Florentin Petre (Bukarest, 1976. január 15. –) román válogatott labdarúgó, középpályás.
Pályafutása Klubcsapatokban Pályafutását a Dinamo Bucureștiben kezdte. A román első osztályban 1994-ben mutatkozott be és rögtön az első mérkőzésen eredményes volt. A szezon második felében kölcsönadták az UTA Arad csapatának, majd a szezon befejeztével visszatért a Dinamohoz. Az 1999–2000-es idény végén sikerült dupláznia, amikor is mind a bajnokságot, mind a kupát megnyerték. Ezt követően nem sokkal hepatitis C-t diagnosztizáltak nála. Miután meggyógyult horgászás közben áramütés érte, ami majdnem az életébe került. Ennek eredményeként ki kellett hagynia az elkövetkező két szezont. Miután visszatért 2004-ben ismét megnyerték a román bajnokságot és a kupát. 2006 áprilisában a bolgár CSZKA Szofija csapatához írt alá három évre. 2008-ban szerződés problémák miatt kikerült a csapatból és az orosz bajnokságban szereplő Tyerek Groznijhoz igazolt. Az itt eltöltött időszak alatt 15 mérkőzésen lépett pályára a Tyerek színeiben. 2009. december 11-én másfél évre visszatért a CSZKA-hoz. A 2010–2011-es szezonban a Victoria Brănești csapatát erősített 10 mérkőzésen és a bajnokság végén bejelentette visszavonulását.
Statisztika
Szezon Klub Ország Mérkőzések Gólok 1994/95 Dinamo București 7 1 UTA Arad 9 3 1995/96 Dinamo București 30 3 1996/97 Dinamo București 29 5 1997/98 Dinamo București 29 8 1998/99 Dinamo București 29 8 1999/00 Dinamo București 22 7 2000/01 Dinamo București 4 0 2001/02 Dinamo București 10 1 2002/03 Dinamo București 25 2 2003/04 Dinamo București 24 4 2004/05 Dinamo București 24 2 2005/06 Dinamo București 26 2 2006/07 CSZKA Szofija 26 10 2007/08 CSZKA Szofija 24 11 2008/09 Tyerek Groznij 15 4 2009/10 Tyerek Groznij 19 2 CSZKA Szofija 8 1 2010/11 Victoria Brănești 10 0
A válogatottban
A román válogatottban 1998-ban mutatkozott be egy Norvégia elleni barátságos mérkőzésen.
Részt vett a 2000-es és a 2008-as Európa-bajnokságon
A nemzeti csapatban 1998. és 2009 között összesen 53 alkalommal szerepelt és 6 gólt szerzett.
Válogatottban szerzett góljai
Gólok Dátum Helyszín Ellenfél Eredmény Végeredmény Kiírás1 1999. március 31. Tofik Bahramov Stadion, Baku, Azerbajdzsán 1–0 1–0 2000-es Eb-selejtező2 2000. június 3. Ghencea Stadion, Bukarest, Románia 2–0 2–1 Barátságos3 2004. augusztus 18. Valentin Stănescu Stadion, Bukarest, Románia 2–0 2–1 2006-os vb-selejtező4 2005. november 16. Ghencea Stadion, Bukarest, Románia 2–0 3–0 Barátságos5 2007. október 17. Stade Josy Barthel, Luxembourg, Luxemburg 1–0 2–0 2008-as Eb-selejtező6 2008. október 11. Farul Stadion, Konstanca, Románia 1–0 2–2 2010-es vb-selejtező
Sikerei, díjai
Dinamo București Román bajnok (3): 1999–00, 2001–02, 2003–04 Román kupagyőztes (4): 1999–00, 2002–03, 2003–04, 2004–05 Román szuperkupagyőztes (1): 2005 CSZKA Szofija Bolgár bajnok (1): 2007–08
Külső hivatkozások Florentin Petre – a FIFA.com honlapján Florentin Petre – a National-football-teams.com honlapján
Kategória:1976-ban született személyek Kategória:Román labdarúgók Kategória:Labdarúgó-középpályások Kategória:A Dinamo București labdarúgói Kategória:Az Ahmat Groznij labdarúgói Kategória:A 2000-es Európa-bajnokság labdarúgói Kategória:A 2008-as Európa-bajnokság labdarúgói Kategória:Élő személyek