thumb|250px|Az Ajjúbida Birodalom a 12. században (sárgával)
Az Ajjúbidák (Kurd nyelven: دەوڵەتی ئەییووبی Dewleta Eyûbiyan; Arab nyelven:: الأيوبيون al-ʾAyyūbiyyūn), vagy Ajjúbida-dinasztia (államuk neve: Ajjúbida Birodalom, Ajjúbida Szultanátus) kurd származású dinasztia, akik először mint a Zangidák katonai vezető rétege szereztek ismertséget Szíriában a 12. században. 1168-ban jutottak hatalomra Egyiptomban, és hamarosan kiterjesztették hatalmukat a Hidzsázra, Jemenre, a Levantére, Tripolitániára és több észak-mezopotámiai régióra. A 13. század válságai közepette elvesztette vezető szerepét, bár két kisebb fejedelemség még a 14. században is fennmaradt (Hama 1341-ig). A dinasztia bukása után még a mamlúkok mellett is feltűntek a család tagjai a 15. században (Ḥeṣn Kajfa 1462-ig).
A dinasztia alapítója és legismertebb tagja Szaladin szultán, aki a Jeruzsálem környéki keresztes háborúk során szerzett hírnevet magának mint a keresztesek legfélelmetesebb ellenfele. Szaladint világszerte elismerik mint lovagias és zseniális stratégát, a keresztény világban ma is általános tisztelet övezi, a muszlimok pedig a mai napig egyik legnagyobb hősüknek tartják.
Eredet Az Ajjúbidák ősei visszavezethetők Sadira, a 12. század első negyedében virágzó nevezetes kurd-örmény város Dvin uralkodócsaládjának egyik fő alakjára. Sadi apját a források gyakran Marvannak nevezik, de ezen kívül semmit nem tudunk róla. Úgy tűnik azonban, hogy Sadi a Ravádíja (Rawādīya) kurd törzs tagja volt, amely a hatalmas Hadbáníja (Haḏbānīya) törzsszövetség egyik ága. Egyes kutatások szerint az Ajjúbidák egy állattenyésztő törzs tagjai voltak, akik egy marginális, de geopolitikai értelemben bonyolult terület felett diszponáltak.
Mivel később az Ajjúbidák a hatalom részesei lettek, némelyek azt valószínűsítik, hogy nem kurdok voltak, hanem arabok, hiszen a hatalom közelébe ők kerülhettek a leggyorsabban.On the origins of the Ayyubids, V. Minorsky, Studies in Caucasian History, London, 1953, pp. 107-57., idézi :Encyclopaedia Iranica
Felemelkedés Az ajjúbidák felemelkedése Sádi száműzetésével vette kezdetét, amikor egy török hadvezér kiűzte őt a városból, és megkaparintotta az ottani kurd hercegséget. Sadi Irakba vándorolt két felnőtt fiával, Najm-al-Dín Ajjúbbal és Aszad-al-Dín Sírkúhval, majd az iraki szeldzsukok Sadit, egy régi barátja közbenjárására kinevezték Takrít parancsnokává. Sadi halála után helyét idősebbik fia Ajjúb vette át. A politikai viszontagságok hamarosan egy másik emigráns szolgálatába állították a fiúkat, így 1138-ban Ajjúb és Sírkúh a hatalmas moszuli atabég, Emad-al-Din Zangi mellé szegődött, ahol hamar kiérdemelték a száműzöttek közt a legerősebb és legbefolyásosabb tisztségeket. A státuszt meg tudták őrizni Emad-al-Din Zangi halála után is, mivel megtartotta őket szolgálatában annak fia, Núr-al-dín Mahmúd (1146–1174) is. Szaladin, és az Ajjúbidák politikai rendszere
1168-ban Sírkúh, Núr al Dín Zangida uralkodó parancsára expedíciós hadsereget vezetett Egyiptomba, ahol sikerült rábírni a tehetetlen al-Ázed Fátimida kalifát arra, hogy nevezze ki őt vezérének. Sírkúh néhány hónap múlva meghalt (1169), őt követte pozíciójában unokaöccse Szaláh ad-Dín Júszuf ibn Ajjúb, aki Nyugaton, mint Szaladin vált ismertté, és ő volt a valódi alapítója az Ajjúbida-dinasztiának. Szaláh ad-Dín nagy szakértelemmel látott munkához, hogy hatalmát megszilárdítsa. Szaladin 1171-ben megdöntötte a síita Fátimidák hatalmát, visszaállította az Abbászida kalifa fennhatóságát, és visszatérítette a lakosságot a szunnita hitre. Núr ad-Dín halála után Szaladin átvette annak tartományait, és székhelyét Damaszkuszba helyezte. A kalifa kinevezte a muszlimok teljhatalmú vezetőjévé a keresztesek elleni háborúban, egyúttal „Mekka és Medina szent helyeinek védelmezőjeként” a keresztesek által zaklatott zarándokok, és a kereskedelmi utak védelmét is kötelességévé tette. Szaladin elnyomott minden ellenzéki megmozdulást Egyiptomban, majd miután gazdája, Núr ad-Dín meghalt (1174), apránként kezdte átvenni a közvetlen irányítást Szíria felett is. 1183-ban elfoglalta Aleppót (Halab), amely az utolsó központja volt a Zangidáknak Szíriában, és 1186-ban csökkenteni tudta Moszulban a Zangidák hűbéreseinek befolyását. Amikor a keresztesek Keraknál egy karavánt kiraboltak, Hattínnál megütközött a keresztény sereggel és fényes győzelmet aratott. Számos palesztin erődítményt és várost elfoglalva 1187-ben, a Próféta mennybemenetelének napján visszafoglalta Jeruzsálemet.
