Hantai Simon (fr. Simon Hantaï) (Bia, 1922. december 7. – Párizs, 2008. szeptember 12.) sváb származású francia festő. 2016-ban az m.a.4 (Mariale) című 1960-as festményét 4.432.500 euróért adták el és ez a legmagasabb összeg, amit aukciókon magyar vagy magyar származású művész munkájáért valaha is adtak (átszámítva kb. 1,4 milliárd forint értékben).http://www.sothebys.com/en/auctions/ecatalogue/2016/art-contemporain-pf1615/lot.4.html
Élete Ősei magyarországi németek. Ő maga is csak az iskolában tanult meg magyarul. Nevét édesapja Handlról Hantaira változtatta.
1941–1948 között a Magyar Képzőművészeti Főiskolán tanult, ahol mestere volt Aba-Novák Vilmos és Kontuly Béla. 1948-ban feleségével együtt elhagyta Magyarországot, 1949-től Párizsban élt és alkotott. 1948-ban a Római Magyar Akadémia ösztöndíjasa volt, 1967-ben megkapta a Fondation Maeght díjat.
Tanulmányai során leginkább a francia posztimpresszionizmus, illetve Bonnard és Matisse festészete hatott rá döntően. Korai művei, tanulmányai stiláris sokféleségük ellenére is jelzik festészetének franciás irányulását.
1950-től jelennek meg vásznain fantasztikus lények, organikus formák, biomorf alakzatok. André Bretonnal való megismerkedését követően festi nagyméretű szürrealista képeit. A szürrealista képekkel párhuzamosan folyamatosan kísérletezik. Festészete egyre erőteljesebben gesztikussá válik, a figuráció és a figuratív alakzatok helyét jelek veszik át. A New York-i iskola 1952-es párizsi bemutatkozása és mindenekelőtt Jackson Pollock festészete erősen motiválta közeledését a gesztusfestészethez.
Az 1950-es évek végén szakított a szürrealizmussal és Bretonnal is. Ezek után festette all over gesztusfestményeit (Sexe-Prime. Hommage à Jean-Pierre Brisset, 1956), sötét alapon fehér keresztes vásznait (Peinture – Souvenir de l'avenir, 1956) és kalligráfiáit (Écriture rose, 1958-59).
1960-ban kezdte meg a pliage módszer alkalmazását: az előzőleg összegyűrt vásznat befestette, majd száradás után kihajtotta, az így keletkező, festéknyomokból kialakuló kép tulajdonképpen a vászon saját lenyomata. A pliage módszerrel készült művek sorozatokba rendeződnek. A színeket fokozatosan elhagyva vásznai már szinte szín nélkül, csak a fehér felhasználásával készültek. 1982-ben abbahagyta a festést, de 1994-től kezdődően újra dolgozott: régi vásznait feldarabolta, szétvágta, majd a képek egy részletének a sokszorosítási technikák segítségével reprodukált változatát újra felhasználta.
Fiatalkori barátjának, Juhász Ferencnek több verseskötetét is illusztrálta.
Művei A Sotheby’s 2015. június 2-i párizsi kortárs árverésén az M.C.5 (Mariale) című 1962-es festményét euróért adták el, ami a legmagasabb összeg, amit aukciókon magyar vagy magyar származású művész munkájáért valaha is adtak. Különös fintora a sorsnak, hogy a műkereskedelmi rekordokat épp az ő művei állítják, míg Hantai életében kifejezetten ellenezte művészetének beárazását – szerinte a galériák önkényes, művészeti értéktől független szempontjai szerint. Következetesen visszautasította a kiállításfelkéréseket is, sokkal szívesebben foglalkozott filozófiai kérdésekkel alkotásain.
Egyéni kiállításai 1954 • Galerie l'Étoile Scellée, Párizs 1956 • Sexe-Prime. Hommage à Jean-Pierre Brisset, Galerie Kléber, Párizs 1958 • Souvenir de l'Avenir, Galerie Kléber, Párizs 1959, 1961, 1962 • Galerie Kléber, Párizs 1965, 1968 • Galerie Jean Fournier, Párizs 1967 • Peintures 1960-1967, Galerie Jean Fournier, Párizs 1968 • Peintures 1958-1968, Fondation Maeght, St. Paul-de-Vence 1969 • Études. Pour Pierre Reverdy, Galerie Jean Fournier, Párizs 1970 • Pour un mur. ARC, Musée d’Art moderne de Paris, Párizs • Paintings *1960-1970, Pierre Matisse Gallery, New York 1971 • Le pliage comme méthode. Regard sur dix années, Galerie Jean Fournier, Párizs 1972 • Aquarelles, Galerie Jean Fournier, Párizs 1973 • Musée d'Art et d'Industrie, Saint-Étienne 1974 • Blancs I., Galerie Jean Fournier, Párizs • Blancs II., Galerie Jean Fournier, Párizs 1975 • Galerie Jean Fournier, Párizs • Galerie Véga, Liège • Paintings and Watercolors *1971-1975, Pierre Matisse Gallery, New York • Galerie du Fleuve, Bordeaux 1976 • Galerie Mailliard, St. Paul-de-Vence • Musée national d’Art moderne/Centre Georges Pompidou, Párizs 1977 • Galerie Jean Fournier, Párizs 1978 • Tabulas, Louisiana Museum, Humlebaek 1979 • Galerie Ziegler, Zürich 1980 • Galerie Jean Fournier, Párizs 1981 • l'Abbaye de Sénanque, Sénanque • Tabulas 1980-1981, CAPC, Entrepôt Lainé, Bordeaux 1982 • Tabulas 1974-1981, XL. Velence-i Biennálé • Kasahara G., Oszaka • André Emmerich Gallery, New York • Tabulas lilas, Galerie Jean Fournier, Párizs 1983 • Arca, Marseille 1984 • Falten als Methode, Galerie M, Hannover
