Szinetár György (Debrecen, 1905. február 22.Születési bejegyzésében keresztneve: Gyula. – Budapest, 1974. május 14.) József Attila-díjas (1950) magyar író, költő, újságíró, egyetemi tanár, filmrendező, dramaturg. Szinetár Miklós nagybátyja.
Életpályája Szülei, Szinetár Sámuel (1877–1944) fakereskedő és Goldstein Szeréna (1881–1944) a holokauszt áldozatai lettek. Nyíregyházán tanult. 1926–1932 között Berlinben élt. 1932–1938 között a fővárosban volt újságíró. 1938-ban Párizsba utazott, ahol cikkeket küldött a baloldali lapoknak. 1940–41-ben francia katonaként teljesített szolgálatot. A második világháborút követően a filmgyártásban dolgozott: a Színház- és Filmművészeti Főiskola tanára, a Hunnia Filmgyár és a Honvédfilm dramaturgja volt. 1946–1948 között a Mozi Élet szerkesztőjeként működött. 1958-tól a Kisdobos szerkesztője volt.
Színházi művei A Színházi Adattárban regisztrált bemutatóinak száma: 21.2013. július 12-i lekérdezés Egri csillagok (1952) Déryné útrakél (1956) Az első tavasz (1959) Utazás a Holdba (1962) Susmus (1962–1964) Fogad 3-tól 5-ig (1963–1964) A nemzet csalogánya (1964–1965) Én, Varga Katalin (1967) A császár álarcában (1967) Új mesék az írógépről (1967) Revolvert vegyenek (1968) Knock out (1968–1969)
Művei Miértek éjszakáin (versek, 1925) A szürke fal (dráma, 1933) A hangok tolvaja (regény, 1933) Mesél az élet (elbeszélés, 1933) Nyolc fiú nyolc története (mesék, 1935) Szerelem nélkül (dráma, 1936) Karrier (regény, 1936) Premier után (dráma, 1939) Alázatos ének (versek, 1942) Az esti gyors (dráma, 1943) Párizsban történet (dráma, 1943) Európai nagybácsi (regény, 1943) Akarom, hogy tudd… (versek, 1943) Kis mesék nagy emberekről (mesék, 1944) Műpártolás (dráma, 1946) Hontalanok (dráma, 1947) Igaza van, Tanár úr (dráma, 1947) Így kezdődött (dráma, Palotai Borissal, 1948) Egri csillagok (dráma, 1951) Déryné útrakél (dráma, 1956) Az első tavasz (dráma, 1959) Az első lépés (elbeszélés, 1960) Utazás a Holdba (dráma, 1961) Fogad 3-tól 5-ig (dráma, 1963) A jobbágybrigadéros (elbeszélés, 1964) A nemzet csalogánya (daljáték, 1964) Susmus (verses szatíra, 1964) Új mesék az írógépről (1967) Vihar a pusztán (regény, 1967) Knock out (1968) Én, Varga Katalin (történelmi színmű, 1968)
Filmjei Szabóné (Bacsó Péterrel, 1949) Ludas Matyi (1949) Teljes gőzzel (1952) Gerolsteini kaland (1957) Háry János (1965)
Díjai József Attila-díj (1950) Köztársasági érdemrend V. fokozat (1951) Szocialista Kultúráért (1955) KISZ-érem (1965) Munkaérem ezüst fokozat (1965) Felszabadulási Emlékérem (1970)
Jegyzetek
További információk
[ Kortárs magyar írók] Filmkatalógus.hu
A Mozi Élet online elérhető számai (1946–1948)
Kategória:Magyar írók Kategória:Magyar költők Kategória:Magyar újságírók Kategória:Magyar egyetemi, főiskolai oktatók Kategória:Magyar filmrendezők Kategória:Magyar dramaturgok Kategória:József Attila-díjasok Kategória:Debreceniek Kategória:1905-ben született személyek Kategória:1974-ben elhunyt személyek Kategória:A Farkasréti temetőben eltemetett személyek