A görög labdarúgókupa vagy görög kupa (hivatalos nevén, görög: Κύπελλο Ελλάδος Ποδοσφαίρου, magyar átírásban: Kupello Elládosz Podoszféru) a legrangosabb nemzeti labdarúgókupa Görögországban, amelyet először 1931-ben rendeztek meg. A legsikeresebb klub az Olimbiakósz Pireusz, amely eddig 29 alkalommal hódította el a trófeát.
A görög kupa az ország második legrangosabb labdarúgó versenykiírása, a görög bajnokság után. A kupa győztese jogán Görögország csapatot indíthat az Európa-liga rájátszásában.
Rendszere A kupa versenykiírását a Görög labdarúgó-szövetség végzi. A jelenlegi kupalebonyolítási rendszer 2005 óta van érvényben.
Első forduló - A harmadosztályú csapatokat földrajzi elhelyezkedés alapján két csoportra (északira és délire) osztják. Egy mérkőzés dönt a továbbjutásról. Kisorsolják, hogy melyik csapat lesz a pályaválasztó. Amennyiben szükséges, akkor hosszabbítás vagy tizenegyesrúgások döntenek a továbbjutásról. Második forduló - Ebben a körben beszállnak a másodosztályú csapatok is, melyek az első fordulóból továbbjutó csapatokkal lesznek összepárosítva. A pályaválasztó mindig az alacsonyabb osztályú csapat. Arra is ügyelnek a sorsoláskor, hogy azonos osztályú egyesületek ne kerüljenek össze. Harmadik forduló - Legjobb 32, itt már jelen vannak az első osztályú csapatok is. Negyedik forduló - Nyolcaddöntő (A legjobb 32 győztesei, 16 csapat) Ötödik forduló - Negyeddöntők (A nyolcaddöntők győztesei, 8 csapat) Elődöntők - A negyeddöntők győztesei (4 csapat) Döntő - Az elődöntők győztesei (2 csapat). A kupagyőzelemről egy mérkőzés dönt.
Eddigi győztesek Év Győztes Eredmény Ezüstérmes 1932 AÉK Athén 5-3 Árisz FC 1933 Ethnikósz Pireusz 2-2, 2-1 Árisz FC 1934-1938 nem rendezték meg 1939 AÉK Athén 2-1 PAÓK 1940 Panathinaikósz 3-1 Árisz FC 1941-1946 nem rendezték meg 1947 Olimbiakósz 5-0 Iraklísz Szaloníki 1948 Panathinaikósz 2-1 AÉK Athén 1949 AÉK Athén 0-0, 2-1 hu Panathinaikósz 1950 AÉK Athén 4-0 Árisz FC 1951 Olimbiakósz 4-0 PAÓK 1952 Olimbiakósz 2-2, 2-0 Panióniosz 1953 Olimbiakósz 3-2 AÉK Athén 1954 Olimbiakósz 2-0 Dóxa Drámasz 1955 Panathinaikósz 2-0 PAÓK 1956 AÉK Athén 2-1 Olimbiakósz 1957 Olimbiakósz 2-0 Iraklísz Szaloníki 1958 Olimbiakósz 5-1 Dóxa Drámasz 1959 Olimbiakósz 2-1 Dóxa Drámasz 1960 Olimbiakósz 1-1, 3-0 Panathinaikósz 1961 Olimbiakósz 3-0 Panióniosz 1962 nem lett kupagyőztes : * 1963 Olimbiakósz 3-0 Pierikosz 1964 AÉK Athén * 1965 Olimbiakósz 1-0 Panathinaikósz 1966 AÉK Athén * Olimbiakósz 1967 Panathinaikósz 1-0 Panióniosz 1968 Olimbiakósz 1-0 Panathinaikósz 1969 Panathinaikósz 1-1 s Olimbiakósz 1970 Árisz FC 1-0 PAÓK 1971 Olimbiakósz 3-1 PAÓK 1972 PAÓK 2-1 Panathinaikósz 1973 Olimbiakósz 1-0 PAÓK 1974 PAÓK 2-2 t (4-3) Olimbiakósz 1975 Olimbiakósz 1-0 Panathinaikósz 1976 Iraklísz Szaloníki 4-4 t (6-5) Olimbiakósz 1977 Panathinaikósz 2-1 PAÓK Év Győztes Eredmény Ezüstérmes 1978 AÉK Athén 2-0 PAÓK 1979 Panióniosz 3-1 AÉK Athén 1980 AGSZ Kasztoriász 5-2 Iraklísz Szaloníki 1981 Olimbiakósz 3-1 PAÓK 1982 Panathinaikósz 1-0 AÉ Láriszasz 1983 AÉK Athén 2-0 PAÓK 1984 Panathinaikósz 2-0 AÉ Láriszasz 1985 AÉ Láriszasz 4-1 PAÓK 1986 