A Balassagyarmati Balassi Bálint Gimnázium Balassagyarmat hat középiskolájának egyike, a térség egyik legrégibb gimnáziuma. Tagja az Arany János Tehetséggondozó Programnak.
Története A kiegyezést követő években Balassagyarmat is jelentős változásokon ment keresztül. A polgárosodás során a városnak szüksége lett egy gimnáziumra, amire már a XVII. század közepétől vágytak, de a pozsonyi országgyűlés visszautasította. 1892-ben Nógrád vármegye a kormány elé terjesztette a gimnázium ügyet, amit több helyszíni vizsgálat után 1899-ben elfogadtak. Ezzel 1900 szeptemberében megnyitotta kapuit a balassagyarmati állami főgimnázium; első igazgatójának Sárffy Aladárt nevezték ki.
1914-től a háború rányomta bélyegét az iskolára. Az iskola épületét különböző katonai célokra használták (katonai kórház, étkezde, mosdó). Ezekben az időkben külön fejezetet kapott az iskola évkönyvében az "Iskolánk és a háború".
Az iskola 1922-ben vette fel a Balassi Bálint nevet és 1925-ben reálgimnáziummá vált, továbbá 1928-ban a nyolcosztályos gimnázium megszűnt, helyette négyosztályos képzést indítottak.
A második világháború nem kímélte a gimnáziumot. Az iskolai berendezések nagy része tönkrement. Az épület rendbehozásában és az eszközök helyrehozásában a tanárok, diákok és a civilek együtt segédkeztek.
1959-re az iskola tanulóinak száma jóval meghaladta a maximum felvehető diákok számát. Az ekkori igazgató (dr. Kiss Gyula) nagy szerepet játszott abban, hogy az iskola falain belül megalakuljon Nógrád megye első szakközépiskolája. Ekkorra a diákok száma elérte a 772-t, a tanárok száma a 40-et. A gimnázium 1971-ben átadta más iskoláknak a szakközépiskolai osztályait.
1991-től a Közoktatási Minisztérium engedélyével két idegen nyelvi osztályt indítottak egyedi tantervvel, 1993-tól hat évfolyamos osztályokat, 1995-től nyolc évfolyamos osztályokat indítottak.
Igazgatók Sárffy Aladár (1900) Jaskovics Ferenc (1901-1914) Péterffy Béla (1914-1920) Wiesinger Károly (1920-1933) Farkas István (1933-1946) Szerdahelyi János (1946-1948) Kiss Emil (1949-1952) Szalkai Zoltán (1952-1958) Kiss Gyula (1958-1967) Versényi György (1967-1985) Kovács Ferenc (1985-1990) Pozsonyi Anna(1990-1995) Borenszkiné Imre Éva Györgyi (1995-2015) Fényes-Bók Szilvia (2015-2020) Mogyorósi Attila (2020-)
Tanárai
Felber Gyula (1890–1969) plébános, tiszteletbeli kanonok Both Antal (1875-1963) katolikus teológus, klasszika-filológus Kovács Gábor (1932-2021) országgyűlési képviselő Farkas András (1920-1991) festő, grafikus, illusztrátor Kovalcsik András (1931-2007) helytörténész
Híres diákjai
Rédey Katalin (1947-2025) Fényes Elek-díjas és Fényes Elek emlékéremmel kitüntetett statisztikus Tildy Zoltán (1889-1961) köztársasági elnök, miniszterelnök Horváth Endre (1896-1954) grafikusművész, bélyegtervező Peja Győző (1907-1983) geográfus Ligeti Lajos (1902-1987) orientalista, nyelvész, filológus, mongolista, turkológus, egyetemi tanár, tanszékvezető; író, műfordító, több keleti nyelv normatív magyar átírásának megalkotója Farkas András (1920-1991) festő, grafikus, illusztrátor Zambó Péter (1958-) erdőmérnök, 2026-ig erdőkért és földügyekért felelős államtitkár Palánki Ferenc (1964-) debrecen-nyíregyházi megyés püspök Párkányi Raab Péter (1967-) Kossuth-díjas szobrászművész Veres Gábor (1975-) fizikus Források Gimnáziumunkról: A kezdetektől napjainkig Tantestület Szervezeti és Működési Szabályzat
Külső oldalak Az iskola honlapja
Kategória:Balassagyarmat középiskolái Kategória:Az 1900-as években alapított oktatási intézmények