Gáty Zoltán (ismert még: Gáti, Gáthy Gáthi) (Ajka, 1856. március 5. – Pápa, 1928. július 17.) ének- és zenetanár, karnagy, zeneszerző.

Gyermekévek

Elemi iskolai tanulmányait Ajkán végezte. Már ekkor foglalkozott zenével, valószínű családi hagyományképpen, bár testvérei nem mutattak semmilyen készséget zenei tanulmányok folytatására. Zoltán hegedülni tanult. Erre utal beceneve is, mivel iskolatársai, kik gyakran kutattak zsebeiben tízórainak hozott gyümölcs és sütemény darabkák után elnevezték „Szilva-Gyantárnak”, hiszen mindig bujkált nála néhány szem asztalt szilva csemegének, és gyanta a hegedű vonójának használhatóvá tételére. Az nem derült ki ezidáig, hogy ki tanította elemista korában hegedülni. Nem lehetetlen, hogy az édesapja Gáty Lajos.

Református Teológiai Akadémia és Gimnázium, Pápa (1866-1874) Az elemi iskola négy éve után 1866-ban (tízévesen) szinte egyenes út vezetett a Református teológiai akadémia és gimnázium középtanodájába, amely intézménynek nagyapja, Gáthy István geodéta, vízépítő mérnök, közgazdász, a Magyar Tudós Társaság levelező tagja is volt kollégium iskolai felügyelője („oskolai inspectora”), és ahova édesapja (Lajos) is felvételt nyert 1834-ben. Gáty Zoltán jeles tanuló volt, de szülei mellé fogadták Barthalos Móric papnövendéket instruktorként, hogy legyen egy komolyabb ifjú mellette, aki helyettesíti a szülői szeretetet. Az utolsó két évét a gimnáziumban bölcsészeti szakon folytatta, mert akkor még úgy gondolta, hogy filozófiát fog tanulni a Királyi Magyar Tudomány Egyetemen.

Budapesti tanulmányok

A 18 éves ifjú 1874-ben felkerülve Budapestre. Bölcsész tanulmányai mellett feltehetően elkezdte a hegedű szakot a Budai Zeneakadémián, de azt katonai szolgálata miatt 1877-79 között megszakította. Katonáskodása után Az 5. és 6. osztályt a Nemzeti Zenedében járta. A papírok szerint kimaradt, de ez az utolsó évben már nem is meglepő, hiszen 1880-ban elkezdte Zeneakadémiai tanulmányait. Elképzelhető, hogy Nikolits Sándor fedezi fel az ifjú tehetséget a Nemzeti Zenedében, aki ekkor a Nemzeti Zenede fuvola tanára, de tanít az országos zeneakadémián is zeneszerzést.

Gáty Zoltán az 1880/81-es tanévtől az 1883/84-es tanévig folyamatosan járt a Zeneakadémia zeneszerzés főtanszakára, Nikolits Sándor növendékeként; sőt az intézményt kiváló eredménnyel végezte el. Gáty Zoltán zeneszerzés főszakosként Nikolits Sándor diákja volt. A zeneszerzés szakon természetesen számos darabot kellett írnia Gáty Zoltánnak. Ilyen volt az 1884. március 16-án a zeneakadémia III. osztályának kórusa által előadott Magyar dalok című kórusmű, ami három népies műdalból állt:

Álmaimban Húzd rá cigány! Amott egy agg cserfa zöldel.

Az utolsó évben íródik (1884) zenekari művei közül a legelső, és egyúttal az egyetlen teljes zenekarra kidolgozott mű a Magyar Nyitány. Címlapján – a már említett – Erkel Ferenc saját kezű aláírása is megtalálható, ugyanis a művet átnézte és „elfogadta kis kurtítással”. Az említett művet 1884-ben Budapesten a Vigadóban adta elő a Nemzeti Színház Zenekara Erkel Gyula vezényletével.

A budapesti zenetanár és hegedűművész

A fiatal zenetanár belevetette magát Magyarország zenei életébe. Diplomája után (1884) egy hónappal már barátjával, iskolatársával Késmárky Árpáddal Nagykanizsán koncertezik. Az ekkor 28 éves Gáty Zoltán a koncertezés mellett biztos főállást is talált magának. A kilencvenes évek millennium körüli kulturális pezsgése és a Zeneakadémia megalapítását követő termékeny művészeti közeg hat új zeneiskola alapítását eredményezte. A zeneiskolák közül négyet volt akadémisták alapítottak. Ő sem maradhatott ki a sorból. Gáty Zoltán 1884-től zenetanárként dolgozott egy zeneiskolában, de 1888-tól a Jótékonycélú Zeneegyesület Zeneiskolájának tanára és igazgatója 1890-ig, ami később, mint „Magyar Zeneiskola vált ismertté. Feltételezhető, hogy az alapításában is részt vállalhatott, hiszen volt tanára Nikolits Sándor alapította azt, aki bizton számíthatott a kiváló tanuló szakmai felkészültségére. Bizonyosan ennek volt köszönhető az is, hogy a tanár diákját tette meg iskolaigazgatónak.

