Vende Aladár, született Hirschler SamuAz engedélyt tartalmazó BM rendelet száma/évszáma: 3488/1890. Forrás: Névváltoztatási kimutatások 1890. év 4. oldal 38. sor (Pápa, 1856. április 12. – Budapest, Erzsébetváros, 1927. augusztus 9.)Halálesete bejegyezve a Bp. VII. ker. állami halotti akv. 1137/1927. folyószáma alatt. újságíró, szerkesztő.

Élete Hirschler Lipót és Fleischmann Sarolta fia. Szülei Pápán jómódú kereskedők voltak. A családi hagyomány szerint a franciaországi Vendéből származtak. A középiskolái elvégzése után Pápán és Budapesten ügyvédi irodákban gyakornokoskodott, majd hirlapíró lett. Hosszabb ideig a Hirlaptudósító, a Gyorsfutár és a Hircsarnok, majd az Egyetértés napilap munkatársa volt. Később egy ideig a Magyar Kereskedők Lapja és az Ipartársulati Lapok munkatársa és szerkesztője volt. 1890. augusztus 19-én a Terézvárosban kikeresztelkedett a római katolikus vallásra, és felvette a Vende családnevet. Részt vett Fenyvesy Ferenc országgyűlési képviselő által 1891-ben indított Magyar Ujság politikai napilap szervezésében, annak kiadóhivatali főnöke és munkatársa volt. A Magyarország Vármegyéi és Városai monográfiasorozat segédszerkesztője, majd szerkesztője lett. Leginkább a községek történetével, a néprajzi, régészeti és genealógiai részekkel foglalkozott és a fejezeteket több kötet számára maga írta a helyszínén személyesen végzett kutatásai alapján. Öngyilkosságot követett el gázmérgezés által.

Felesége Halász Eszter volt, Halász Dávid órás és Meixler Hanni lánya, akivel 1881. augusztus 17-én Budapesten kötött házasságot.

Művei Szatmár vármegye községei. In: Szatmár vármegye. Szerk. Borovszky Samu. Bp. . (Magyarország vármegyéi és városai) 1907 Komárom vármegye községei. In: Borovszky Samu (szerk.): Komárom vármegye és Komárom sz. kir. város. Gömör-Kishont vármegye községei. In: Gömör-Kishont vármegye. Szerk. Borovszky Samu. Bp. . (Magyarország vármegyéi és városai) 25–107.

Jegyzetek

Források Veszprém megyei életrajzi lexikon. Főszerkesztő Varga Béla. Veszprém. 1998. Online dokumentum: http://www.mek.iif.hu/porta/szint/egyeb/lexikon/veszplex/html/szocikk/v2.htm#VENDE_A (Letöltés ideje: 2016. április 20.) Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái. I–XIV. Hornyánszky, Bp. 1897. XIV. 1067–1068.

Kategória:Magyar újságírók Kategória:Pápaiak Kategória:1856-ban született személyek Kategória:1927-ben elhunyt személyek Kategória:Öngyilkos személyek Kategória:Családi nevüket magyarosított személyek