Panathinaikósz 4-0 Olimbiakósz 1987 ÓFI Kréta 1-1 t (3-1) Iraklísz Szaloníki 1988 Panathinaikósz 2-2 t (4-3) Olimbiakósz 1989 Panathinaikósz 3-1 Panióniosz 1990 Olimbiakósz 4-2 ÓFI Kréta 1991 Panathinaikósz 3-0, 2-0 Athinaikósz 1992 Olimbiakósz 1-1, 2-0 PAÓK 1993 Panathinaikósz 1-0 Olimbiakósz 1994 Panathinaikósz 3-3 t (4-2) AÉK Athén 1995 Panathinaikósz 1-0 hu AÉK Athén 1996 AÉK Athén 1-0 hu Apólon Zmírnisz 1997 AÉK Athén 0-0 t (5-3) Panathinaikósz 1998 Panióniosz 1-0 Panathinaikósz 1999 Olimbiakósz 2-0 Panathinaikósz 2000 AÉK Athén 2-0 Ionikósz 2001 PAÓK 4-2 Olimbiakósz 2002 AÉK Athén 2-1 Olimbiakósz 2003 PAÓK 1-0 Árisz FC 2004 Panathinaikósz 3-1 Olimbiakósz 2005 Olimbiakósz 3-0 Árisz FC 2006 Olimbiakósz 3-0 AÉK Athén 2007 AÉ Láriszasz 2-1 Panathinaikósz 2008 Olimbiakósz 2-0 Árisz FC 2009 Olimbiakósz 4-4 t (15-14) Árisz FC 2010 Panathinaikósz 1-0 Árisz FC 2011 AÉK Athén 3-0 Atrómitosz 2012 Olimbiakósz 2-1 hu Atrómitosz 2013 Olimbiakósz 3-1 hu Asztérasz Trípolisz 2014 Panathinaikósz 4-1 PAÓK Év Győztes Eredmény Ezüstérmes 2015 Olimbiakósz 3-1 Skoda Xánthi 2016 AÉK Athén 2-1 Olimbiakósz 2017 PAÓK 2-1 AÉK Athén 2018 PAÓK 2-0 AÉK Athén 2019 PAÓK 1-0 AÉK Athén 2020 Olimbiakósz 1-0 AÉK Athén 2021 PAÓK 2-1 Olimbiakósz 2022 Panathinaikósz 1-0 PAÓK 2023 AÉK Athén 2-0 PAÓK 2024 Panathinaikósz 1-0 Árisz 2025 Olimbiakósz 2-0 ÓFI Kréta 2026 ÓFI Kréta 3-2 PAÓK
* 1962 : Az Olimbiakósz - Panathinaikósz döntő a sorozatos játékmegszakítások és a sötétedés miatt a 97. percben, 0–0-s állásnál félbeszakadt. A mérkőzést nem játszották újra, így ebben az évben egyik csapat sem kupagyőztes. * 1964 : Az AÉK Athén mérkőzés nélkül nyerte meg a kupát, miután az Olimbiakósz - Panathinaikósz elődöntő szurkolói rendbontás miatt a 115. percben, 0–0-s állásnál félbeszakadt és ezért mindkét együttes kizárták. * 1966 : Az AÉK Athén mérkőzés nélkül nyerte meg a kupát, mivel a Görög labdarúgó-szövetség túl későn jelentette be a kupadöntő időpontját. Az Olimbiakósz emiatt nem tudott részt venni, mivel már a következő évi BEK-sorozatra készültek.
* hu: Hosszabbítás után * t: Tizenegyesrúgások után
Dicsőségtábla Klub Győztes Ezüstérmes Győztes évek : Olimbiakósz Pireusz 29 14 1947, 1951, 1952, 1953, 1954, 1957, 1958, 1959, 1960, 1961, 1963, 1965, 1968, 1971, 1973, 1975, 1981, 1990, 1992, 1999 2005, 2006, 2008, 2009, 2012, 2013, 2015, 2020, 2025 Panathinaikósz 20 11 1940, 1948, 1955, 1967, 1969, 1977, 1982, 1984, 1986, 1988, 1989, 1991, 1993, 1994, 1995, 2004, 2010, 2014, 2022, 2024 AÉK Athén 16 11 1932, 1939, 1949, 1950, 1956, 1964, 1966, 1978, 1983, 1996, 1997, 2000, 2002, 2011, 2016, 2023 PAÓK 8 16 1972, 1974, 2001, 2003, 2017, 2018, 2019 Panióniosz 2 4 1979, 1998 AÉ Láriszasz 2 2 1985, 2007 ÓFI Kréta 2 2 1987, 2026 Árisz FC 1 9 1970 Ethnikósz Pireusz 1 1933 Iraklísz Szaloníki 1 4 1976 AGSZ Kasztoriász 1 1980 Dóxa Drámasz 3 Atrómitosz 2 Pierikosz 1 Athinaikósz 1 Apólon Zmírnisz 1 Ionikósz 1 Asztérasz Trípolisz 1 AO Xánthi 1
Kapcsolódó szócikkek Görög labdarúgó-szuperkupa
Külső hivatkozások Kupadöntők és eredmények az rsssf.com-on
Kategória:Nemzeti labdarúgókupák Kategória:Görög labdarúgás