A pápai tanár

Az 1890-es év nagy fordulatot hozott a Gáty család életében. A nyár folyamán megkeresték a Pápai Tanítóképző Intézetből, hogy a betegeskedő Csekő Gusztáv helyett vállalja el az énektanári állást. Az ügy érdekessége, hogy ugyanezen év augusztus 22-én a pápai tanítóképző intézetét megszüntették. A tanítóképző tanárainak vagy végkielégítéssel felmondtak, vagy más beosztást kaptak az iskolafenntartótól.

A gimnáziumi ének- és zenetanár Gáty Zoltánt felvették a Református Kollégium Főgimnáziumába énektanárnak, de mellette megbízták a Teológiai zenekar és énekkar vezetésével is. 1991-ben kapta meg végleges kinevezését.

Gáty Zoltán az első évétől kezdve (1890) az elméleti és gyakorlati énektant tanította az I—VI. osztályokban, oktatta ezen kívül a főisk. nagy énekkart, az ifjúsági zenekart, és a zenei tanfolyam növendékeit, heti 20 órában. Ez a zenei tanfolyam egy teljes, minden hangszerre kiterjedő oktatás volt, lehetőséget adván ily módon a tanulóknak a választott hangszerek elsajátítását. Az 1992/93-as tanév II. félévétől kezdve Gáty Zoltánt feladatai mellett az egyházi ének tanításával is megbízták heti 1 órában mind a négy éven.

Az 1892/93-as tanévben Gáty Zoltán elkezdte az énekkarban is kinevelni az utánpótlást. A gimnázium alsóbb osztályaiból, a második, harmadik és negyedik osztályokból új énekkart alapított. Egy év elteltével a férfikar 40 fővel, a gyermekkar 57 fővel működött.

1909-ig tanított az intézményben, mert ebben az évben fogadta el a Református Nőnevelő Intézet Tanítónő Képzőjében a felajánlott állást.

Az Állami Polgári Leányiskola énektanára Zenetanári munkássága mindvégig többrétű volt. 1893-ban fogadta el Nagy Gabriella igazgatónő által felkínált énektanári megbízatást az Állami Polgári Leányiskolánál. Az első évben még csak heti 6 órában, de 1894-től heti 13 órában oktatta a neves tanár a gyermekeket. Az iskolában, mint óraadó tanár működött 1920-ig.

A Református Nőnevelő Intézet tanára 1899-től a Nőnevelő Intézetben egyházi énekeket (heti 2 órán át) kellett a növendékekkel gyakoroltatnia. Ez az óraszám az évek alatt elkezdett emelkedni. Már az 1902/03 tanévben 8 órára az 1904/05 tanévben pedig már 12 órára emelkedett. Természetesen ebben az óraszámban már a hangszertanítás is benne foglaltatott. A neves zenetanár kollégáival együtt négy év alatt olyan magas szintre emelte a zeneoktatást, hogy „az évvégi díszgyülések összeköttetésben voltak a zenevizsgálatokkal”. A nőnevelő egy magasan kvalifikált sok tapasztalatú tanárt tudhatott magának, aki 1907-re már „tanított éneket a polgári iskola I.—IV. o.-ban; éneket és zenét a képzőben, heti 10 órán.” A színvonalas munka meghozta gyümölcsét, mert az 1909/10 tanévtől Gáty Zoltán megkapta a rendes tanári kinevezését a Református Nőnevelő Intézet tanítónőképzőjébe.

A Református Nőnevelő Intézet Tanítónő-képzőjének tanára Gáty Zoltán Pápára kerülése után majd 20 évvel, 1909-ben végre megkapta azt az állást, ami miatt vállalta a Pápára költözést. Az állással végre megkaphatta erkölcsileg is és anyagilag is a Református egyház elismerését. Gáty Zoltán most már, mint „okl. zenetanár, tanítónőképző-intézeti r. tan.; tanított éneket és zenét a tanítónőképző-intézet I., II., IV. osztályaiban heti 3—3, egyházi éneket a tanítónőképző-int. I., II., IV. osztályában 1 — 1, összesen heti 12 órán.”

A tanítónő képzőn is teljes szívvel oktatta az éneket és természetesen vezette az énekkart. Ekkorra már a református iskolákban Ő vezette mind a nőikart, mind a férfikart. Szinte természetes volt a nagy vegyeskar létrehozása. A vegyeskarban a nő-nevelde lányai és a főgimnázium és teológiai fiai álltak helyt. Gáty Zoltán nyugdíjba vonulásáig, 1926-ig tanított az intézménybe, ahol mindig hálás szívvel emlékeztek meg az idős tanár szeretetéről, szakmai elhivatottságáról.

