bélyegkép|250px|Rókadobálás Drezdában
A rókadobálás () a 17-18. századi nyugat-európai arisztokrácia kedvelt állatkínzó szórakozása volt, melynek során rókákat és egyéb kisebb állatokat dobáltak fel a levegőbe. Egy páros megfogta egy földre fektetett hosszú heveder két végét. és amikor egy szabadon engedett állat föléért, a heveder felrántásával megpróbálták minél magasabbra feldobni. Az állat többnyire elpusztult vagy csontját törte, de az is gyakran előfordult, hogy a ketrecből kiengedve a játékosokra támadt.
A szabályok A játéktér általában egy palota udvara volt, esetleg a parkban vagy egy réten kerítettek körbe egy területet paravánokkal. A párok tagjai – többnyire egy-egy nő és férfi – felálltak 6-7 méternyire egymástól, és megfogták egy hosszú hálóheveder végeit, a közepét pedig elfektették a földön. Ekkor ketrecből kiengedték a korábban foglyul ejtett vadállatot, amely rohanva menekülni próbált. Amikor átfutott a heveder fölött, a páros megrántotta annak két végét, magasan a levegőbe lendítve az állatot. Az nyert, aki a legmagasabbra lendítette áldozatát, a gyakorlott játékosok akár 7 méter magasra is feldobták a rókát. A lezuhanó állat általában elpusztult vagy súlyosan megsérült: ezeket a vadászok agyonütötték.Sacheverell Sitwell. The Hunters and the Hunted, p. 60. Macmillan, 1947.
Története bélyegkép|Rókadobálás (1719) bélyegkép|bal|18. századi ábrázolása
Erős Ágost szász választófejedelem és lengyel király lelkes hódolója volt ennek a sportnak, egy drezdai mulatságának 647 róka, 533 nyúl, 34 borz és 21 vadmacska esett áldozatául.Howard L. Blackmore. Hunting Weapons: From the Middle Ages to the Twentieth Century, p. xxiii. Courier Dover Publications, 2000. Ágost szívesen fitogtatta hatalmas erejét, mindössze egy ujját akasztotta a hevederbe, aminek másik végét udvarának két legerősebb embere fogta. Másutt is népszerű volt a rókák dobálása. A bécsi svéd követ, Esaias Pufendorf is tanúja volt a szórakozásnak 1672 márciusában, és meglepetten tapasztalta, hogy I. Lipót császár az udvar törpéivel és a kisfiúkkal együtt lelkesen csapkodta agyon a sérült állatokat. Naplójában úgy írt, hogy meglehetősen figyelemre méltó volt látni a császárt „kisfiúk és bolondok társaságában; az én szememben ez kissé távol áll az uralkodói megfontoltságtól.”Jeroen Frans Jozef Duindam. Vienna and Versailles: the courts of Europe’s dynastic rivals, 1550-1780, p. 147. Cambridge University Press, 2003. Tim Blanning. The Pursuit of Glory: Europe 1648-1815, p. 403. Allen Lane, 2007.
Gyakran játszották úgy, hogy a párosokat házaspárok és jegyesek alkották. Egy 1648-as főúri versenyen 34 vaddisznót hajtottak az arénába „az úriemberek nagy gyönyörűségére, de a nemes hölgyek rémületére, akiknek abroncsszoknyái között a disznók nagy felfordulást keltettek, mely az összegyűlt illusztris társaságban vég nélküli vidámságot okozott.” Ugyanekkor három farkast is eleresztettek, de az erre való reakciók nem ismertek.
A vadállatok szabadon engedése nem volt kockázat nélküli, gyakori volt, hogy a rémült állatok emberre támadtak. Különösen sok bajjal járt a vadmacskák szerepeltetése, az egyik résztvevő szerint „nem nyújtanak éppen kellemes szórakozást; ha éppen nem tudják a dobálók arcába vagy lábába mélyeszteni karmaikat vagy fogaikat, akkor életüket féltve a dobószalagba kapaszkodnak és szinte a lehetetlenséggel határos ügyesen felhajítani őket”.William Adolph Baillie-Grohman. Sport in Art: An Iconography of Sport Illustrating the Field Sports of Europe and America from the Fifteenth to the End of the Eighteenth Century, p. 241. Simpkin, Marshall, Hamilton, Kent, 1919.
Álarcosbál Az állatdobálást időnként álarcosbálokon is megrendezték, ilyenkor mind a játékosok, mind az állatok jelmezt és maszkot viseltek. Az urak a görög mitológia hőseinek, római harcosoknak, faunoknak, kentauroknak öltöztek, a hölgyek nimfáknak, múzsáknak, istennőknek. Az állatokat kártyalapoknak öltöztették, vagy ismert személyek karikatúráit erősítették rájuk.
Fordítás
Jegyzetek
Kategória:Ügyességi játékok Kategória:Szabadtéri játékok