Jules Basile Guesde (Párizs, 1845. november 11. – Saint-Mandé, 1922. július 28.) francia szocialista újságíró és politikus, a marxizmus egyik első franciaországi képviselője.

Élete

Jules Basile Guesde, Párizs Ile-St-Louis városrészében született. Karrierjét belügyminisztériumi hivatalnokként kezdte, majd a francia-porosz háború kirobbanásakor a Les Droits de l'Homme című újság szerkesztője volt. Mivel lapja a párizsi kommünt támogató cikkeket közölt, a letartóztatás elől Svájcba, majd Itáliába kellett menekülnie. Milánóban került kapcsolatba az I. Internacionálé aktivistáival, akik révén megismerkedett Karl Marx műveivel.

1876-ban tért vissza Franciaországba, s azt a célt tűzte maga elé, hogy újjászervezi a francia munkásosztályt, és elterjeszti körükben a tudományos szocializmus marxista doktrínáját. 1877-ben Paul Lafargue-gal létrehozta az Égalité (Egyenlőség) című lapot, mely 1883-as fennállásáig fontos szerepet töltött be Jean-Jacques Rousseau, Louis Auguste Blanqui és főleg Marx nézeteinek franciaországi terjesztésében. Első sikerei közé tartozott, hogy a Guesde által vezetett „kollektivista” csoport megszerezte a többséget a marseilles-i munkáskongresszuson 1879-ben. Ez a Munkáspárt (Parti ouvrier) 1882-es megalakulásához vezetett, mely 1893-ban a Francia Munkáspárt (Parti ouvrier français – POF) nevet vette fel. A párt vezetésében hamarosan jelentkeztek nézetkülönbségei a Paul Brousse és Jean Allemane vezette, reformista „posszibilistákkal” szemben. Ebben az időszakban Guesde jeles képviselője volt az elszánt, osztályharcos radikalizmusnak, mely semmilyen kompromisszumra sem hajlandó a burzsoá politikai erőkkel. Guesde fáradhatatlan munkabírással rendelkezett, több könyvet, pamfletet és újságcikket publikált, s egészségi problémái ellenére sok szocialista gyűlés szervezője és részvevője volt. A pártszervezetet piramisszerűen építette fel, minden szintet gyakran munkásokból álló aktivisták vezettek, akiket elkötelezettség és a híres „guesde-ista fegyelem”-nek való engedelmesség jellemzett, melynek támogatottsága és szilárdsága bámulatba ejtette ellenfeleit. Ráadásul a Munkáspárt internacionalista volt, erős kötelékek fűzték a külföldi munkáspártokhoz, köztük a német szociáldemokráciához.

A Munkáspárt gyors sikereket ért el. 1889-ben még csupán 2000 taggal rendelkezett, 1902-re viszont már 20 ezer aktivistával számolhatott, több nagy helyhatóságban győzött, többek közt a textiliparáról nevezetes, észak-franciaországi Roubaix városában, mely a guesde-izmus fellegvára lett, s 1914-ig a „szocializmus Rómája”-ként emlegették. A Munkáspárt népszerűsége a csúcsot az 1893-as választásokon érte el. A „kollektivista, internacionalista és forradalmár” Roubaix jóvoltából Guesde-et a képviselőház tagjává választották. Az 1898-as és 1902-es választásokon vereséget szenvedett, de 1906-ban újraválasztották, s képviselői helyét haláláig megtartotta.

Guesde ösztönzésére a Munkáspárt 1889-ben az első Május elseje megünneplésének kezdeményezője volt Franciaországban, mely mozgalom többek között, célul tűzte ki a nyolcórás munkanap kivívását. 1899-ben Jean Jaurès nézetével szemben ellenezte Alexander Millerand részvételét a „burzsoá” Waldeck-Rousseau kormányban. A kormányba való belépés vitájában elszenvedett vereség rávilágított a reformista baloldal erejére, mely arra ösztönözte Guesde-et és Lafargue-ot, hogy szövetségeseket keressen a baloldalon. Ennek következményeként 1902-ben a POF egyesült a blanquista Édouard Vaillant Forradalmi Szocialista Pártjával (Parti socialiste révolutionnaire – PSR) és megalakították Franciaország Szocialista Pártját (Parti socialiste de France – PSdF). 1905-ben a PSdF és a Francia Szocialista Párt egyesülésével létrejött az egységes szocialista párt (Section française de l'Internationale ouvrière – SFIO), amelyben megerősödött a reformizmus, s Guesde követőinek tábora hanyatlásnak indult. Gondolkodása egyre dogmatikusabbá, szektásabbá vált. Az első világháború idején feladta korábbi álláspontját, s a nemzeti egység jegyében tárca nélküli miniszteri pozíciót vállalt a háborús kormányban.

1922. július 28-án hunyt el, hamvai a párizsi Père-Lachaise temetőben nyugszanak.

Művei

Magyarul A vallásról és az egyházról – August Bebel, Wilhelm Liebknecht, Franz Mehring, Jules Guesde, Paul Lafargue, Antonio Labriola műveiből. Kossuth Könyvkiadó, Budapest 1979. 293 old.

Irodalom

Andrée Collot, Jules Guesde, éducateur et organisateur du prolétariat, éd inclinaisons, 2010.

Jegyzetek

Fordítás

További információk

Jordáky Lajos: A francia szocializmus három nagy alakja. Lafargue, Guesde, Jaurès; Szociáldemokrata Párt, Budapest, 1943 Jordáky Lajos: A tudományos szociálizmus Franciaországban. Lafargue, Guesde, Jaurès; Józsa Béla Athenaeum, Kolozsvár, 1945

Kategória:Munkásmozgalom Kategória:Franciaország miniszterei Kategória:1845-ben született személyek Kategória:1922-ben elhunyt személyek Kategória:Francia újságírók Kategória:Nevet változtatott francia személyek Kategória:A Père-Lachaise-ben eltemetett személyek Kategória:Párizsiak Kategória:A francia parlament tagjai