Az illemhely kultúrtörténete az illemhely (toalett, francia: toilette, angol: toilet; később WC) használati történetéről szól. Az illemhely olyan természetes hely vagy épített alkalmatosság, ahol az ember az anyagcsere miatt ürítkezik, ennek jelentősége elsősorban higiéniailag fontos, de a közösség szemérmessége miatt is. Az illemhely része a történelemnek, az emberi higiénia, amely kritikus fejezete az emberi civilizáció történetének, jelentéktelen helyet kapott a történetírásban.The History of Science and Technology BRYAN BUNCH with ALEXANDER HELLEMANS HOUGHTON MIFFLIN COMPANY / BOSTON • NEW YORK / 2004 p. 39.; 81.; Ellentétben más testi funkciókkal, mint például a tánc, a dráma és a dalok, a székelésről/vizelésről nagyon szemérmesen nyilatkozott írásban az emberiség. Ennek eredményeképpen nagyon kevés történész dokumentálta elődeink székletürítéssel kapcsolatos szokásait. A tudományos és társadalmi körökben a székletürítéssel és az ürülék vizsgálatával kapcsolatos szakirodalom megvetett volt, akár a kiváltott undor vagy az erotikus érzések miatt is.Peter Bogucki, Pam J. Crabtree (főszerk.): Ancient Europe 8000 B.C.–A.D. 1000: Encyclopedia of the Barbarian World, Charles Scribner’s Sons, 2004, (119., 124., 490. o.)
bélyegkép|180px|Rekonstrukció az eddig feltárt legrégibb illemhelyrőli. e. 3333, Habuba Kabira, Szíria bélyegkép|180px|Latrina a Hadrianus-fal mentén bélyegkép|180px|Disznós vécé zöld mázas kerámiamodellje, Kína, Kelet-Han-dinasztia, 25-220-as évek bélyegkép|150px|Toalettszék, gyomorszék. Freilichtmuseum Neuhausen ob Eck, Németország
Nomád élet Amíg az embernek nem volt állandó lakhelye, addig nem volt illemhelye sem. Terhétől megszabadult, ürített, bárhol tartózkodott is éppen.https://books.google.hu/books?id=jVhzLhe_3pcC&printsec=frontcover&dq=A+History+of+Personal+Hygiene+and+Purity&hl=hu&sa=X&ei=hmmFUvC-JNDxhQf2qYGwBQ&ved=0CDMQ6AEwAA#v=onepage&q=A%20History%20of%20Personal%20Hygiene%20and%20Purity&f=false Amikor állandó lakhelyet épített, az illemhely kezdetben az udvarra került, majd a házában választott le mellékhelyiséget. Miután ez megtörtént, az volt a kihívás, hogy a kellemetlen szagoktól és salakanyagtól megszabaduljon, és így segítsen fenntartani a tisztaságot.
Neolitikum A neolitikus ember az első állandó ásott kutakat a hajók feltöltésére használta, és a vizet kézben hordozható edényekkel szállította. Ásott kutat az i. e. 6500 körüli korból találtak a Jezréel völgyében. A sertéstrágyadomb és kamrai edények voltak a székletürítés alternatívái.
bélyegkép|150px|Skara Brae neolitikus település bonyolult vízelvezető rendszert épített, amely primitív formája volt a toalettnek mind a 8 „lakásban"
Skara Brae (fon. skærə breɪ) kőből épült újkőkori település, amely a Bay of Skaill része, a szárazföld nyugati partján található, Skócia legnagyobb szigetén, az Orkney-szigeteken. Nyolc házból áll, amelyeket nagyjából i. e. 3180-2500 között építettek. Európa legteljesebb újkőkori faluja. A világörökség része, idősebb, mint Stonehenge. A házakban 40 négyzetméteres, négyzet alakú szobával, amelyben kandalló állt fűtésre és főzésre. Valószínűnek tűnik, hogy nem több mint ötven ember élt a településen. Bonyolult vízelvezető rendszert is építettek, amely primitív formája volt a toalettnek.Hawkes, Jacquetta (1986). The Shell Guide to British Archaeology.http://john.gallery.whitelands.com/photos/Scotland/large3165
Ókor A Biblia ezt írja Mózes ötödik könyvében: „A táboron kívül legyen egy helyed, hogy kimehess oda. És ásód is legyen a fegyvered mellett, hogy gödröt áss vele, és ha felkelsz, betakarhasd azt, ami elment tőled.”5 Móz. 23.13 arcanum.com
Mezopotámia és Egyiptom A görög Hérodotosznak Egyiptomban járva feltűnt, hogy az egyiptomiak házukhoz árnyékszéket építettek, és nem a szabadban végzik szükségüket, árnyékban, fa alatt, ahogy Görögországban szokás. Így ír erről Hérodotosz: „A férfiak állva, a nők ülve vizelnek. Szükségüket házukban végzik.” Az ókori Egyiptomban i. e. 1890-ből, II. Szenuszert fáraó Haun városának munkás- és hivatalnoki negyedében árnyékszéket építtetett.