Pápai Városi Zeneiskola (1904-1926) Gáty Zoltán annak ellenére, hogy mind a Nőnevelő, mind a Főgimnázium falai között oktatott zenét „kvázi zeneiskolai formában” felismerte, – talán a Polgári Leányiskolában való tanítása folytán – hogy a szegényebb és nem a református intézményekbe járóknak nincs semmi nemű intézmény ahol zenét tanulhatnának. Budapesti tapasztalatait felhasználva 1903-ban megkezdi kollégáival a szervezést és megindítják az eljárást a minisztérium és a város felé, hogy minél előbb megalakulhasson Pápa első városi zeneiskolája. A memorandumot Köveskuti Jenő, Gáty Zoltán, Sarudy Oltó és Kis József zenetanárok 1903. december 31-én nyújtották át Mészáros Károly polgármesterhez kérve az ügynek hathatós felkarolását, amit a polgármester meleg szavakban szíves készséggel kilátásba helyezett.

Példaértékű az az összefogás, ami létrejött, mert 1904. március 1-én elindulhatott a zeneiskola. A Pápai Zeneiskola első sikeres tanéve után 1904 júliusában Pápa Város Polgármestere felterjesztette az iskola-egyesület alapszabályzatát és szervezetét a belügyminiszternek; a tanulmányrendet és tervet pedig Köveskuti Jenő tanár személyesen vitte fel a kultuszminisztériumba, ahol azt közvetlenül adta át az intézet nyilvánossági joga iránt való kérvénnyel együtt. A budapesti jóváhagyásra több, mint egy évet kellett várni.

A zeneiskola helyzetéhez képest szépen megállta a helyét. Az állandó pénzszűke ellenére is színvonalas képzést biztosítottak a tanulóknak. Mint a zeneiskola, mint Pápának a legvirágzóbb zenei kora az 1910-es évek eleje volt, amit sajnos az első világháború kettétört. A Városi Zeneiskola a háború alatt is működni próbált. Az 1914-es vizsgahangversenyeket még meg tudták tartani, de mind az anyagi helyzet, mind a körülmények azt eredményezték, hogy a zeneiskola lassan elkezdett leépülni. Az 1916-os évből még fellelhetők források, miszerint de már biztosan nem a város által biztosított épületben. Feltételezhető, hogy Gáty Zoltán saját lakásán folyt az oktatás, mivel az olvasható a Pápai Hírlapban, hogy „a zeneiskola a háború kezdete óta helyiség hiányában nem működhetvén, eddigi segélyét sem vette igénybe” A Városi Zeneiskola 1926-ig állt fenn. Gáty Zoltán jegyzeteiben még az utolsó növendékek névsora is megmaradt.

Gáty Zoltán a hegedűművész és polihisztor

Gáty Zoltán igazi polihisztor volt. Tanított, koncertezett, koncerteket szervezett, tanulmányokat írt, színdarabban szerepelt, sőt verseket költött. Pápán töltött évei alatt sem szűntek meg kapcsolatai volt budapesti kollégáival. Számos Pápán rendezett koncerten tűnnek fel, amivel feledhetetlen élménnyel gazdagítják a pápai hallgatóságot. Ezeknek a koncerteknek szervezésében szinte biztos, hogy Gáty is közreműködött. Személyes kapcsolatai révén a budapesti művészek sora jutott el Pápára.

Pápai Jókai Kör Pápa városának egyik legrégebb óta létező és működő művelődési célokért kialakult polgári szervezete a Jókai kör. Az első közgyűlést követően minden év októberétől április végéig havonta legalább két alkalommal gyűltek össze a tagok az úgynevezett „házi estélyekre”-re, ahol általában társalgások (csevegések), felolvasások, szavalatok, ének- és zeneszámok hangzottak el. Az első nagyszabású rendezvényt a kör 1894. január 27-29-én Jókai Mór írói működésének 50 éves jubileuma alkalmából szervezte. A második nap programja Gáty Zoltán egyik fő művének a Magyar nyitánynak a premierjével kezdődött. A kör évkönyveinek tanítása szerint a szakosztályok közötti szelíd és termékeny versengésben az irodalmároknak nem sikerült fölénybe kerülni a zenészekkel szemben egészen az első világháború időszakáig. Ennek fő oka Gáty Zoltán sokrétű zenészi tevékenysége, amelynek keretében zenekarok és énekkarok szólaltatták meg a kor világhírű, nagy magyar szerzőinek nagy műveit egy csokorba szedve. Az összeállításokban mindig ott szerepeltek a szervező saját komponálású alkotásai, átiratai, melyeket gyakran szólóban, vagy gyermekei társaságában adott elő.

A Jókai Kör Zenekara (1893-1897)