Bukta Ágnes (Szolnok, 1993. október 29. –) magyar hivatásos teniszezőnő, csapatban U16 korosztályos Európa-bajnok (2009), ötszörös egyéni és négyszeres páros felnőtt magyar bajnok.

Hatéves korában kezdett el teniszezni. Középiskolás korában kapott egy szponzort, ezért Budapestre került, és magántanulóként fejezte be az iskolát.

Profi karrierjét 2012-ben kezdte. Pályafutása során egyéniben nyolc, párosban 20 ITF-tornát nyert meg. Legjobb világranglista helyezése egyéniben a 294. hely, amelyre 2017. október 16-án került. Párosban legjobb eredményeként a 209. helyen állt 2017. május 1-én.

2009-ben a magyar válogatott tagjaként csapatban U16 korosztályos Európa-bajnoki címet szerzett.

A felnőtt magyar országos bajnokságot először 2009-ben, 16 éves korában nyerte meg, ekkor egyéniben és Müller Rékával párosban is győzött. Ugyancsak egyéni és páros bajnokságot nyert 2013-ban Halász Klaudia és 2016-ban Horváth Adrienn párjaként. E dupla győzelmeken kívül egyéniben bajnoki címet szerzett 2014-ben és 2017-ben is, valamint párosban 2015-ben Udvardy Panna párjaként. 2011-ben megnyerte a Szombathelyen rendezett Körmöczy Zsuzsa-emlékversenyt.

Élete első WTA-tornája a 2013-as Budapest Grand Prix, ahol szabadkártyával indult. Első mérkőzésén három szettben győzött a cseh Sandra Záhlavová ellen, a második körben a későbbi tornagyőztes Simona Halep ellen szenvedett vereséget. 2017-ben a magyar Fed-kupa-válogatott tagja lett. Ebben az évben egy egyéni és Stollár Fannyval párban egy páros mérkőzést játszott, és mindkettőt megnyerte.

ITF döntői (27–20) Egyéni (8–4) Díjazás $100,000 torna $75,000 torna $50,000 torna $25,000 torna $15,000 torna $10,000 tornaDöntők borításonkéntKemény (0–0)Salak (8–4)Fű (0–0)Szőnyeg (0–0) EredményNo.DátumKategóriaTornaBorításEllenfélEredményGyőztes 1. 2012. november 12. $10,000 Antalya, Törökország Salak Laura-Ioana Andrei 6–2, 5–7, 6–3Győztes 2. 2013. április 8. $10,000 Bol, Horvátország Salak Bernarda Pera 5–7, 6–2, 7–5Győztes 3. 2013. április 15. $10,000 Šibenik, Horvátország Salak Barbora Krejčíková 6–3, 6–2Döntős 1. 2013. október 28. $10,000 Umag, Horvátország Salak Barbora Krejčíková 1–6, 4–6Győztes 4. 2013. november 4. $10,000 Umag, Horvátország Salak Adrijana Lekaj 6–0, 6–1Döntős 2. 2014. július 21. $10,000 Palics, Szerbia Salak Elizaveta Jancsuk 7–6(11), 5–7, 4–6Győztes 5. 2016. július 25. $10,000 Palics, Szerbia Salak Sara Cakarevic 6–4, 1–6, 6–4Döntős 3. 2016. október 10. $10,000 Antalya, Törökország Salak Ayla Aksu 4–6, 6–2, 5–7Döntős 4. 2016. október 17. $10,000 Antalya, Törökország Salak Ayla Aksu 5–7, 2–6Győztes 6. 2016. október 24. $10,000 Antalya, Törökország Salak Uljana Ajzatulina 7–5, 6–1Győztes 7. 2016. november 21. $10,000 Antalya, Törökország Salak Dana Kremer 7–5, 6–2Győztes 8. 2016. november 28. $10,000 Antalya, Törökország Salak Lukács Vanda 6–4, 2–6, 6–4