India Indus-völgyi civilizációban Harappa, Mohendzsodáró és Lothal városaiban i. e. 2500 körül az emberek már vízöblítéses illemhelyet használtak a házukban,Rodda, J.C. and Ubertini, Lucio (2004). The Basis of Civilization – Water Science? p. 161. International Association of Hydrological Sciences (International Association of Hydrological Sciences Press 2004). amely a lefolyóhoz csatlakozott. Égetett agyagtéglával borított lefolyókat alakítottak ki, ami megkönnyítette az üzemeltetést és karbantartást a hálókamrákban. Ez a forma volt a legjobb épületgépészeti szempontból.
Habuba Kabira, Szíria A legrégebbi régészeti emlék i. e. 3333-ból származik, ahol elkülönítve vezették el a különféle mértékben szennyezett vizeket, amit az Eufrátesz felső folyása mentén, Habuba Kabira (Szíria) nevű helységben építettek ki. i. e. 2350-ből a tell-aszmari templomokhoz épített árnyékszékeket találtak.
Arabok I. e. 1000 körül Bahrein-szigeten, a Perzsa-öbölben vízöblítéses WC-ről írnak a források.
Héber kultúra A héberek (i. e. 130) illemhelyszokásaiból ismert, hogy az árnyékszék 1,5 km-re a településtől, fagerendákból készült, tetővel és gödörrel ellátott építmény volt. Kezet mostak evés és lefekvés előtt, székelés és halott érintése után.
bélyegkép|150px|Antik római latrina, a Fórum-fürdő bejáratával szemben bélyegkép|150px|Cloaca Maxima
Középkor Nyugat-Európa A városi élet hanyatlása jellemzi a kort. Az emberek faluközösségekbe szerveződtek és ott önellátó gazdálkodást folytattak (bérbe vett földek közös művelése). Az első középkori illemhely 820-ban készült, Sankt Gallenben fedezték fel, Gozbert apát (816–836) csendes kamrácskát biztosított szerzetesei részére. A 13. században a széklet a városfalon létrehozott réseken hullt alá. A kezdetleges illemhely fa ülőkével volt ellátva, a lepotyogó széklet azonban ráragadt a várfalakra és addig gyűlt a fal tövében, amíg el nem szállították onnan. A nemesség, az uralkodó osztály sokáig nem is tudott mit kezdeni az akkori WC-használattal, jó ideig a bilihez ragaszkodtak, amelyet sokszor még az ebédlőkbe is magukkal vittek, ahol kis szekrényekbe rejtették.
Ismert volt, hogy XIV. Lajos bár csodás palotát emeltetett Versailles-ban, a Versailles-i kastély kicsit sem volt higiénikus hely. Maga a király sem fordított nagy figyelmet a tisztálkodásra, ennek megfelelően a kastélyban előforduló akár több ezer ember szükségleteit sem tartották különösebb figyelemre: az elégtelen számú latrina miatt mindenki ott végezte szükségét, ahol tudta, minekutána a palota különféle eldugottabb helyein, zeg-zugokban trágyahalmokkal lehetett találkozni. Mindennek eredménye az lett, hogy a király és kastélya is kellemetlen szagokat árasztott, 1734-ben pedig még egy egész emelet is leszakadt, mert a fölötte lévő helység, ahol addig a fekáliát halmozták edényekben fel nem bírta tovább el a terhelést. Maga Lajos űrítkezését eközben az 1698-ban létrehozott Üzleti Széktartó Hivatal(!) felügyelte, ami Lajos és a királyi család többi tagja számára biztosította, hogy a két hordozható árnyékszék szükség esetén rendelkezésükre álljon, amin ülve is fogadott Lajos időnként vendégeket.„Ne fürgyé' le!” Meghökkentő higiéniai szokások a régmúltból Index, 2022. január 21.
Árok Ahol sok ember zsúfolódik össze, ott a természet már nem képes tartani a lépést az anyagcseretermékek feldolgozása területén. Az ókor nagyvárosaiban Ázsiától a Római Birodalomig megtalálták a megoldást: csatornarendszerek vezették el a keletkező szenny folyékony részét. A középkor viszont ebben a tekintetben is hatalmas visszalépést jelentett. A városokban az utak szélén vagy közepén nyílt árkok húzódtak, amelyeknek csak egyik feladatuk volt az esővíz elvezetése. A polgárok ide öntötték a szennyvizet, ürüléket, szilárd hulladékot, majd sorsára hagyták. A folyók és patakok vagy a belőlük kivezető csatornák is hasonló célt szolgáltak, a hidakon pedig nyilvános árnyékszékek sorjáztak: a „nagy dolgok” egyenesen a vízbe pottyantak.
