Adrian Ilie vagy Adrian Bucurel Ilie (Craiova, 1974. április 20. –) román válogatott labdarúgó, csatár.
Pályafutása Klubcsapatokban Pályafutását az Electroputere Craiova csapatánál kezdte, ahol mindössze 17 évesen bemutatkozhatott a felnőtt csapatban. 1992-ben profi szerződést kapott, miután az együttes egyik legjobban teljesítő játékosává vált a 30 mérkőzésen szerzett 12 góljának köszönhetően. 1993-ban a Steaua Bucureștihez igazolt, ahol három idényt töltött. 1996-ban a török Galatasaray szerződtette, ahonnan másfél év után távozott. A következő csapata a spanyol Valencia lett. Az 1997–98-as szezon második felében 17 bajnokin 12 alkalommal volt eredményes, ami által a csapat első számú gólfelelősévé lépett elő. 1999-ben megnyerte a spanyol kupát és szuperkupát., a 2000-es bajnokok ligája döntőben csereként lépett pályára. Az ezt követő idényben több alkalommal is sérülések hátráltatták és egy idő után kikerült a csapatból, majd 2002-ben felbontották a szerződését, abban az évben, amikor a Valencia spanyol bajnoki címet szerzett. Ezt követően a Deportivo Alavéshez igazolt, ahol a 2002–03-as bajnokság során szerepelt. Az idény végén az Alavés kiesett, Ilie pedig a török Beşiktaşhoz írt alá. Itt szintén egy idényt játszott, aztán távozott a svájci Zürich csapatához. A következő évben, 2005-ben a korábbi térdsérülése nem jött teljesen rendbe, emiatt úgy döntött befejezi az aktív játékot.
Válogatottban
A román válogatottban 1993. és 2005 között 55 alkalommal szerepelt a nemzeti csapatban 13 gólt szerzett.
Részt vett az 1996-os és a 2000-es Európa-bajnokságon illetve az 1998-as világbajnokságon. Utóbbin a Kolumbia elleni csoportmérkőzésen a mérkőzés 45. percében ő szerezte a mérkőzés egyetlen gólját, amivel 1–0 arányban győztek.
A válogatottban szerzett góljai
Gól Dátum Helyszín Ellenfél Eredmény Végeredmény Kiírás1 1996. augusztus 14. Ghencea Stadion, Bukarest, Románia 1-0 2-0 Barátságos2 1997. április 30. Ghencea Stadion, Bukarest, Románia 1-0 1-0 1998-as vb-selejtező3 1997. június 3. Ghencea Stadion, Bukarest, Románia 1-0 3-2 Barátságos4 2-15 1998. június 15. Stade de Gerland, Lyon, Franciaország 1-0 1-0 1998-as vb6 1998. szeptember 2. Ghencea Stadion, Bukarest, Románia 3-0 7-0 2000-es Eb-selejtező7 4-08 5-09 1999. június 5. Ghencea Stadion, Bukarest, Románia 1-0 2-0 2000-es Eb-selejtező10 1999. szeptember 4. Tehelné pole, Pozsony, Szlovákia 1-0 5-1 2000-es Eb-selejtező11 2000. augusztus 16. Cotroceni Stadion, Bukarest, Románia 1-0 1-1 Barátságos12 2001. június 6. S. Darius and S. Girėnas Stadion, Kaunas, Litvánia 1-0 2-1 2002-es vb-selejtező13 2001. szeptember 5. Népstadion, Budapest, Magyarország 1-0 2-0 2002-es vb-selejtező
Sikerei, díjai
Steaua București Román bajnok (3): 1993–94, 1994–95, 1995–96 Román kupagyőztes (1): 1996 Román szuperkupagyőztes (2): 1994, 1995 Galatasaray Török bajnok (1): 1996–97 Török kupagyőztes (1): 1997 Valencia Spanyol bajnok (1): 2001–02 Spanyol kupagyőztes (1): 1999 Spanyol szuperkupagyőztes (1): 1999 Bajnokok ligája döntős (1): 1999–00 Intertotó-kupa (1): 1998 Zürich Svájci kupagyőztes (1): 2005
Források
Külső hivatkozások Adrian Ilie – a FIFA.com honlapján Adrian Ilie – a National-football-teams.com honlapján
Kategória:Román labdarúgók Kategória:A Valencia labdarúgói Kategória:A Galatasaray labdarúgói Kategória:A Steaua București labdarúgói Kategória:A Beşiktaş labdarúgói Kategória:Az 1996-os Európa-bajnokság labdarúgói Kategória:Az 1998-as világbajnokság labdarúgói Kategória:A 2000-es Európa-bajnokság labdarúgói Kategória:Labdarúgócsatárok Kategória:1974-ben született személyek Kategória:A Deportivo Alavés labdarúgói Kategória:Élő személyek Kategória:Craiovaiak