Stuart Pearce (MBE) (London, 1962. április 24. –) angol labdarúgó és edző. A 2012-es nyári olimpián a brit válogatott edzője volt.
Pályafutása Pearce pályafutását fél-profiként a Wealdstone-nál kezdte 1978-ban. 1983-ban a Coventry City ajánlott érte 30 000 fontot, ami nagy pénznek számított egy fél-profi játékosért. Bobby Gould, a Coventry menedzsere azonban ragaszkodott a játékos leigazolásáért, ugyanis nagyra értékelte elszántságát és harcias hozzáállását.
A Coventry már profi szerződést ajánlott neki, ahol kemény, de becsületes bal hátvédként ismerték meg a szurkolók.
Két év múlva a Brian Clough által irányított Nottingham Forest vásárolta meg 300 000 fontnyi összegért. A Nottinghamben 12 évet töltött el, több mint 400 bajnokin lépett pályára, a csapatkapitányi karszalagot is kiérdemelte. Ez idő alatt nyert két ligakupát, valamint az ő góljával sokáig vezettek az 1991-es FA-kupa döntőjében is, de aztán a Tottenham fordított és nyert.
A Nottingham sikerévei után 1993-ban kiesett a másodosztályba, azonban Pearce nem hagyta cserben a csapatot és segített nekik egy év után ismét visszakerülni az élvonalba. Ekkor a 3. helyet érték el, ami azt jelentette, hogy indulhattak az UEFA-kupában, ahol később a negyeddöntőig jutott a csapat.
1997-ben került a Newcastle United csapatához, két év múlva pedig a West Hamhez. Pályafutása végén egy évet játszott még a Manchester Citynél, onnan vonult vissza 2002-ben.
1999 januárjában II. Erzsébet angol királynő a A Brit Birodalom Érdemrendjének member (tag) fokozatát adományozta neki.
2016. január 28-án, 53 évesen leszerződött az amatőr bajnokságban érdekelt Longford együtteséhez, ahol március 12-én játszotta le egyetlen mérkőzését.http://www.theweek.co.uk/69090/stuart-pearce-to-play-non-league-at-the-age-of-53 53 évesen újra a gyepen
A válogatottban Az angol válogatottban egy Brazília elleni barátságos meccsen debütált 1987. május 25-én, a mérkőzés 1–1-es döntetlennél ért véget. Részt vett az 1990-es világbajnokságon, az 1992-es és 1996-os Európa-bajnokságon is. A nemzeti csapatban összesen 78 alkalommal lépett pályára és 5 gólt szerzett.
Menedzserként Visszavonulása után a Manchester Citynél maradt és mint segéd menedzser, de 2005 március 11-én Keegan távozott és Pearce került a csapat élére. A 2004/2005-s szezon végére 4 győzelmet, 4 döntetlent és 1 vereséget könyvelhetett el a gárda Pearce-el.
Összesen 96 mérkőzésen irányította a világoskékeket, ebből 34-et tudtak megnyerni, 43-szor szenvedtek vereséget, a többi mérkőzésen (19) döntetlen született. 2007-ben kinevezték az angol U21-es válogatott élére, 2013-ig négy korosztályos Európa-bajnokságon is ő vezette a "háromoroszlánosokat". Ez idő alatt kétszer is segítette az angol nagy válogatottat, egyszer 2008–2012-ig segédedzőként, 2012-ben pedig Fabio Capello menesztése után egy mérkőzésig megbízott szövetségi kapitányként, valamint a 2012-es londoni olimpián az ő irányítása alatt játszott a brit labdarúgó-válogatott.
2012 májusától egészen 2014 július elsejéig nem volt csapata. 2014 július elsején aláírt a Nottingham Foresthez. A szezon jól indult, mert a csapat először csak a 12. fordulóban kapott ki, de az ezt követő 4 meccsen csupán 1 pontot szereztek. November a gárda zsinórban két meccset is megnyert, de az ezt követő 9 meccsen csak 1 győzelmet és 3 vereséget tudott felmutatni a gárda. A 2015. január 31-én a Millwall Fuller góljával nyerni tudott a Nottingham Forest otthonában. Másnap a Nottingham vezetősége menesztette Pearce-t.
Pearce 32 meccsen irányította a Nottinghamet, mérlege 10 győzelem, 10 döntetlen és 12 vereség.
Statisztika Játékosként KlubSzezonBajnokságFA-kupaLigakupaEgyébÖsszesenFellépésGólFellépésGólFellépésGólFellépésGólFellépésGólWealdstone1978–19831761000000024216Összesen1761000000024216Coventry City1983–842300000002301984–85284200000304Összesen514200000534Nottingham Forest1985–863010040003411986–873960052004481987–883455130104161988–8936650815354111989–9034510101224791990–913311104412049161991–923054291514891992–932323050002821993–944262010105061994–9536810320040101995–963134211804461996–97335202000375Összesen40163348571124652292Newcastle United1997–982507000413411998–99120002020150Összesen370702061521West Ham Utd1999–200080000000802000–01342414000423Összesen422414000503Manchester City2001–02383203000433Összesen383203000433Karrier összesen1985–20027468252106911307962118
Edzőként Csapat-tól-igEredmény Nottingham Forest (ideiglenes)1996. december 20.1997. május 8. Manchester City2005. március 11.2007. május 14. Anglia U21Results for Pearce's record in the U21 job from here , here and here .2007. február 1.2013. június 18. Nagy-Britannia, olimpia2011. október 20.2013. június 18. Anglia (ideiglenes)2012. február 8.2012. május 1. Összesen16665445739,16
Sikerei, díjai Játékosként Nottingham Forest Ligakupa: 1988–89, 1989–90
West Ham United Intertotó-kupa: 1999 Premier League – A hónap játékosa díj: 2001. február
Manchester City Másodosztály győztese: 2001–02
Menedzserként Anglia U21 U21-es Európa-bajnokság 3. hely: 2007 U21-es Európa-bajnokság 2. hely: 2009
Jegyzetek
Fordítás
Kategória:1962-ben született személyek Kategória:Angol labdarúgók Kategória:Angol labdarúgóedzők Kategória:Labdarúgóhátvédek Kategória:A Coventry City labdarúgói Kategória:A Newcastle United labdarúgói Kategória:A Nottingham Forest labdarúgói Kategória:A West Ham labdarúgói Kategória:A Manchester City labdarúgói Kategória:Az 1996-os Európa-bajnokság labdarúgói Kategória:Az 1992-es Európa-bajnokság labdarúgói Kategória:Az 1990-es világbajnokság labdarúgói Kategória:A Brit Birodalom Rendjével kitüntetett személyek Kategória:Élő személyek Kategória:A Manchester City vezetőedzői Kategória:A Nottingham Forest vezetőedzői Kategória:A Premier League edzői