Páros (20–16) Díjazás $100,000 torna $75,000 torna $50,000 torna $25,000 torna $15,000 torna $10,000 tornaDöntők borításonkéntKemény (1–2)Salak (18–14)Fű (0–0)Szőnyeg (0–0) EredményNo.DátumKategóriaTornaBorításPartnerEllenfélEredményDöntős 1. 2012. július 23. $10,000 Palics, Szerbia Salak Borsányi Csilla Karin Morgošová Lenka Tvarošková 7–5, 4–6, [8–10]Győztes 1. 2012. november 5. $10,000 Antalya, Törökország Salak Petra Krejsová Diana Buzean Daniëlle Harmsen játék nélkülGyőztes 2. 2013. február 18. $10,000 Antalya, Törökország Salak Vivien Juhászová Ioana Ducu Cristina Ene 6–1, 2–6, [10–6]Döntős 2. 2013. március 4. $10,000 Antalya, Törökország Salak Vivien Juhászová Gioia Barbieri Nicole Melichar 6–7(2), 4–6Győztes 3. 2013. október 21. $10,000 Dubrovnik, Horvátország Salak Vivien Juhászová Lenka Juríková Barbora Krejčíková 6–3, 6–3Döntős 3. 2013. október 28. $10,000 Umag, Horvátország Salak Barbora Krejčíková Vivien Juhászová Tereza Malíková 4–6, 6–7(5)Győztes 4. 2013. november 4. $10,000 Umag, Horvátország Salak Vivien Juhászová Aljona Szotnyikova Giulia Sussarello 6–4, 6–0Döntős 4. 2014. január 20. $25,000 Sunderland, Egyesült Királyság Kemény (f) Viktorija Tomova Jocelyn Rae Anna Smith 1–6, 1–6Döntős 5. 2014. február 10. $15,000 Tallinn, Észtország Kemény (f) Viktorija Tomova Sofia Shapatava Maša Zec Peškirič 4–6, 6–7(4)Győztes 5. 2014. március 31. $10,000 Šibenik, Horvátország Salak Viktorija Tomova Eva Rutarová Karolína Stuchlá 7–6(12), 6–1Győztes 6. 2014. április 7. $10,000 Bol, Horvátország Salak Viktorija Tomova Karolína Stuchlá Carla Touly 6–2, 6–1Döntős 6. 2014. augusztus 18. $10,000 Vinkovce, Horvátország Salak Barzó Lilla Jana Fett Adrijana Lekaj 3–6, 5–7Döntős 7. 2015. február 9. $10,000 Palma Nova, Spanyolország Salak Irina Maria Bara Amanda Carreras Alice Savoretti 4–6, 1–6Győztes 7. 2015. február 16. $10,000 Palma Nova, Spanyolország Salak Irina Maria Bara Ana Bianca Mihăilă Gabriela Pantůčková 6–1, 6–1Győztes 8. 2015. február 23. $10,000 Palma Nova, Spanyolország Salak Irina Maria Bara Kim Grajdek Akvilė Paražinskaitė 6–2, 6–4Győztes 9. 2015. március 16. $10,000 Gonesse, Franciaország Salak (f) Oana Georgeta Simion Elizaveta Jancsuk Olha Jancsuk 6–4, 3–6, [10–6]Győztes 10. 2015. június 8. $10,000 Bol, Horvátország Salak Eugenija Paskova Liv Geurts Janneke Wikkerink játék nélkülDöntős 8. 2015. augusztus 3. $10,000 Bécs, Ausztria Salak Janina Toljan Sally Peers Laëtitia Sarrazin 1–6, 2–6Győztes 11. 2015. augusztus 24. $10,000 Csáktornya, Horvátország Salak Vivien Juhászová Nina Holanová Katarína Strešnáková 6–4, 6–2Győztes 12. 2015. szeptember 14. $10,000 Brčko, Bosznia-Hercegovina Salak Vivien Juhászová Anita Husarić Janina Toljan 5–7, 6–4, [10–8]Döntős 9. 