A Brooklyn Bounce house- és trance-együttest Matthias Menck (Double M.) és Dennis Bohn (Bonebreaker) producerpáros hozta létre 1996-ban.

Története 1996-ban jelent meg első daluk, a The Theme (of Progressive Attack), amely felkerült több európai slágerlistára. A Brooklyn Bounce élő produkciójában a producerek nem szerepeltek, a színpadon Stephan "Damon" Zschoppe énekes és két táncos, Ulrica és Maeva, alkotta a csapatot.

2000-ben Maeva távozott az együttesből, helyére Alejandra Cuevas-Moreno érkezett, és egy negyedik taggal is bővül a csapat, a 666-ból ismert René "Diablo" Behrens személyében. Az új felállás első dala a "Bass, Beats & Melody" kiemelkedő sikert ér el. 2001-ben jelent meg a következő Brooklyn Bounce-himnusz a "Club Bizarre". 2001-ben Damon kilépett az együttesből. 2002-ben a "Bring It Back" megjelenése után a csapatból távozott a két táncoslány. Folyamatos tagcserék után 2006-tól hivatalosan Diablo és Dennis Bohn alkotja a Brooklyn Bounce-t.

2010 óta főleg válogatás- és remixalbumokat adnak ki, 2011-ben és 2012-ben is megjelent egy-egy új dal, de már nem arattak sikert. 2012-ben felléptek Magyarországon is az EFOTT-on,http://hvg.hu/kultura/20140416_Jon_a_Brooklyn_Bounce_Haddaway_es_a_Venga illetve 2015-ben a Csongrádi KTN fesztiválon, illetve 2016-ban Hatvanban a Népkertben, a Hatvani Tuning- és Veterán Autókiállítás keretein belül.

Sok év sikertelenség után 2021-ben jelentetik meg a Paffendorf-al a Rave all nightot.

Diszkográfia Albumok Kiadáséve AlbumHelyezésGERSUIAUHUN1997The Beginning2437241The Second Attack86--11998Re-Mixed Collection----2000The Progressive Years----2001Restart24-2532002BB Nation57---2004Best of Brooklyn Bounce----X-pect the Un-X-pected----2006Best of Brooklyn Bounce 1996–2006 (csak Ausztrália)----System Shock (The Lost Album 1999) (internetes megjelenés)----2010 BB-Styles----

Kislemezek Kiadáséve DalHelyezésGERSUIAUTFRANLHUNSWEU.S.U.S. DanceUKFINSPA1996The Theme (of Progressive Attack)99-37-6------1997Get Ready to Bounce6217--1179510-20-Take a Ride283922---35-----The Real Bass23-22---44-19---1998The Music's Got Me394930---58-4167--Contact44-38-----13---Listen to the Bells------------1999Canda! (The Darkside Returns)56-32---------Funk U------------2000Bass, Beats & Melody4432--1147-----2001Born to Bounce (Music Is My Destiny)229414--2------Club Bizarre12419-414-----82002Loud & Proud9889--9------Bring it Back30-24---------2003X2X (We Want More!)37-33---------2004Crazy52-32---------2005Sex, Bass & Rock 'n' Roll94-----------2007The Theme (of Progressive Attack) Recall (promo only)------------2008Get Ready to Bounce Recall '08 (promo only)------------2009Louder & Prouder------------

Források Brooklyn Bounce biográfia (AllMusic)

Jegyzetek

Kategória:Német könnyűzenei együttesek Kategória:1996-ban alakult együttesek