgyártól megvásárolta az ilyenkor szokásos műszaki dokumentációkat is. Az év végére viszont megint jelentős anyagi nehézségekről érkeztek hírek, melyek kétségessé tették, hogy a cég valaha képes lesz utazások lebonyolítására.Végleg elszállhatott a Sólyom Airways Origo, 2014. augusztus 6. Az utolsó hírek 2015-ben érkeztek a cégről, melyek engedélyek hiányáról és veszteségekről szóltak, azóta pedig semmilyen előrelépés nem történt.
Tervek A nyilvánosságra került információk alapján a légitársaság hatgépes flottával kezdte volna meg működését."Sólyom Airways: hat repülőgépet lízingelnek" nepszava.hu, 2013. július 16. A tervek között szerepelt 2014-ben tengerentúli járatok indítása is. 2017-re már 50 gépes flottával terveztek. Első évben 700 fővel, majd három év alatt fokozatosan 3000 fősre bővített munkaerővel terveztek belépni a piacra. A Sólyom Hungarian Airways a várakozások szerint a prémium kategóriában kívánt versenybe szállni."Sólyom Airways: Hétfőn végleges a lizing" magyarhirlap.hu, 2013. július 13.
Megállapodás alapján a légitársaság finanszírozási keretét, pénzügyi hátterét ománi és arab emírségekbeli befektetők hosszú távon biztosították volna. A légitársaság augusztus 1-jén közzétette hirdetését a munkatársainak felvételére, beszállítók jelentkezésére. A vezérigazgató tájékoztatása szerint több lízingcéggel is sikerült stratégiai megállapodást kötni. A már bérelt első 6 Boeing 737–500 típusú gép átvételét megkezdik, az első gép augusztus 18-án érkezik Budapestre. Vágó József hangsúlyozta, hogy szerinte van igény a hálózati légitársaság minőségi szolgáltatására. Magyar munkaerővel kívánnak dolgozni,Keresik a Sólyom dolgozóit Origo, 2013. november 12. a cég, valamint a munkavállalók is Magyarországon fognak adózni."Hamarosan megkezdi működését a Sólyom magyar légitársaság" mti.hu
263px|bélyegkép|A Sólyom Airways bérelt Boeing 737-500-as gépe A cég 2013. július 24-én a budapesti első sajtótájékoztatóján Vágó József vezérigazgató közölte, hogy a légitársaság kezdetben 6 géppel 22 európai városba repül majd. A gépek 110 székesek lesznek, 12 székes business osztállyal. Sajtóhírek szerint a Sólyom Airways első, menetrend szerinti desztinációi Amszterdam, Brüsszel, Frankfurt, London, Milánó, Párizs és Stockholm lettek volna. A Sólyom Hungarian Airways és a Budapest Liszt Ferenc nemzetközi repülőtér közös megállapodás alapján a budapesti repülőtér 2. terminálján egy exkluzív, európai színvonalú szolgáltatásokat nyújtó VIP várótermet építtetett volna.Sólyom Airways: nem akartuk, hogy az állam lenyúlja az ötletet on YouTube. ATV Egyenes Beszéd, 2013. július 24. Beágyazva 2013. augusztus 20.
Az egyetlen működő Boeing 737-500-as gép 2013. augusztus 18-án érkezett meg Budapestre, a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 1-es termináljára, ahol ünnepélyes keretek között fogadták. A repülőgép a HA-SHA lajstromjelzést kapta, amely a légitársaság nevének kezdőbetűiből áll, illetve az Álmos Vezér nevet kapta. A további repülőgépek is a hét vezér neveit viselték volna a tervek szerint. A Boeing 737-es egy alacsony, a futópálya felett végrehajtott áthúzással mutatkozott be a közönségnek, majd a repülőtér 31L futópályáján landolt.
