A Ludas Matyi Fazekas Mihály azonos című elbeszélő költeményéből 1949-ben forgatott, 1950-ben bemutatott színes, magyar ifjúsági filmvígjáték, melyet Nádasdy Kálmán és Ranódy László rendezett. Ez volt az első teljes hosszában színes magyar film (Radványi Géza 1941-es filmje, A beszélő köntös csak részben volt színes). A filmet közel 5 millióan látták a magyar mozikban, így bekerült a 10 legnézettebb magyar film közé.SZTAKI.hu

Cselekmény Az 1820-as években járunk. Matyi, az alföldi libapásztorfiú nagy szegénységben él édesanyjával a népnyúzó földesúr, nagyságos Döbrögi Döme falujában. Tíz lúdjukat egy nap a döbrögi vásárba hajtja, hogy eladja őket, és nekivágjon szerencsét próbálni. A vásárban dézsmát szedő kegyetlen uraság azonban elkobozza az összes lúdját, és még deresre is húzatja a fiút, mert tiszteletlenül viselkedett vele. Matyi a megaláztatást nem hagyja annyiban: a büntetése után rögvest megfogadja a nyilvánosság előtt, hogy „Háromszor veri ezt kenden Ludas Matyi vissza!” Ígéretének kalandos teljesítésében, az egész úri világ móresre tanításában segítői is akadnak.

Szereplők Soós Imre – Ludas Matyi (hangja a film 1961-es változatában Csikos Gábor) Solthy György – nsg. Döbrögia korabeli filmelőzetesekben és ismertetésekben néhol: Döbröghy Döme (hangja a film 1961-es változatában Greguss Zoltán) Horváth Teri – Piros Orbán Viola – Piros anyja Rajczy Lajos – ispán (hangja a film 1961-es változatában Bessenyei Ferenc) Pártos Erzsi – anyó Kiss Manyi – Paméla, francia nevelőnő Ruttkai Éva – Gyöngyi nsg. kisasszony, Döbrögi lánya Görbe János – Gergely Somlay Artúr – Mohos professzor (hangja a film 1961-es változatában Kovács Károly) Szakáts Miklós – Bogáncs botosispán Bozóky István – Nyegriczky Bálint nemesúr (hangja a film 1961-es változatában Szatmári István) Balázs Samu, Hlatky László, Horváth Tivadar – vándorszínészek Gonda György – kisbíró Bánhidi László – vásárbíró Szemethy Endre, Tarsoly Elemér – dobosok Bihari József – számadó Makláry János, ifj. Nádai Pál, Tamás Benő – parasztok Győri Ilona, Máthé Erzsi – parasztasszonyok Ács Rózsi – Mari néni Misoga László – Nyeszli, Döbrögi szakácsa Fónay Márta – szakácsnő Horkai János – kukta Szemes Mari – Julis Kelemen Lajos – Döbrögi lovas hajdúja Hindi Sándor, Papp János, Lugosi János, Turgonyi Pál, Joó László – hajdúk Molnár Tibor – ál-Ludas Matyi Képessy József, Bánóczi Dezső – megyei urak Pethes Sándor, Mányai Lajos – A vásári hamiskártyások Raksányi Gellért – Gazsi Garay József – Peti Baló Elemér – Boldizsár zsellér Koltai Gyula – pruszlikos Pongrácz Imre, Berky József – cigányzenészek További szereplők: Ambrus András, Bay Gyula, Bodnár Jenő, Cs. Aczél Ilona, Földényi László, Kőváry Gyula, Szatmári István, Szigeti Géza és sokan mások.

Felújítás Az első teljesen színes mozifilmként a kísérleti Gevacolor filmszalagra készült, amely hamar kifakult. (Hasonló anyagú celluloidra vették fel 1951-ben Keleti Márton Különös házasság és Civil a pályán, valamint Fábri Zoltán Vihar c. filmjét.) A kifakult kópia már csak 3%-ban tartalmazott színeket és a hangcsíkja is erősen sérült.

