Ardian Kozniku (Đakovica, 1967. október 27. –) horvát válogatott labdarúgó, posztját tekintve csatár. Koszovóból származik, félig albán származású.
Pályafutása Klubcsapatokban Pályafutását a Đakovicai KF Vllaznimi utánpótláscsapatában kezdte meg, majd később a szintén koszovói Prištinahoz került. 1990-ben a Hajduk Split igazolta le, ahol négy szezont töltött és meglehetősen eredményes volt: 98 mérkőzésen 44 alkalommal talált az ellenfelek kapujába. 1994-ben Franciaországba szerződött. Először a Cannes csapatában játszott két szezont, majd a Le Havrebe igazolt. Egy rövid ciprusi kitérőt követően –amit az APOEL-nél töltött– visszatért egy újabb francia klubhoz, ezúttal a Bastia együtteséhez.
1998. nyarán a Dinamo Zagrebhoz írt alá, ahonnan két és fél szezon után távozott az osztrák Kärntenbe. Itt mindössze 6 hónapig maradt és hazaigazolt a Hrvatski Dragovoljachoz és itt is fejezte be pályafutását 2002-ben.
Válogatottban
A horvát válogatottban 1994 áprilisában mutatkozott be egy Szlovákia elleni barátságos mérkőzésen. A nemzeti csapat tagjaként részt vett az 1998-as labdarúgó-világbajnokságon, ahol a bronzérmet jelentő harmadik helyet szerezték meg. A tornán végig csere volt, de egyetlen alkalommal sem kapott lehetőséget. Utolsó mérkőzését 1998 júniusában, közvetlenül a világbajnokság kezdete előtt játszotta Ausztrália ellen. A horvátok 7–0 arányban megnyerték ezt a felkészülési találkozót, melyből Kozniku 1 góllal vette ki a részét.
A válogatottban 1994 és 1998 között összesen 7 alkalommal lépett pályára és 2 gólt szerzett.
Válogatottban szerzett góljai
GólDátumHelyszínEllenfélEredményVégeredményKiírás11994. október 9.Maksimir, Zágráb 2 – 0 2 – 01996-os Eb selejtező21998. június 6.Maksimir, Zágráb 6 – 0 7 – 0Barátságos
Külső hivatkozások Ardian Kozniku – a National-football-teams.com honlapján
Kategória:Horvát labdarúgók Kategória:A Dinamo Zagreb labdarúgói Kategória:A Hajduk Split labdarúgói Kategória:Az AS Cannes labdarúgói Kategória:A Le Havre labdarúgói Kategória:A Bastia labdarúgói Kategória:Az Apoel Nicosia labdarúgói Kategória:Az 1998-as világbajnokság labdarúgói Kategória:Labdarúgócsatárok Kategória:1967-ben született személyek Kategória:A Hrvatski Dragovoljac labdarúgói Kategória:Élő személyek