Vágó József sajtóérdeklődésre elmondta, hogy a korábban tervezett Avro RJ85-ös regionális gépek beszerzése helyett további Boeing 737 Classic gépeket állítanak szolgálatba a rövid távú útvonalakon, de terveik között szerepelt Airbus A320 és A321-es típusú repülőgépek beszerzése is az elkövetkezendő években.Vágatlan: Így landolt az első Sólyom-gép on YouTube. Köz-hír-hu, 2013. augusztus 19. Beágyazva 2013. augusztus 20. Az első repülőgépek kezdetben charter járatként üzemeltek volna, amíg mind a hat repülőgép meg nem érkezik Budapestre. A vezérigazgató elmondása szerint csak akkor kezdődhettek volna a menetrendszerű járatok beindítása, ha mindegyik gép megérkezik a kelet angliai Bournemouth-ból, ahol felújítják és átfestik a gépeket, ez viszont soha nem történt meg. Az online jegyértékesítést augusztusra, az első menetrend szerinti járat indulását októberre tervezték.
A légitársaság 2014-ben állította volna szolgálatba az első széles törzsű, interkontinentális járatát, amely a tervek szerint Airbus A330 vagy A340-500 és/vagy -600-as típussal repültek volna. A flotta összetétele 2017-ig 50 repülőgépből állt volna, 30 közepes hatótávolságú, 10 regionális és 10 interkontinentális gépből.
Cégstruktúra
A légitársaság vezetői és tulajdonosai az alapításkor Vágó József, a Nemzeti Közlekedési Hatóság Légügyi Hivatalának korábbi igazgatója, valamint Lucsik János és Hurtyák Róbert üzletemberek voltak. A négymilliárd eurós vállalkozás ománi és egyesült arab emírségekbeli befektetők támogatásával alakult volna meg a tervek szerint.Sólyom Hungarian Airways ch-aviation 2013. októberében Hurtyák Róbert eladta a céget az afrikai Charity March Kft.-nek. A Charity March azonban jogilag nem vált tulajdonossá, miután nem teljesítette a cégbíróság hiánypótlási felszólítását. A Sólyom Hungarian Airways Kft. így újra a Sólyom Holding tulajdonába került. A két tulajdonos Hurtyák Róbert és Lucsik János lett. Vágó József 2014. február 28-i hatállyal lemondott és üzletrészét volt tulajdonostársának, Hurtyák Róbertnek adta el, ezek után Vágó stratégiai partnerként segítette volna a tulajdonosok munkáját.
Tervezett flotta A Sólyom Hungarian Airways flottáját 6 darab Boeing 737-500-as típusú gép alkotta volna amelyet az European Aviation Group lízingcég biztosított volna a társaság számára. A gépeket 1990 és 1992 között gyártották, átlagosan 35 ezer repült órával rendelkeztek. Korábban skandináv légitársaságoknál illetve a British Airways-nél is szolgáltak. Két gép korábban az Aeroflot Nord/Nordavia légitársaságnál repült, majd miután az orosz légi fuvarozó kivonta őket a flottából, rövid ideig Budapesten tárolták őket és onnan kerültek a dél-angliai lízingcéghez. A hat repülőgépből hármat VIP géppé alakítottak át, miután a hagyományos légitársaságok kivonták őket a fogalomból. Az egyik, "Álmos vezér"-re keresztelt gép már magyar lajstromban (HA-SHA) 2013. augusztus 18-án tett rövid látogatást Budapesten, majd miután visszatért a lízingcég dél-angliai bázisára, letárolásra került. A második 737-es szintén felfestve, ám hajtóművek nélkül parkolt, HA-SHC lajstromjellel. A maradék négy darab Boeing sosem került leszállításra. Egy 2013. augusztus 18-i, YouTube-ra feltöltött videón jól látható, a két Sólyom gép illetve még két Nordavia 737-500-as valamint egy ötödik, fehér színű gép. Valószínűleg ezeket a 737 Classic gépeket használta volna a magyar légitársaság.Sólyom Hungarian Airways first take off on YouTube. from Bournemouth, 2013. augusztus 18., Beágyazva 2014. február 16.