A film restaurálásával először a Pannónia Filmstúdióban próbálkoztak, de sem a színeket, sem az eredeti hangot nem tudták visszaállítani. A hang reprodukálásához a szereplőkkel újraszinkronizálták. Mivel Soós Imre akkor már nem élt, az ő hangját Csikos Gábor kölcsönözte. Ezt a változatot 1961. július 20-án kilenc budapesti mozi tűzte műsorára, és ez jelent meg később a MOKÉP által kiadott műsoros VHS-kazettán.

A Magyar Nemzeti Filmarchívum 2003. december 5. és 2004. július 31. között digitálisan felújította az eredeti változatot. A hosszadalmas, komplex eljárás során sikerült regenerálni a film eredeti hangsávját és színeit. A felújítás korabeli árakon 18 millió forintba került. A digitálisan felújított változatot premierjét 2004. december 25-én tartották az m1-en, majd 2006. december 4-én DVD-n is kiadták.

Díjak, elismerések 1951: Karlovy Vary – diploma Soós Imre alakításáért 2012: a filmet felvették a Magyar Művészeti Akadémia által kiválasztott legjobb 53 magyar alkotás közé

Érdekességek A filmet több helyszínen forgatták, ötven szereplővel és ezerkétszáz falusi statisztával. A főhelyszín Dabas városa volt, ahol a történeti hitelesség miatt az adott utcákról ideiglenesen eltávolították a légkábeleket tartó oszlopokat és a cseréptetős házakat zsúpszalmával fedték be. Döbrögiék kastélya a Halász Móricz-kúria, de látható a helyi református templom és a Nemesi Kaszinó is (a mai Kossuth Művelődési Központ); utóbbinak az udvarán húzták Matyit deresre. A külső felvételek Alsó- és Felsődabason, valamint Sáriban készültek. A vásárt Dömsödön vették fel, Döbrögi első megveretésére pedig Gödöllőn került sor, ahol Matyi egy óriásplatánhoz kötözte az uraságot. Főszereplőnek eredetileg Gábor Miklóst képzelték el, de Nádasdy végül Horváth Teri javaslatára főiskolai tanítványát, az alföldi parasztgyerek Soós Imrét választotta. Soós Imrét a korhű Esterházy-deresen valóban bántalmazták. A színész utána napokig alig bírt ülni. (A deres egy múltban használt büntetés-végrehajtási eszközként egy támla nélküli vaskos padot jelentett. Az elítéltet ráfektették /a népnyelvben: "deresre húzták"/, a kezeit és lábait vaspántkal rögzítették vagy a deszkák alatt kötözték össze. A rendőrök vagy a börtönőrok ebben a helyzetben csapkodták szíjakkal és kötelekkel az elitélt testét.Deres - Magyar néprajzi lexikon / Arcanum archívum) A Szakáts Miklós által alakított Bogáncs szerepét eredetileg Pécsi Sándornak szánták. A film Kínában is nagy sikert aratott.

Televíziós megjelenés MTV / MTV-1 / M1, TV-2 / M2, Duna TV / Duna, Gyula TV, Filmmúzeum, Duna World, M3, M5, Magyar Mozi TV

Kapcsolódó szócikkek Lúdas Matyi (költemény) Lúdas Matyi (film, 1977)

Jegyzetek

Források Féjja Sándor: A Lúdas Matyic. animációs és élőszereplős film konfrontációs hatásvizsgálata (Magyar Filmtudományi Intézet és Filmarchívum –MOKÉP, Bp., 1979) http://www.dabas.hu/images/stories/etektar/A_Ludas_Matyi.doc , 1949. aug. 23. , 2001/1 (a film forgatókönyvének részletes elemzése) , 2004/12 (a restaurált Ludas Matyi) , 2004/12 (a film restaurálási munkálatairól)

Kategória:1949 filmjei Kategória:Magyar írók művei alapján készült filmek Kategória:Magyar családi filmek Kategória:Magyar mesefilmek Kategória:Magyar filmvígjátékok Kategória:Magyar kalandfilmek Kategória:Magyar történelmi filmek Kategória:MOKÉP-filmek Kategória:Ranódy László-filmek