Gervai András (Budapest, 1948. november 30. –) magyar újságíró, író, kritikus, szerkesztő.

Életpályája 1969–1974 között az ELTE BTK magyar-esztétika-népművelés szakán tanult. 1974–75-ben a Magyar Televízió közművelődési főszerkesztőségének szerkesztője. 1975–1983 között a Magyar Színházi Intézet tudományos munkatársa. 1977–78-ban a Mafilm Forgatókönyvíró Iskola diákja. 1983–1990 között a Film Színház Muzsika rovatvezetőjeként dolgozott. 1989–1993 között a londoni Jewish Chronicle budapesti tudósítója, közben, 1990–1992 között a Magyar Nemzet filmkritikusa, 1992–1995 között a Magyar Hírlap munkatársa volt. 1996 óta szabadúszó.

Az ÉS 206. január 27-i számában Szabó István filmrendezőt "III/III-as" ügynökként azonosító cikke, az "Egy ügynök azonosítása" hatalmas vitát és hozzászólás özönt okozott a magyar médiában, amely a történészi tisztességtől az igazságfeltárás nehézségein át számtalan lényeges sajtó-szakmai és identítás-kérdéshez vezetett el.

Művei Ifjúság és a színház. Szociológiai vizsgálat. 1974–1975; készítette a Magyar Színházi Intézet munkacsoportja Almási Miklós, Kérész Gyula, Gervai András; MSZI, Bp., 1976 A mai magyar dráma egy évad tükrében. 1978 Huszárik Zoltán: Csontváry. A filmről és rendezőjéről; szerk. Gervai András; Mafilm–Mokép, Bp., 1980 Filmgyári capriccio. A kilencvenes évtized (1989–2001) „Ki méltó látni a csodát..." Harminc beszélgetés. 1993 Mozi az alagútban. A kilencvenes évek. 1995 „Emigráns vagyok a földön” – Sorsváltozatok. 33 beszélgetés. 1998 Sinkovits. (társszerző), 2001 Bessenyei. (társszerző), 2003 Kállai. (társszerző), 2003 A tanúk. Film – történelem; Saxum, Bp., 2004 Világhíres magyarok. (társszerkesztő), Kossuth Kiadó, 2004 angolul: World Famous Hungarian németül: Weltberühmte Ungarn franciául: Hongrois celebres 13 nap remény: filmek a forradalomról, filmesek a forradalomban, 2006 Fedőneve: „szocializmus”. Művészek, ügynökök, titkosszolgák, 2010 Fedőneve: "szocializmus". Művészek, ügynökök, titkosszolgák; 2. jav. kiad.; Jelenkor, Pécs, 2011 Alagsori történetek. Fél Győző regényes élete; Poligráf, Dunakeszi, 2012 Titkos Magyarország. "Célszemély": a társadalom; Pesti Kalligram, Bp., 2015 Állami álomgyár; Uránia Ismeretterjesztő Alapítvány–L'Harmattan, Bp., 2017 Bayreuthtól Bagdadig. Bűnösök, cinkosok, áldozatok; Kalligram, Bp., 2019 Akiket elárult a hazájuk. Sorsokba zárt történelem; Gondolat-ÁBTL, Bp., 2023

Jegyzetek

Források Gervai András hivatalos honlapja

További információk Életrajza a Szépírók Társaságának honlapján [ Kortárs magyar írók]

Kategória:A Film Színház Muzsika vezetői, újságírói Kategória:Magyar filmkritikusok Kategória:1948-ban született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Magyar rádiósok, televíziósok