Utca bélyegkép|150px|Pottyantó a városfalon Soestban
Európai városokban a házak falai közt, a telekhatáron keskeny sikátort hagytak. Erre a „senkiföldjére” nyíltak az épületek falából erkélyszerűen kiálló, nyitott vagy zárt „árnyékszékek”. A földön összegyűlő szennyet senki nem takarította, az eső verte el úgy-ahogy. A szükség szó szerint szükség volt: az emberek félreeső helyeken, szemét- és trágyadombok szélén guggolva, vagy a házak udvarán ásott latrinák fölött intézték a dolgukat. Ezek időnkénti takarítását a gyepmester végezte. Szerencsések voltak azok a városi polgárok, akik közvetlenül folyóvizek mellett laktak: az ő erkély-árnyékszékeik alatt folyamatosan működött a vízöblítés. Miként előfordult még Pesten is, hogy az ablakokból „mindenféle híg portékákat” öntöttek a gyanútlan járókelők nyakába. A 16. században már hoztak olyan rendeletet, miszerint űrítés előtt figyelmeztetőleg ki kell kiabálni az ablakon. 150px|bélyegkép|18. századi hirdetés egy „gong farmer”, bizonyos John Hunt szolgáltatásairól Nagyobb házaknál vagy kastélyoknál ugyanakkor akadt pöcegödör is, ahova az épület mellékhelyiségeiből vezették a végtermékeket. Ezeket már akkor is erre szakosodott vállalkozók, angol nyelvterületen például úgynevezett gong farmer-nek nevezett munkások takarították ki, akik a fekáliát annak hatékony trágyázási készsége miatt a mezőgazdaság számára értékesítették. A gong farmereket „nightmannek”, azaz éjjeli embernek is hívták, mert a munkájukat csak éjszaka végezhették. Szippantós autó híján ekkoriban még kézimunkával kellett a takarítást elvégezni, ami nem csak visszataszító volt, de veszélyes is, mert a fekáliába éppúgy bele lehetett fulladni, mint ahogy a kipárolgásaiba; ha pedig a háziak nem gondoskodtak kellő karbantartásról a helység akár be is omolhatott.A középkori várak három leggusztustalalabb munkaköre Dívány, 2022. november 12.
Újkor Magyar nyelvterületen az effajta alkalmatosság megnevezésére többek közt a „gyomorszék” szó járta, ami egyfajta mozgatható, szobabelsőben is használható árnyékszéket jelentett. Börtönök esetében pedig egész egyszerűen a kübli (fedeles vödörszerűség) járta. Kazinczy Ferenc a Fogságom naplójában így ír a kufsteini cellákról: "A szoba ajtaja belűlről vas pléhhel vala bevonva, s azon egy ablaklyuk, de amelyet kívűlről mindég zárva tartottak. Holmit ezen adának be, mert az ajtó csak szombaton nyittatott meg a kapitány jelenlétében, míg a borbély a szenvedőt megberetválá, s a gyomorszék kiüríttetett."
WC (water closet, vízöblítéses angolvécé)
bélyegkép|150px|Vécé bélyegkép|150px|A tartályos vécé hangja 150px|bélyegkép|Guggoló vécé bélyegkép|150px|Indiai angolvécé
A WC (fonetikusan vécé), vagyis a „vizes fülke” a Stepney-i illetőségű angol költő és polihisztor, Sir John Harington (1561–1612) nevéhez fűződik, aki Angliában 1589-ben megalkotta a lehajtható fedelű, vízöblítős illemhelyet (WC, water closet), amit három év múlva I. Erzsébet meg is látogatott, és olyan nagyra tartott, hogy beszereltette palotájába is. A Water Closet elterjedése azonban csak a 19. század harmadik harmadára tehető. (A korabeli angol nyelvben a "close" zár/zárni szótő nyomán a "closet" alapvetően elkülönített dolgozószoba, zárt fülke, különszoba jelentéssel bírt.)
1778-ban az angol Joseph Bramah (1748–1814) korszerűbb, szifonnal rendelkező vízöblítéses illemhelyet szabadalmaztatott, amely a fizika törvényének megfelelően a közlekedőedények elvére építve teljesen szagtalanította a rendszert; ennek kialakításába azonban Alexander Cumming (1733–1814) is közreműködött.
Angliában az első föld alatti illemhely 1854-ben nyílt meg, és egészen 1971-ig egy pennyt kellett fizetni a használatáért. A WC az 1880-as években került ki a tömegpiacra. Fontos volt, hogy legyen működő víz és csatornahálózat is, mert a WC csak ezek meglétével tud a nevében megfogalmazott módon működni.