2015. szeptember 21. $10,000 Brno, Csehország Salak Veronika Domagała Kristýna Hrabalová Nikola Tomanová 2–6, 6–2, [9–11]Győztes 13. 2015. november 16. $10,000 Antalya, Törökország Salak Vivien Juhászová Bondár Anna Stolmár Rebeka 7–5, 6–3Győztes 14. 2016. január 11. $10,000 Antalya, Törökország Salak Julia Grabher Ekaterine Gorgodze Sofia Kvatsabaia 1–6, 6–4, [11–9]Győztes 15. 2016. február 1. $10,000 Antalya, Törökország Salak Julia Grabher Daiana Negreanu Kyra Shroff 6–3, 6–4Győztes 16. 2016. március 21. $10,000 Antalya, Törökország Kemény Vivien Juhászová Michaela Hončová Chantal Škamlová 6–4, 6–1Döntős 10.2016. szeptember 5. $50,000 Budapest, Magyarország Salak Jesika Malečková Cindy Burger Arantxa Rus 1–6, 4–6Győztes 17. 2016. október 17. $10,000 Antalya, Törökország Salak Diana Enache Ulyana Ayzatulina Anastasiya Poplavska 6–4, 6–1Döntős 11. 2016. november 21. $10,000 Antalya, Törökország Salak Vivien Juhászová Dia Evtimova Melis Sezer 4–6, 3–6Győztes 18. 2016. november 28. $10,000 Antalya, Törökország Salak Anasztaszija Sosina Ani Vangelova Caitlyn Williams 6–2, 4–6, [10–7]Döntős 12. 2017. április 30. $60,000 Tunisz, Tunézia Salak Vivien Juhászová Guadalupe Pérez Rojas Daniela Seguel 7–6(3), 3–6, [9–11]Döntős 13. 2017. június 23. $25,000 Baja, Magyarország Salak Vivien Juhászová Chantal Škamlová Anna Zaja 7–6(5), 1–6, [9–11]Döntős 14. 2017. július 29. $25,000 Horb am Neckar, Németország Salak Isabella Shinikova Lesley Kerkhove Bibiane Schoofs 5–7, 3–6Döntős 15. 2017. szeptember 10. $25,000 Balatonboglár, Magyarország Salak Vivien Juhászová Irina Hromacsova Diāna Marcinkēviča 4–6, 3–6Győztes 19. 2018. március 3. $10,000 Antalya, Törökország Salak Dea Herdželaš Amina Ansba Anasztaszija Vasziljeva 6–2, 4–6, [10–7]Döntős 16. 2018. május 4. $25,000 Balatonboglár, Magyarország Salak Gálfi Dalma Bondár Anna Raluca Serban 1–6, 6–7(2)Győztes 20. 2018. november 11. $15,000 Antalya, Törökország Salak Dia Evtimova Veronyika Pepeljajeva Anasztaszija Tyihonova 6–3, 3–6, [11–9]

Év végi világranglista-helyezései Év 2012 2013 2014 2015 2016 2017 2018 2019Egyéni |align="center" bgcolor="#DFDFDF"| 689. |align="center" bgcolor="#EFEFEF"| 320. |align="center" bgcolor="#DFDFDF"| 448. |align="center" bgcolor="#EFEFEF"| 628. |align="center" bgcolor="#DFDFDF"| 444. |align="center" bgcolor="#EFEFEF"| 317.|align="center" bgcolor="#DFDFDF"| 640. |align="center" bgcolor="#EFEFEF"| 776. |- |style=background-color:#CCCCCC|Páros1003. 572. 403. 452. 281. 230. 394. 697.

Jegyzetek

Források

További információk

Videointerjú, 2016

Kategória:Magyar női teniszezők Kategória:Szolnokiak Kategória:1993-ban született személyek Kategória:Élő személyek