Mario Stanić (Szarajevó, 1972. április 10. –) boszniai születésű horvát válogatott labdarúgó.

Pályafutása Klubcsapatokban Pályafutását a Željezničar utánpótláscsapataiban kezdte. Az egykori Jugoszlávia egyik legtehetségesebb játékosa volt. 1992-ben Horvátországba a Croatia Zagrebhez iagzolt. Egy szezon után a spanyol Sporting Gijón, majd újabb egy szezont követően a portugál Benfica szerződtette. 1995-ben Belgiumba igazolt a Club Brugge együttesébe és még az idény végén belga gólkirályi címet szerzett 20 góllal. Itt szintén csak egy szezont töltött és 1996-ban került a Parmahoz, ahol négy egymást követő idényt húzott le. 2000 júniusában a Chelsea igazolta le. Első mérkőzését A londoni kékek színeiben 2000 augusztusában, egy West Ham United ellen 4–2 arányban megnyert mérkőzésen mutatkozott be. Ezen a mérkőzésen 2 gólt is szerzett, az egyiket 35 méteres távolságból. Mint később kiderült a BBC Match of the day műsorána által a szezon góljának választották. Négy bajnoki idény után 2004-ben távozott és a pályafutását is befejezte.

Válogatottban A horvát válogatottban 1995 szeptemberében mutatkozott be egy Észtország elleni Európa-bajnoki selejtezőn. A nemzeti csapat tagjaként részt vett az 1996-os Európa-bajnokságon és az 1998-as labdarúgó-világbajnokságon, ahol a bronzérmet jelentő harmadik helyet szerezték meg illetve a 2002-es világbajnokságon. 1995 és 2003 között összesen 49 alkalommal lépett pályára és 7 gólt szerzett.

Válogatottban szerzett góljai

GólDátumHelyszínEllenfélEredményVégeredményKiírás11996. április 10.Gradski vrt, Eszék 4 – 1 4 – 1Barátságos2–31998. április 22.Gradski vrt, Eszék2 – 04 – 1Barátságos 3 – 041998. június 14.Félix-Bollaert, Lens 1 – 0 3 – 11998-as vb51999. augusztus 21.Maksimir, Zágráb 1 – 0 2 – 12000-es Eb selejtező61999. október 9.Maksimir, Zágráb Jugoszlávia 2 – 2 2 – 22000-es Eb selejtező72000. április 26.Ernst Happel, Bécs 2 – 1 2 – 1Barátságos

Sikerei, díjai

Club Brugge Belga bajnok (1): 1995–96 Belga kupagyőztes (1): 1996 Parma Olasz kupagyőztes (1): 1999 Olasz szuperkupagyőztes (1): 1999 UEFA-kupa (1): 1999 Chelsea Angol szuperkupagyőztes (1): 2000

Jegyzetek

Külső hivatkozások Mario Stanić – a FIFA.com honlapján Mario Stanić – a National-football-teams.com honlapján

Kategória:Boszniai horvátok Kategória:Horvát labdarúgók Kategória:A Dinamo Zagreb labdarúgói Kategória:A Sporting de Gijón labdarúgói Kategória:A Benfica labdarúgói Kategória:A Parma labdarúgói Kategória:A Club Brugge labdarúgói Kategória:A Chelsea labdarúgói Kategória:Az 1996-os Európa-bajnokság labdarúgói Kategória:Az 1998-as világbajnokság labdarúgói Kategória:A 2002-es világbajnokság labdarúgói Kategória:Labdarúgó-középpályások Kategória:1972-ben született személyek Kategória:Élő személyek