Tarnóczi Hegedűs László (Szentes, 1870. január 3. – Budapest, 1911. július 7.)Halálesete bejegyezve a Bp. II. ker. állami halotti akv. 1498/1911. folyószáma alatt. festőművész, egyetemi tanár.
Életpályája Hegedűs Imre magánzó és Szénássy Rozália fiaként született. Tanulmányait Münchenben, Bécsben, Párizsban végezte el, majd a Benczúr-mesteriskola diákja lett. Pállik Béla festőművész fedezte fel tehetségét, majd Tatán tanította is. Első ízben 1894-ben állított ki a Műcsarnokban, ahol sok díjat nyert el. 1899-ben Spanyolországban volt tanulmányúton. 1903-1911 között a Magyar Képzőművészeti Főiskola oktatója volt. 1904-ben Rómába utazott. 1902. június 28-án Debrecenben feleségül vette Király Ilonát.A házasságkötés bejegyezve a debreceni állami házassági akv. 321/1902. folyószáma alatt. Nagyszabású festőnek indult, de pályája derekán betegsége hirtelen letörte. A bankó-jegyek és díszoklevelek rajzain kívül sok illusztrációt is rajzolt. 1912-ben műveiből hagyatéki kiállítást rendeztek a Műcsarnokban. Halálát agylágyulás okozta.
Művei Manőver (1895) Liliomos Madonna (1895) Liliomok között (1895) Káin és Ábel (1899) Krisztus siratása (1904) Levélírás közben (1910)
Díjai Ipolyi-díj
Képgaléria
Jegyzetek
Források
Tolnai Új Világlexikona 6. Gőz-Hit (Budapest, 1927) 232. old.
Magyar katolikus lexikon Szentes Helyismereti Kézikönyve Képzőművészet Magyarországon
Kategória:Magyar festők Kategória:Magyar egyetemi, főiskolai oktatók Kategória:Szentesiek Kategória:1870-ben született személyek Kategória:1911-ben elhunyt személyek Kategória:A Fiumei úti sírkertben eltemetett személyek