Típus Darabszám Férőhelyek száma Megjegyzés Boeing 737–500 6 110 (12+98) nincs átvéve
Fizetésképtelenség Hamar kiderült ugyanakkor, hogy a cég nem rendelkezik a működéshez szükséges anyagi fedezettel, mert a sajtónyilvános bemutatkozáskor még nem voltak megkötve azok a befektetői szerződések, amikkel a légitársaság alapítói számoltak, és ilyet később sem kötöttek semmilyen más befektetővel. A budapesti, hat órás időtartamú repülőbemutató üzemanyagköltségét is „baráti kölcsönből” intézték, miközben a gép is csak ennyi időre kapott működési engedélyt az azt tulajdonló brit lízingcégtől. Anyagi biztosítékok hiányában pedig a társaság később sem kapott működési engedélyt.Így szállt el a Sólyom Airways – parasztvakítás magyar módra ATV, 2013. október 18.
Győri Gyula, a Nemzeti Közlekedési Hatóság elnöke szerint a cég sajtókommunikációja a befektetőkkel kapcsolatban nem volt teljesen összhangban azzal, amit a hatósághoz iratokon beadtak.A Sólyom előrerohant a kommunikációval HVG.hu, 2013. szeptember 12. A Magyar Hírlap Online értesülései szerint a hatósági engedélyek elhúzódó kiadása miatt a cég pert fontolgatott a Nemzeti Közlekedési Hatósággal szemben.Pert fontolgat a Sólyom a hatósággal szember MagyarHírlap.hu, 2013. október 9.
2013. október 10-én a cég közölte dolgozóival, hogy az ománi befektetővel folytatott tárgyalások megakadtak, emiatt a cég fizetésképtelenné vált, és a szeptemberi fizetéseket sem képes folyósítani.
2013. november 11-én megjelent hír szerint a Charity March nevű dél-afrikai cég vásárolta fel a gyengélkedő légitársaságot, amely mögött az ügyvezető, Welsz Tamás nyilatkozata szerint afrikai magyarok állnak, akiknek „a szívük Magyarországért dobog, és szeretnének »egy nemzeti színekben lévő légitársaságot«”. A nyilatkozat szerint a cég decemberben két géppel indítja el az utaztatást, a cég a hír megjelenésekor már a Sólyom Hungarian Airways Kft. tulajdonosaként volt bejegyezve.Afrikai magyarok csaptak le a Sólyom Airwaysre Origo, 2013. november 11. Később azonban az afrikai offshore cég nem tett eleget a cégbíróság által kért hiánypótlások felmutatására, így a Charity March nem lett bejegyezve, mint a légitársaság tulajdonosa. Ehelyett újra a Sólyom Holding tulajdonába került a Sólyom Hungarian Airways. Ebben közrejátszhatott az is, hogy közben kiderült, hogy a kissé „kalandos” életű Welsz és barátnője ellen Panamában elkövetett csalások miatt az Interpol nemzetközi körözést adott ki (Welsz néhány hónappal később nem egészen tisztázott körülmények közt elhunyt, feltehetően mérgezéstől).Körözik a Sólyom leendő irányítóját Index, 2013. november 14.A Sólyom-vezér nagy panamai svindlije Index, 2014. január 14. Korábban már kiderült a Sólyom egy másik üzlettársáról, Kenyeres Sándor Pálról, hogy szintén több nagy értékű csalásban érintett, amikért jogerős ítéletek is születtek vele szemben.Visszaeső csaló a Sólyom másik üzlettársa Index, 2013. szeptember 25. Rajtuk kívül számos más egyéb csalásokban érintett személy volt még a Sólyom Airwayshez köthető.Lecsukták a Sólyom prémium üzlettársát Index, 2013. augusztus 28.