Vásárhelyi Z. Emil (Ziegler; Marosvásárhely, 1907. január 23. – Cooma, Ausztrália, 1986. június 7.) erdélyi művészeti író, festőművész, grafikus.
Életútja Apja dr. Ziegler Károly (1872–1938) erdélyi magyar orvos, orvosi szakíró, prózaíró, fordító, anyja a nemesi származású köpeczi Deák családnak a saja, köpeczi Deák Margit (1872–1910). Középiskoláit szülővárosában, a Református Kollégiumban végezte, a kolozsvári I. Ferdinánd Egyetemen jogi diplomát szerzett, majd képzőművészeti tanulmányokat folytatott Budapesten és Firenzében. 1936-tól az Erdélyi Szépmíves Céh lektora, Reményik Sándor halála után a Pásztortűz főszerkesztője. 1944 őszén a front átvonulása elől Budapestre menekült, végül Németországban került nyugati fogságba. Családjával együtt onnan vándorolt ki Ausztráliába.
Az Új erdélyi antológia (Kolozsvár, 1937) író csoportjával indult. Művészeti tárgyú cikkeit, tanulmányait az Erdélyi Helikon, Pásztortűz, Hitel, Láthatár közölte. Képzőművészként Kolozsváron, majd Budapesten többször is kiállított. Számos könyv (köztük Czegei Carla Bambi c. ifjúsági regénye, Kolozsvár, 1938) jelent meg grafikáival.
A sport terén is kiemelkedő teljesítményeket mutatott fel: tíz éven át volt Románia úszóbajnoka, s két éven át Erdély középsúlyú bokszbajnoka.
Kötetei
Erdélyi művészek (tanulmányok ma élő erdélyi képzőművészekről, 64 műmelléklettel. Kolozsvár, 1937) Remete művészek (Budapest, 1942) Kolozsvár. Egy magyar város ezer esztendeje; szerk. Makkai László, Vásárhelyi Z. Emil; Kolozsvár város, Kolozsvár, 1942
Jegyzetek
Források
További információk
Adamovits Sándor: Vásárhelyi Z. Emil. Művelődés, 2002/5. Online hozzáférés
Kategória:Romániai magyar festők Kategória:Romániai magyar grafikusok Kategória:Magyar úszók Kategória:Marosvásárhelyiek Kategória:Magyar emigránsok Ausztráliában Kategória:1907-ben született személyek Kategória:1986-ban elhunyt személyek Kategória:Családi nevüket magyarosított személyek Kategória:A Barabás Miklós Céh tagjai Kategória:A Pásztortűz vezetői, újságírói Kategória:Magyar folyóirat-szerkesztők Kategória:Magyar művészetilap-szerkesztők