Hamar Dániel (Budapest, 1951. január 22. –) Kossuth-díjas népzenész, a Muzsikás együttes alapító tagja, geofizikus, a földtudományok kandidátusa, az ELTE Geofizikai és Űrtudományi Tanszéke Űrkutató Csoportjának nyugalmazott tudományos főmunkatársa.

Életrajza

Szülei Szülei Dr. Hamar József (1909-1965) és Répásy Ottilia (1921-1978).

Tanulmányai

1969-ben érettségizett az I. István Gimnázium matematika tagozatán kitűnő eredménnyel, majd felvették az ELTE TTK-ra, ahol 1974-ben végzett okleveles geofizikusként.ELTE Geofizikai és Űrtudományi Tanszék | Bemutatkozás | Tanszéken végzettek (1974) (Hozzáférés: 2021. május 12.)

Szakmai tevékenysége geofizikusként

1974-76 között a Magyar Állami Eötvös Loránd Geofizikai Intézetben dolgozott. 1977-től az ELTE Geofizikai Tanszékének tudományos munkatársa, majd főmunkatársa. A földtudományok kandidátusa címét 1994-ben a Whistlerek illesztett szűrése című disszertációjának megvédésével kapta meg. Szakterülete az űrkutatás, ezen belül a főként a plazmaszféra kutatása elektromágneses jelekkel,Lichtenberger, J., Hamar, D., Cserepes, L. (1987): Computation of whistler wave normals using a combined matched filtering and parameter estimation technique J. Atm. Solar-Terrestrial Phys. 49(11-12):1075-1079. Hamar, D. et al. (1992): Trace splitting o2f whistlers - A signature of fine structure or mode splitting in magnetospheric ducts. Radio Science 27(2):341-346. de az 1990-es évektől műholdas termésbecslési kutatási projektekben is részt vett.Ferencz, Cs. et al. (2004) Crop yield estimation by satellite remote sensing International Journal of Remote Sensing 25:4113-4149. A Magyar Űrkutatási Iroda által kiírt témapályázatokon számos alkalommal nyert pályázatot témavezetőként, illetve társtémavezetőként. Plazmaszféra-kutatási témában magyar-indiai TÉT-pályázatok keretében hosszú ideig működött együtt indiai kutatókkal.

Zenei tevékenysége

Klasszikus zongoratanulmányait magánúton kezdte 7 éves korában, majd az I. István Gimnáziumban klasszikus nagybőgőt tanult a gimnázium szimfonikus zenekarának szervezésében. Egyetemi hallgató korában rövid ideig az ELTE Szimfonikus Zenekarának tagja volt. 1973-ban ifj. Csoóri Sándorral és Sipos Mihállyal megalapította a Muzsikás együttest.Geofizikus űrkutató és matematikus is zenél a Muzsikás együttesben. zene.hu (Hozzáférés: 2013. december 3. Jelenleg is aktív tagja az együttesnek, melynek további zenészei: Sipos Mihály és Porteleki László.

Családja

Felesége Horváth Mária, négy fiuk van: Hamar Dávid (1978), Hamar Domonkos (1981), Hamar Dániel (1983), Hamar Donát (1993).

Diszkográfia Kislemez

Táncház, Muzsikás Együttes, Hungaroton, 1974. SEP 28023

Nagylemez, LP/ CD thumb|Hamar Dániel 1 (2012) Élő Népzene I. Muzsikás, Hungaroton, 1978. SLPX 18037 nagylemez, 2001-től HCD 18037 cd Élő Népzene I. Táncház I; Hungaroton, 1978. SLPX 18041 (Sebő együttessel közösen), 2001-től HCD 18041 cd Élő Népzene I. Táncház II; Hungaroton, 1978. SLPX 18042 (Sebő együttessel közösen) 2001-től HCD 18041 cd Muzsikás Kettő, 1979 Munich Records 1995-től cd Nem úgy van most, mint volt régen; Pepita, 1982. SLPX 17676, 2001-től Hungaroton HCD 17676 cd Nem arról hajnallik, amerről hajnallott; Hungaroton, 1986. SLPX 18121, 2001-től HNCD 18121 cd Dúdoltam én: Sebestyén Márta, Hungaroton, 1987. SLPX 18118 (Sebestyén Márta a Muzsikással), 2001-től HCD 18118 cd The Prisoner’s Song; Hannibal Records, 1986. HNBL 1341 (A Nem arról hajnallik, amerről hajnallott lemez külföldi kiadása) 1993-tól HNCD 1341 cd Márta Sebestyén with Muzsikás; 1987. Hannibal Records, 1330 (A Dúdoltam én Sebestyén Márta lemez külföldi kiadása) 1993-tól HNCD 1330 Ősz az idő; Egészségforrás Alapítvány, 1989 EFK 9891, 2003-tól Szerzői kiadás, MU004 cd Blues for Transylvania;Hannibal Records, HNBL 1350 (Az Ősz az idő lemez külföldi kiadása)

CD Szól a kakas már; 1993. Hungaroton, majd 2000-től Szerzői Kiadás, MU002) Maramaros, The Lost Jewish Music of Transylvania 1993 Hannibal Records, HNCD 1373 (A Szól a kakas már lemez külföldi kiadása) Hazafelé; 1996 Hungaroton Morning Star; 1997. Hannibal Records HNCD 1401 Szép, hajnali csillag 2000. Szerzői kiadás MU003 (A Morning Star cd magyarországi kiadása) Bartók album, 1998. Szerzői kiadás MU001 The Bartók Album 1999 Hannibal Records (a Bartók Album külföldi kiadása) Muzsikás és Sebestyén Márta a Zeneakadémián; 2004 Szerzői kiadás, MU005 Muzsikás WOMEX 2008 maxi, nincs kereskedelmi forgalomban Muzsikás: 2011 Csordapásztorok, Karácsonyi zene, Gryllus Kiadó 20122 Muzsikás: 2011 Fly Bird, The very best of Muzsikás, Nascente, dupla cd

Díjai a Népművészet Ifjú Mestere Liszt Ferenc-díj (a Muzsikás együttes tagjaként, 1995) Magyar Művészetért díj Kossuth-díj (a Muzsikás együttes tagjaként, 1999) WOMEX Award for lifetime achievement (Muzsikás, 2008)WOMEX – Muzsikás(Hozzáférés: 2021. május 12.)

Jegyzetek

További információk Muzsikás honlap Muzsikás lap hu A közös énekléstől az advent lényegéig – Galambos Ádám beszélgetése Hamar Dániellel (2015)

Kategória:Magyar zongoristák Kategória:Magyar nagybőgősök Kategória:Kossuth-díjasok Kategória:1951-ben született személyek Kategória:Magyar geofizikusok Kategória:Magyar Művészetért díjasok Kategória:Élő személyek Kategória:Budapesten született személyek