Ioan Angelo Lupescu (Bukarest, 1968. december 9. –) román válogatott labdarúgó, posztját tekintve középpályás.
Pályafutása Klubcsapatokban Pályafutását a Mecanică Fină utánpótláscsapatában kezdte 1979-ben. 1982-ben a Dinamo Bucureștihez igazolt, ahol a felnőtt csapatban és a román első osztályban 1986. szeptember 21-én mutatkozott be. Az 1989–90-es szezon végén bajnokságot és kupát is sikerült megnyernie a Dinamoval, ami után a bundesligaban szereplő Bayer Leverkusen együtteséhez szerződött. 1993-ban a Bayer színeiben megnyerte a Német kupát és bejutott az UEFA-kupa elődöntőjébe az 1994–95-ös szezonban. A Bayernél eltöltött hat idény után 1996-ban a Borussia Mönchengladbach csapatához igazolt két évre. 1998-ban hazatért a Dinamo Bucureștihez, ahol szintén két évet töltött. Második idénye végén, 2000-ben ismét román bajnoki címet szerzett. Egy kis időre a török Bursaspor csapatát erősítette, de a 2000–01-es szezon kezdetén ismét visszatért a Dinamohoz. 2001. október 29-én fél évre aláírt a Szaúd-arábiai Al-Hilal FC csapatához, azonban a túl magas hőmérséklethez nem tudott alkalmazkodni, emiatt még az év őszén visszaigazolt a Dinamoba, immáron negyedszer pályafutása során. A 2001–2002-es bajnokság végén bejelentette visszavonulását.
A válogatottban
A román válogatottban 1988. február 3-án egy Izrael elleni barátságos mérkőzésen mutatkozott be. A mérkőzést 2–0 arányban megnyerték a románok.
Részt vett az 1996-os és a 2000-es Európa-bajnokságon, illetve az 1990-es és az 1994-es világbajnokságon.
A nemzeti csapatban 1988. és 2000. között összesen 74 mérkőzésen lépett pályára és 6 gólt szerzett.
Válogatottban szerzett góljai
# Dátum Helyszín Ellenfél Eredmény Végeredmény Kiírás1 1990. augusztus 29. Luzsnyiki Stadion, Moszkva, Szovjetunió 2–0 2–1 Barátságos2 1990. december 5. Lia-Manoliu Stadion, Bukarest, Románia 4–0 6–0 1992-es Eb-selejtező3 1992. május 6. Ghencea Stadion, Bukarest, Románia, Brassó, Románia 5–0 7–0 1994-es vb-selejtező4 1992. május 20. Ghencea Stadion, Bukarest, Románia 2–0 5–1 1994-es vb-selejtező5 1992. május 6. Ghencea Stadion, Bukarest, Románia 3–0 5–1 1994-es vb-selejtező6 1999. augusztus 18. Tszirion Stadion, Limassol, Ciprus 1–1 2–2 Barátságos
Sikerei, díjai
Dinamo București Román bajnok (3): 1989–90, 1999–00, 2001–02 Román kupagyőztes (3): 1989–90, 1999–00, 2001–02 Bayer Leverkusen Német kupagyőztes (1): 1992–93
Külső hivatkozások Ioan Lupescu – a fifa.com honlapján Ioan Lupescu – a National-football-teams.com honlapján
Kategória:1968-ban született személyek Kategória:Román labdarúgók Kategória:Labdarúgó-középpályások Kategória:A Dinamo București labdarúgói Kategória:A Bayer Leverkusen labdarúgói Kategória:A Borussia Mönchengladbach labdarúgói Kategória:A Bursaspor labdarúgói Kategória:Az 1990-es világbajnokság labdarúgói Kategória:Az 1994-es világbajnokság labdarúgói Kategória:Az 1996-os Európa-bajnokság labdarúgói Kategória:A 2000-es Európa-bajnokság labdarúgói Kategória:Élő személyek