Válogatott csoportos kiállításai 1943 • Pécsi művésztelep kiállítása, Magyar Képzőművészeti Főiskola, Budapest • Karácsonyi kiállítás, Magyar Képzőművészeti Főiskola, Budapest 1945 • Karácsonyi kiállítás, Magyar Képzőművészeti Főiskola, Budapest 1947 • Fórum Klub, Budapest • Rippl-Rónai Társaság kiállítása, Fészek Klub, Budapest 1948 • Fészek Klub, Budapest 1955 • Alice in Wonderland, Galerie Kléber, Párizs 1956 • Cinq oeuvres nouvelles, Galerie René Drouin, Párizs 1957 • Les Cérémonies commémoratives de la condamnation de Siger de Brabant [Georges Mathieu-vel], Galerie Kléber, Párizs 1958 • The exploration of form, Gallery Arthur Tooth and Sons, London 1960 • Antagonismes, Musée des Arts Décoratifs, Párizs 1964 • L'écriture du peintre, Galerie Jean Fournier, Párizs 1966 • Le Musée dans l'usine – collection Peter Stuyvesant, Musée des Arts Décoratifs, Párizs 1967 • Dix ans d'art vivant 1955-1965, Fondation Maeght, St. Paul-de-Vence 1968 • Espace lyriques, I.N.S.I.R., Université de Rouen • L'Art vivant, 1955-1968, Fondation Maeght, St. Paul-de-Vence • Peintres européens aujourd'hui, Musée des Arts Décoratifs, Párizs 1969 • Accrochage, Centre National d'Art Contemporain, Párizs 1970 • Tisztelet a szülőföldnek. XX. századi magyar származású művészek külföldön, Műcsarnok, Budapest • Un art subjectif..., l'Abbaye de Beaulieu • Bilan et problèmes du 1, Halles de Paris, Párizs 1972 • Douze ans d'art contemporain en France, Galerie du Grand Palais, Párizs 1974 • Four painters, Pierre Matisse Gallery, New York 1975 • Contemporaines II., Musée National d'Art Moderne, Párizs 1977 • 3 collections ... 3 villes • l'avant-garde 1960-1976, Musée Cantini, Marseille • Tissus et Création – 1 Les peintres, Espace lyonnais d'art contemporain, Lyon 1978 • Viallat, Galerie Véga, Liège • L'art moderne dans les musées de province, Grand Palais, Párizs 1979 • Tendances de l'art en France 1968-1978/9 – I. Les parties-pris de Marcelin Pleynet, ARC, Musée d'Art Moderne de la Ville de Paris, Párizs • Henri Matisse en de Hedendaagse Franse Kunst, M. van Hedendaagse Kunst, Gent 1980 • Les nouveaux fauves/Die Neuen Wilden, Neue Galerie, Aachen • Neue Tendenzen der Malerei in Frankreich, Neue Galerie am Landesmuseum Joanneum, Graz • L'Amérique aux indépendants, Grand Palais, Párizs 1981 • 37 Aktuella konstnärer fran Frankrite, Liljevalchs Konsthall, Stockholm • Paris/Paris 1937-1957, Centre Georges Pompidou, Párizs • Bram van Velde, Judith Reigl..., Musée Sainte-Croix, Poitiers 1982 • Choix pour aujourd'hui • regard sur quatre ans d'acquisitions d'art contemporain, Musée National d'Art Moderne/Centre Georges Pompidou, Párizs • Twelve Contemporary French Artists, Albright Knox Art Gallery, New York • Paris 1960-1980, Museum Moderner Kunst, Bécs 1997 • L'empreinte, Centre Georges Pompidou, Párizs.
Művei közgyűjteményekben Fondation Maeght, St. Paul-de-Vence Solomon R. Guggenheim Museum, New York Janus Pannonius Múzeum, Modern Képtár, Pécs Magyar Nemzeti Galéria, Budapest Musée National d'Art Moderne, Párizs Musée d'Art Moderne de la Ville de Paris, Párizs Musée d'Art Contemporain, Nizza Musée des Beaux-Arts, Toulon M. Vaticano, Róma
Jegyzetek
Források Berecz Ágnes: Magyar Képzőművészek Franciaországban, Artportal Elhunyt Hantai Simon, Artportal
További információk Artcyclopedia Festményei
Hélène Cixous: Hantai Simon Köténye. Anagrammák. H. C. és H. S. levelei; ford. Házas Nikoletta, Orbán Jolán; Kijárat, Budapest, 2010 Georges Didi-Huberman: Csillagrepedés. Beszélgetés Hantaival; ford. Seregi Tamás; Műcsarnok, Budapest, 2013 (Elmegyakorlat, Műcsarnok-könyvek)
Kategória:Magyar festők Kategória:Francia festők Kategória:1922-ben született személyek Kategória:2008-ban elhunyt személyek Kategória:Biatorbágyiak Kategória:Német származású magyarok Kategória:Magyar emigránsok Franciaországban Kategória:A montparnasse-i temetőben nyugvó személyek