Erna Solberg (Bergen, 1961. február 24. –) norvég politikus, 2013 és 2021 között miniszterelnök, 2004 és 2026 között a Konzervatív Párt vezetője.

Élete A második legnagyobb norvégiai városban, Bergenben született.Kontúr. Erna Solberg, a megpuhult norvég Vaslady. In.: HVG. XXXX. évf., 2018/5. (2012.) szám, 32. oldal, ISSN 1217-9647 1979-ben végezte el a középiskolát, majd a Bergeni Egyetemen tanult szociológiát és közgazdaságtant. Itt 1986-ban diplomázott, majd 1988-ig posztgraduális tanulmányokat folytatott. 1985 és 1986 között a bergeni konzervatív diákok egyesületének elnöke, 1986-tól 1988-ig a Bergeni Egyetem szenátusának tagja volt.

1990-től négy évig a Konzervatív Párt Hordaland megyei alelnöke volt. 2004 óta a Konzervatív Párt vezetője.

Erna Solberg 1989 óta a Storting tagja, Hordaland megye képviseletében. A törvényhozásban több bizottságnak is tagja volt, így 1989-90 között, majd 1993-1997 között ismét a pénzügyi, 1990-93 között a fogyasztóügyi és kormányzati, 1997 és 2001 között az önkormányzati, 2005 óta pedig a külügyi bizottságban szolgált.

2001 és 2005 között Kjell Magne Bondevik második kormányának is tagja volt önkormányzati és régiófejlesztési miniszterként. A bevándorlás kérdésében képviselt kemény álláspontja miatt akkor kapta a sajtótól a Vas Erna nevet.

2005-ben megkapta a Szent Olav-rend parancsnoki fokozatát.

2013-tól 2026-ig Norvégia miniszterelnöke. Miután a 2017-es parlamenti választásokat a jobboldali pártokból álló koalíció nyert, így – ugyan hosszas alkudozás után, de – 2018 januárjában megalakíthatta második kormányát.

Jegyzetek

Források Erna Solberg életrajza a norvég Storting honlapján.

Kategória:Norvégiai politikusok Kategória:1961-ben született személyek Kategória:Bergeniek Kategória:Élő személyek Kategória:Norvégia miniszterelnökei