Matekovits Mihály (Arad, 1946. január 31. –) aradi matematikai és csillagászati ismeretterjesztő író. Matekovits György öccse.

Életútja, munkássága

A középiskolát szülővárosában végezte, a temesvári egyetemen matematika-mechanika szakos diplomát szerzett (1968). Tanári pályáját Fazekasvarsándon kezdte, 1971-től az aradi 1. számú általános iskola aligazgatója, 1980–1989 közt igazgatója, 1990-től Arad megyei tanfelügyelő, később főtanfelügyelő-helyettes, sokat tett a szórványmagyarságért, a szórványvidék magyar gyermekeinek anyanyelvi oktatásáért. 1990-ben RMDSZ megyei alelnökének választották. 2005. szeptember 1-től a Tanügyminisztérium kisebbségi főosztályának vezérigazgatója.Kiss Károly: Interjú. „Nem a szék, a feladat a fontos!” Nyugati Jelen (Arad), 2005. augusztus 1.

Munkássága

Az aradi Vörös Lobogóban kezdett publikálni, rendszeresen közöl pedagógiai, kulturális és matematikai-csillagászati tudománynépszerűsítő írásokat. Kiemelkedik Bolyai-cikke és Nyerünk vagy nem nyerünk című tanulmánya a szerencsejáték matematikai esélyeiről A Hétben (1975); Csillagnevek írásban és szóban című tanulmányát a Művelődés (1980) és a Csillagászat a népköltészetben című írását az Önarckép című antológia (Arad, 1982) közölte. Sorozatot tett közzé A Halley-üstökösre várva címmel a Vörös Lobogóban (1985).

2000-ben a Bodó Barna szerkesztette Romániai Magyar Évkönyv 2000 (Polis Könyvkiadó, Kolozsvár) egyik társszerzője Matekovits Mihály is. E kötet a romániai magyar kisebbség helyzetét igyekszik bemutatni az 1989-es fordulattól 2000-ig.Nánó Csaba: Rendhagyó évkönyv. Szabadság (Kolozsvár), 2000. augusztus 14.

Kötetei

Ötödikes leszek (matematikai példatár, Arad, 1994.) Matekozik a család (matematikai feladatok, Budapest, 1996.) Matematika és természet. Magyar nyelvű oktatás Arad megyében. (társszerzőkkel, 2000.)Puskel Péter: Hézagpótló kiadvány. Nyugati Jelen (Arad), 2000. július 4.

Társasági tagság (válogatás)

A Kolozsvári Radó Ferenc Matematikai Társaság tagja; Egyháztanácsi elnök; Az RMPSZ alelnöke (1991-)Népújság (Marosvásárhely), 1991. december 19. EMKE-tag; EME-tag.

Díjak, elismerések

Kun Kocsárd-díj (EMKE, 1999)Németh Júlia: Tisztújítás az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesületben. Szabadság (Kolozsvár), 1999. november 29. Julianus-díj (a csíkszeredai székhelyű Julianus Alapítványtól, 2000)A szórványmagyarság érdekvédelméért. Julianus-díj Csergő Ervinnek és Matekovits Mihálynak. Nyugati Jelen, (Arad), 2000. december 23-24. (Jegyzetek Udvardy Frigyes adatbankja nyomán.)

Jegyzetek

Források

Romániai magyar ki kicsoda : 1997. Nagyvárad, 1996. Matekovits Mihály szócikkét lásd 391. p.

Kategória:Romániai magyar matematikusok Kategória:Romániai magyar fizikusok Kategória:Magyar csillagászok Kategória:Aradiak Kategória:RMDSZ-tagok Kategória:1946-ban született személyek Kategória:Élő személyek