Erik Augustin Lincar (Nagyvárad, 1978. október 16. –) román válogatott labdarúgó, középpályás. Jelenleg edző.

Pályafutása Klubcsapatokban Utánpótláskorában a francia FC Girondins de Bordeaux-ban nevelkedett. A román első osztályban 1997-ben mutatkozott be a Steaua București színeiben, miután hazatért Franciaországból a Girondins Bordeauxtól. 2002. és 2004. között két nem túl sikeres szezont töltött Görögországban, először a Panathinaikósz, majd az Akrátitosz csapataiban. 2004-ben az orosz Amkar Perm igazolta le, ahol két idényen keresztül játszott. Ezt követően hazatért és kisebb csapatokhoz csatlakozott. Először a Naţional Bucureştihez, majd a Concordia Chiajna. végül pedig a Prefab Modelu együtteseiben játszott.

A válogatottban Tagja volt a Romániában rendezett 1998-as U21-es Európa-bajnokságon, házigazdaként részt vevő román U21-es válogatottnak. A felnőtt válogatott tagjaként részt vett a 2000-es Európa-bajnokságon

A nemzeti csapatban 1999. és 2000 között 5 alkalommal szerepelt és nem szerzett gólt.

Edzőként

Edzőként sorrendben a következő csapatokat irányította: Inter Clinceni, Callatis Mangalia, FC Hunedoara, Damila Măciuca, Delta Tulcea, CSU Craiova.

a 2009–10-es idényben az Almería B csapatát irányította, de a gyenge eredmények miatt 2010. január 19-én menesztették.

Sikerei, díjai

Steaua București Román bajnok (2): 1997-98, 2000-01 Román kupagyőztes (1): 1998–99 Román szuperkupagyőztes (2): 1998, 2001

Külső hivatkozások Erik Lincar – a National-football-teams.com honlapján

Kategória:1978-ban született személyek Kategória:Román labdarúgók Kategória:Labdarúgó-középpályások Kategória:A Steaua București labdarúgói Kategória:A Panathinaikósz labdarúgói Kategória:A 2000-es Európa-bajnokság labdarúgói Kategória:Román labdarúgóedzők Kategória:Az Amkar Perm labdarúgói Kategória:Élő személyek