Szaláh ad-Dín leginkább a keresztesek elleni háborúkból ismert, ezek a harcok, egyezkedései, és diplomáciai erőfeszítései határozták meg uralkodását haláláig (1193). Bár örökösei kiterjesztették fennhatóságukat Észak-Mezopotámiára és Örményországra, már Szaláh ad-Dín háborúi is kijelölték az Ajjubida befolyás határait a Közel-Keleten.
Szaláh ad-Dín legjelentősebb érdeme, hogy kialakított egy irányítási rendszert, amely biztosította a politikai ideológiai keretet az általa uralt területeken, egyúttal meghatározta a muszlimok nyugati világhoz fűződő viszonyát a következő fél évszázadra. Ez a politikai rendszer, amely a családi szövetségként működő Szeldzsuk és a Zangida uralkodóházak működési gyakorlatához hasonlított, meghatározta azt a politikai struktúrát, ami nem volt idegen nagyapja, apja és nagybátyja uralkodói gyakorlatától, és amelyet már Örményországban is megismert. Az alapvető (és általában a ki nem mondott) elv ebben a rendszerben az volt, hogy a politikai hatalom az államban nem lehet egyetlen ember kizárólagos birtokában, hanem azt meg kell osztani az uralkodócsalád vezető férfi tagjai között. Ezt a hatalommegosztást úgy érték el, hogy valamennyi hercegség vagy fejedelemség bizonyos jövedelmet szakít a központi hatalomtól (apanázs), amelynek felhasználását ő határozza meg saját örökletes és autonóm fejedelemségében. Ennek fejében az uralkodócsalád egy tagjának központi és abszolút hatalmát el kell ismernie. Ebben a fajta rendszerben, a rokoni kapcsolat az elsődleges, (bár természetesen nem az egyetlen) amely meghatározza a központi hatalommal szembeni lojalitás mértékét.
Ha elfogadjuk, hogy Saláh ad-Dín politikai szemléletét nagymértékben alakították az ilyen megfontolások, döntése (különösen Aleppo meghódítása után ), azaz hódításainak kiparcellázása apanázs államokként már nem meglepő. Hasonlóképpen, ennek a logikának a mentén választotta ki örököseit is, azaz három fiát, unokaöccsét, és öccsét al-Malek al-Adel ʿ Szajf-al-Dint.
A birodalom felbomlása Saláh ad-Dín utódainak története rendkívül összetett: két fő követője mint az Ajjúbidák konföderációjának vezérei jelentős változásokat hajtottak végre a politikai szerkezet megváltoztatásában, de ezek tartalmát elsősorban saját céljaikra alakították. Így bátyja al-Malek ad-Ádel Szajf al-Dín (1200–1218) biztosítani tudta hatalmát saját fia területeinek hűbéresi hozzárendelésével. Másrészt annak utódja al-Malek al-Kamel Naser ad-Dín (1218–1238), diplomáciai kapcsolatok és alkalmi szövetségek révén képes volt megőrizni a Földközi-tenger menti kényes politikai egyensúlyú területek stabilitását.
A Saláh ad-Dín által megteremtett birodalmat a család tagjainak hatalmi harcai szétdarabolták, 1200-ra azonban átmenetileg sikerült újra egyesíteni. Ez az egység azonban 1218-ra összeomlott. Kairóban a dinasztia fő ága uralkodott ad-Kamil (1218–1238) vezetésével, míg Damaszkuszban, Aleppóban és Homszban a család mellékágai. A főág 1250-ben halt ki, amikor al-Muazzam szultánt a mamlúkok meggyilkolták, majd ugyanők később a homszi mellékágat 1268-ban pusztították el. A damaszkuszi és aleppói ágak az Ilhánidák hódításainak estek áldozatul (1260).
