Kozár Ferenc (Budapest, 1943. március 20. - Padova, 2013. június 16.) biológus, rovarkutató, agrármérnök, entomológus, pajzstetű-specialista.
Élete
Elismerései Frivaldszky Imre-emlékérem (1993 ezüst; 2007 arany)
Munkássága Munkája kezdetben elsősorban a Magyarországi gyümölcsösökben, valamint a természetes élőhelyeken előforduló pajzstetűfajok feltárására irányult. A hazai faunisztikai feltáró munkát különböző súlypontokkal egész pályája során szívesen végezte, és mint egy nemzetközi tanulmányban megfogalmazták „Magyarországot pajzstetvek szempontjából a világ egyik legjobban feltárt régiójává tette”.
Ugyanakkor a faunisztikai kutatásokon túl nagy figyelmet szentelt a pajzstetvek gazdasági jelentőségének is. Számos közleményében foglalkozik az inváziós és behurcolt fajok terjedésével, egyes kártevő pajzstetű fajok populáció-dinamikájával, a parazitizmus jelentőségével, egyes fajok fejlődésmenetével, az illatanyagos és a színcsapdák alkalmazhatóságával. 1986-ban megjelent közleményében az elsőként hívta fel a figyelmet arra, hogy egyes fajok elterjedési területének északra tolódása valószínűleg a globális felmelegedés következménye. Később is intenzíven foglalkozott az éghajlat-változás kérdésével, különösen a különböző téli hőmérsékleti viszonyoknak az egyes pajzstetű fajok mortalitásra gyakorolt hatásával. A téli mortalitás földrajzi grádiensek mentén történő vizsgálatából nőttek ki az autópályák mentén végzett vizsgálatok, amelyek életének utolsó éveiben jelentős kutatási területévé váltak.
Nemzetközi szinten a legnagyobb elismerés Kozár Ferenc taxonómiai munkásságát övezte. Ez különösen a 90-es évek közepétől vált intenzívvé, amikor nagyszerű segítség került mellé a kiválóan rajzoló asszisztens, Konczné Benedicty Zsuzsanna személyében, akit a betanítás évei után igazi alkotótársának tekintett. Három nagyszabású összefoglaló könyve (Catalogue of Palearctic coccoidea (1998, szerk: Kozár F.), Ortheziidae of the world (2004, Kozár F.), Rhizoecinae of the world (2007, Kozár F. és Konczné Benedicty Zs.) megkerülhetetlen alapmű a világ pajzstetű specialistái számára, és elkészült már a negyedik, utolsó nagy összefoglaló munkája is (Palearctic eriococcidae, Kozár F. és M. Bora Kaydan), amelynek megjelenését már nem érte meg.
Művei
1978 Pajzstetvek. Budapest (tsz. Kosztarab Mihály) 1988 Scale insects of Central Europe. Budapest (tsz. Kosztarab Mihály) 1992 Az állatok populációdinamikája. Budapest (tsz. Jermy Tibor, Samu Ferenc)
Jegyzetek
További információk Ki kicsoda 2000. Magyar és nemzetközi életrajzi lexikon, csaknem 20000 kortársunk életrajza. Főszerk. Hermann Péter, vál., szerk. A. Gergely András et al. Bp., Biográf Kiadó–Greger Média Kft., 1999. Révai Új Lexikona. Főszerk. Kollega Tarsoly István. Szekszárd, Babits, 1996-.
Kategória:1943-ban született személyek Kategória:2013-ban elhunyt személyek Kategória:Magyar entomológusok