Gheorghe Popescu (Calafat, 1967. október 9. –) román válogatott labdarúgó, hátvéd.
Pályafutása Klubcsapatokban Pályafutását az Universitatea Craiova csapatában kezdte. hat szezon után kölcsönben a Steaua Bucureștihez került. A Steauaval az 1987–88-as BEK sorozatban az elődöntőig jutott. 1990-ben a holland PSV-hez igazolt, ahol négy szezonon keresztül játszott. 1994-ben a Tottenham Hotspur szerződtette. Az angol csapatnál kevesebb mint egy évig szerepelt és 23 mérkőzésen lépett pályára. 1995-ben a Barcelonahoz írt alá, ahol megkapta a csapatkapitányi karszalagot. Első szezonja végén spanyol kupa és KEK-győztes lett. Két bajnoki idény után távozott és a török Galatasaray lett az új klubja. A török csapatnál négy szezont töltött és ezalatt számos bajnoki illetve kupagyőzelmet szerzett. Az 1999–2000-es UEFA-kupa döntőjében büntetőkkel győzték le az Arsenalt. Az utolsó büntetőt Popescu lőtte be és ezzel a Galatasaray megnyerte a sorozatot. A 2001–2002-es szezonban az olasz Lecce csapatában szerepelt, ahol 28 bajnoki lépett pályára. 2002-ben egy kis időre hazatért a Dinamo Bucureștihez. A 2002–2003-as szezonban a bundesligaban szereplő Hannover 96 játékosa volt és itt is fejezte be játékos pályafutását.
Válogatottban
A román válogatottban 1988. és 2003 között 115 alkalommal szerepelt a nemzeti csapatban 16 gólt szerzett.
Részt vett az 1996-os és a 2000-es Európa-bajnokságon illetve az 1990-es az 1994-es és az 1998-as világbajnokságon.
Sikerei, díjai
Steaua București Román bajnok (1): 1987–88 Román kupagyőztes (1): 1987–88 PSV Eindhoven Holland bajnok (2): 1990–91, 1991–92 Johan Cruijff Shield győztese (1): 1992 FC Barcelona Spanyol kupagyőztes (1): 1996–97 Spanyol szuperkupagyőztes (1): 1997 KEK-győztes (1): 1996–97 Galatasaray SK Török bajnok (3): 1997–98, 1998–99, 1999–2000 Török kupagyőztes (2): 1998–99, 1999–2000 UEFA-kupa győztes (1): 1999–2000 UEFA-szuperkupagyőztes (1): 2000 Egyéni Az év román labdarúgója (6): 1989, 1990, 1991, 1992, 1995, 1996
Külső hivatkozások Gheorghe Popescu – a FIFA.com honlapján Gheorghe Popescu – a National-football-teams.com honlapján
Kategória:1967-ben született személyek Kategória:Román labdarúgók Kategória:Labdarúgóhátvédek Kategória:A Steaua București labdarúgói Kategória:A PSV Eindhoven labdarúgói Kategória:A Barcelona labdarúgói Kategória:A Tottenham labdarúgói Kategória:A Galatasaray labdarúgói Kategória:A Dinamo București labdarúgói Kategória:A Rapid București labdarúgói Kategória:A Lecce labdarúgói Kategória:A Hannover 96 labdarúgói Kategória:A Coventry City labdarúgói Kategória:Az 1990-es világbajnokság labdarúgói Kategória:Az 1994-es világbajnokság labdarúgói Kategória:Az 1996-os Európa-bajnokság labdarúgói Kategória:Az 1998-as világbajnokság labdarúgói Kategória:A 2000-es Európa-bajnokság labdarúgói Kategória:Az Universitatea Craiova labdarúgói Kategória:Élő személyek Kategória:Holland bajnok labdarúgók Kategória:KEK-győztes labdarúgók Kategória:Európai Szuperkupa-győztes labdarúgók