Uralkodók
Egyiptomi szultánok (1171–1254)
+UralkodóSzületési időHalálozási időÉlethosszUralkodási időUralkodási évekMegjegyzés Szaladin11371193. március 3. 56 év szultán: 1171 – 1193 22 évDamaszkuszban is uralkodik. Al-Aziz11711198. november 29. 27 év szultán: 1193 – 1198 5 év Al-Manszúr11881216 után 28< év szultán: 1198 – 1200 2 év I. al-Ádil 1145 januárja1218. augusztus 31. 73 év szultán: 1200 – 1218 18 évDamaszkuszban is uralkodik. Al-Kámil 11771238. március 6. 61 év szultán: 1218 – 1238 20 évDamaszkuszban is uralkodik. II. al-Ádil 12211248. február 9. 27 év szultán: 1238 – 1240 2 évDamaszkuszban is uralkodik. Asz-Szálih Ajjúb 1205. november 5.1249. november 22. 44 év szultán: 1240 – 1249 9 évDamaszkuszban is uralkodik. Al-Muazzam Túránsáh?1250. május 2. ? szultán: 1249 – 1250 1 évDamaszkuszban is uralkodik. Sadzsar ad-Durr?1257. április 28. ? szultán: 1250 1 év Al-Asraf Múszá 12291263 34 év szultán: 1250 – 1254 4 év
Damaszkuszi szultánok (1174–1260)
+UralkodóSzületési időHalálozási időÉlethosszUralkodási időUralkodási évekMegjegyzés Szaladin11371193. március 3. 56 év szultán: 1174 – 1193 19 évEgyiptomban is uralkodik. Al-Afdalkb. 11691225 kb. 56 év szultán: 1193 – 1196 3 év I. al-Ádil 1145 januárja1218. augusztus 31. 73 év szultán: 1196 – 1218 22 évEgyiptomban is uralkodik. Al-Muazzam1176 1227. november 12. 51 év szultán: 1218 – 1227 9 év An-Nasir Dawud12061259 53 év szultán: 1227 – 1229 2 év Al-Ashraf11781237. augusztus 27. 59 év szultán: 1229 – 1237 8 év As-Salih Ismailkb. 1200kb. 1250 kb. 50 év szultán: 1237 – 1238 1 év Al-Kámil 11771238. március 6. 61 év szultán: 1238 1 évEgyiptomban is uralkodik. II. al-Ádil 12211248. február 9. 27 év szultán: 1238 – 1239 1 évEgyiptomban is uralkodik. Asz-Szálih Ajjúb 1205. november 5.1249. november 22. 44 év szultán: 1239 1 évEgyiptomban is uralkodik. As-Salih Ismail (2x)kb. 1200kb. 1250 kb. 50 év szultán: 1239 – 1245 6 év Asz-Szálih Ajjúb (2x)1205. november 5.1249. november 22. 44 év szultán: 1245 – 1249 4 évEgyiptomban is uralkodik. Al-Muazzam Túránsáh?1250. május 2. ? szultán: 1249 – 1250 1 évEgyiptomban is uralkodik. An-Nasir Yusuf12281260 után 32< év szultán: 1250 – 1260 10 évAleppoban is uralkodik.
Aleppói emírek (Szíria, 1183–1260)
+UralkodóSzületési időHalálozási időÉlethosszUralkodási időUralkodási évekMegjegyzés Szaladin11371193. március 3. 56 év emír: 1183 – 1193 10 év Az-Zahir Ghazi11721216. október 8. 44 év emír: 1193 – 1216 23 év Al-Aziz Muhammadkb. 12131236. november 26. kb. 23 év emír: 1216 – 1236 20 év An-Nasir Yusuf12281260 után 32< év emír: 1236 – 1260 24 évDamaszkuszban is uralkodik.
Baalbeki emírek (Libanon, 1178–1230)
+UralkodóSzületési időHalálozási időÉlethosszUralkodási időUralkodási évekMegjegyzés Turan-Shah?1180. június 27. ? év emír: 1178 – 1179 1 év Farrukh Shah?1182 decembere ? év emír: 1179 – 1182 3 év Bahramshah?1230 ? év emír: 1182 – 1230 48 év
Hamái emírek (Szíria, 1178–1342)
+UralkodóSzületési időHalálozási időÉlethosszUralkodási időUralkodási évekMegjegyzés Al-Muzaffar Umar?1191 ? év emír: 1178 – 1191 13 év I. Al-Mansur Muhammad11711221 50 év emír: 1191 – 1221 30 év Nasir Kilij-Arslan?1229 ? év emír: 1221 – 1229 8 év I. Al-Muzaffar Mahmud?1244 ? év emír: 1229 – 1244 15 év II. Al-Mansur Muhammad12141284 70 év emír: 1244 – 1284 40 év II. Al-Muzaffar Mahmud?1300 ? év emír: 1284 – 1300 16 évEgyiptomi uralom 1300–1310 Abu l-Fidá Iszmáíl1273 novembere1331. október 27. 57 év emír: 1310 – 1331 21 év Al-Afdal Muhammad?1342 ? év emír: 1331 – 1342 11 év
Homszi emírek (Szíria, 1178–1263)
+UralkodóSzületési időHalálozási időÉlethosszUralkodási időUralkodási évekMegjegyzés Muhammad ibn Shirkuh?1186. március 4. ? év emír: 1179 – 1186 7 év Al-Mujahid11731240 februárja 67 év emír: 1186 – 1240 54 év Al-Mansur Ibrahim?1246. június 28. ? év emír: 1240 – 1246 6 év Al-Ashraf Musa12291263 34 év emír: 1246 – 1263 17 év
Hasankeyfi emírek (Dél-Törökország, 1232–1524)