Szunyoghy András (Pécs, 1946. augusztus 11.–) magyar grafikus- és festőművész. A Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja (2013).

Életútja Grafikus-családból származik, apja Szunyoghy János zoológus és Afrika-kutató kitűnően rajzolt is. Fia számára adott volt a rajzolás gyakorlásának lehetősége, s az állatok iránti érdeklődés. A család 1954-től kezdve Újpesten él. Felsőfokú tanulmányokat a Magyar Képzőművészeti Főiskolán folytatott, ahol Kádár György, Ék Sándor, Barcsay Jenő, Sarkantyu Simon voltak a mesterei.

1969-ben diplomázott, közben 1964–65-ben nagyemlős-preparátor tanuló volt a Magyar Természettudományi Múzeumban. 1970-ben szerepelt a Fiatal Művészek Stúdió kiállításán. 1971–73-ban a Magyar Pénzjegynyomdában rézmetszést tanult. Önálló kiállításokkal indult 1975-ben, számos önálló kiállítása közt jeles az 1981-es Magyar Nemzeti Galériabeli, s az 1982-es Medici Galériabeli szereplése.

1989–1994 között a Képző- és Iparművészeti Szakközépiskolában, majd 1994-től a Magyar Iparművészeti Főiskolán tanított.

Munkássága Korai alkotói korszakában rézkarcokat és linóleummetszeteket készített. Stílusában gunyoros, ironikus, groteszk vonások jelentkeznek, melyekhez a kellékeket és a szimbólumokat főleg a commedia dell’arte témájából meríti. Rajzai pontos megfigyeléseken alapulnak, gondos kivitelben. Az 1980-as években elején grafikái a groteszkből az abszurdba váltanak, de előadásmódjában még sok a színjátékszerű elem, ugyanekkor az alföldi festésből is ihletet merített, tájképeket fest olajfestékkel. Tájképein is megjelennek az abszurd és a groteszk stílus elemei. Postabélyegeket is tervez, készít rendkívül pontos rézmetszetes technikával. Grafikai lapjain gyakran szerepelnek állatok.

Sokat foglalkozott a művészeti anatómiával, nemcsak a humán, hanem az állatanatómiával is, számos kötete jelent meg ebben a tárgyban tanító, magyarázó rajzokkal grafikus hallgatók, szakemberek (orvosok, állatorvosok) és az érdeklődő nagyközönség számára, egyes köteteit húsznál több nyelvre is lefordították (angol, német, kínai, japán stb.) Mind állat-, mind humán anatómiai könyvei szövegét hivatásos anatómusok (például Fehér György állatorvos) írták. Rendszeresen részt vett elhullott állatok boncolásán az állatorvosi egyetemen. Állatanatómiai rajzos könyvsorozatot tervezett, ennek első kötete 1991-ben jelent meg Művészeti állatanatómia címmel, a kötet eredeti grafikáit még 1986-ban bemutatta a Vigadó Galériában. Egyik legutóbbi kötete, a Nagy Rajziskola 2012-ben jelent meg,Szunyoghy András: Nagy Rajziskola. Budapest : Kossuth Kiadó, 2012. 416 p. mintegy összefoglalja azokat a rajzbeli mesterfogásokat, amelyek segítségével megörökíthetjük a bennünket körülvevő természeti (emberek, növények, állatok), tárgyi (épületek, bútorok, használati eszközök, gépek) és humán környezetet.

Főbb művei Művészeti állatanatómia (1991; további bővített kiadások A ló művészeti anatómiája címen, 1998, 2003, 2009) Az ember és 11 állat anatómiája (Köln, 1998) Rajz ABC. Kezdőknek és haladóknak; Kossuth, Bp., 2003 Az ember művészeti anatómiája (Köln, 1998; Budapest, 2004) Szunyoghy András–Fehér György: Kis rajziskola. Művészeti összehasonlító anatómia; Novella, Bp., 2004 Portré- és kézrajzolás; Kossuth, Bp., 2006 A madarak összehasonlító művészeti anatómiája (2007) Afrikai állatok (2009) Dinoszauruszok (2009) Nagy rajziskola (2012) Akt- és alakrajzolás; Kossuth, Bp., 2017 Ceruzarajz. Minden, amit a ceruza használatáról tudni kell; MMA, Bp., 2019 (Kreatív képzőművészet) Rajztechnikák; Kossuth, Bp., 2020 (Leonardo rajziskola) Linómetszés. Minden, amit a linómetszésről tudni kell; MMA, Bp., 2021 Új rajziskola; MMA, Bp., 2021 Rézmetszés. Minden, amit a rézmetszésről tudni kell; MMA, Bp., 2022 (Kreatív képzőművészet) Rajz ABC. Kezdőknek és haladóknak; Kossuth, Bp., 2022 Vadállatok anatómiai rajzai; MMA, Bp., 2023

Társasági tagságai (válogatás) az Altamira Egyesület egyik alapító tagja és ügyvezető elnöke az Újpesti Közművelődési Kör tagja az UMT (Újpesti Művészek Társasága) volt elnöke

Díjai, elismerései (válogatás) Derkovits-ösztöndíj Barcsay-díj (1989) Mednyánszky-díj (1999) Magyar Köztársasági Ezüst Érdemkereszt (2005) A Magyar Érdemrend lovagkeresztje (2008) A Magyar Kultúra Lovagja (2022) Újpest díszpolgára (2024)

Jegyzetek

Források Kortárs Magyar Művészeti Lexikon. 3. köt. Budapest : Enciklopédia Kiadó, 2001. Szunyoghy András szócikkét lásd 633-634. p. Szunyogh András festő, grafikus; artportal.hu Szunyogh András, MMA Interjú Szunyogh Andrással a Nagy Rajziskola c. könyvének megjelenése alkalmával, You Tube.hu Művészeink internetes tárlata, Altamira Egyesület Beszélgetés Sefcsik Bélával, Szunyogh Andrással az 1956-os eseményekről, You Tube.hu

Kategória:MOME Kategória:Magyar grafikusok Kategória:Magyar festők Kategória:Magyar egyetemi, főiskolai oktatók Kategória:Pécsi képzőművészek Kategória:1946-ban született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:A Magyar Ezüst Érdemkereszt kitüntetettjei Kategória:A Magyar Érdemrend lovagkeresztjének kitüntetettjei Kategória:Magyar Kultúra Lovagjai